Egyensúlyban az idegrendszer

A X. agyidegként ismert nervus vagus azért különleges, mert kilépve a koponyából, a nyakon áthaladva behálózza az egész testet: a mellkasi területet, azaz a szívet, a tüdőt, a gégét, továbbá a hasi részen beidegzi többek között a gyomrot, a bélrendszert és a lépet. Információt szállít az agyból, de főként a felé. Szerepet játszik az emésztés, az immunrendszer szabályozásában, a gyulladásos folyamatok kezelésében, hatást gyakorol a hangulatunkra – ad egy átfogó képet Szücsné Göblyös Erika gyógypedagógus, logopédus, természetgyógyász, vagusterapeuta a bolygóideg működéséről. 

Teljesebb megértéséhez tudnunk kell, hogy a vegetatív idegrendszer két egymást kiegészítő, csaknem ellentétes hatású részből áll. A paraszimpatikus pálya egyik ága a jóllétünkért felel: a nyugalmi állapotért, a feltöltődésért, a regenerálódásért. A másik végén egy evolúciósan ősibb, teljes lefagyási, mozdulatlanná dermedő viselkedésmód áll, amikor a test minden erőforrását a túlélésre összpontosítja, ezzel egy időben pedig a belső szervek optimális működését blokkolja. A szimpatikus pályarendszer az ember olyan működési mechanizmusa, amikor a menekülés vagy aktív támadás áll a középpontban, így a készenlétre a vér a végtagokba tódul. 

Optimálisan (70-80 százalékban) az úgynevezett ventrális, jólléti paraszimpatikus állapotban kellene lennünk, s könnyedén átlépni egyik pályarendszerből a másikba. Az állandó stressz miatt azonban sokan tartósan a paraszimpatikus pálya háti, dorzális állapotába kerülünk, vagy a szimpatikus rendszer mentén a testünk „üss vagy fuss!” üzemmódja aktivizálódik. A test életben maradása az elsődleges feladat, ami mellett azok a fontos funkciók, mint az emésztés, a regeneráció, a gyógyu­lás háttérbe kerülnek. A vegetatív idegrendszer harmóniájának felborulása számos betegséghez, problémához vezethet: az alvászavar, az autoimmun kórképek, a szorongás, a depresszió mind összefüggésbe hozhatók a vagusideg diszfunkciójával. 

A bolygóideg jelentőségéről az orvostudomány régóta tud, a ráható módszereket hatékonyan alkalmazza a gyakorlatban. Például stroke-on átesett pácienseknél invazív módon (jelentése: test belsejébe való behatolással) főként eszközös úton stimulálják a vagus­ideget, mely kihat a beszédközpont működésére. A kezelés pozitív eredménye a gyorsabb felépülés mellett a beszédkészség, sőt a nyelési funkciók javulása is. 
– A saját tapasztalatom az, hogy az artikuláció, a beszédértés jelentősen javítható olyan noninvazív kezeléssel, mint például a vagus által beidegzett fülterület vagy a fül mögötti rész nyomása, masszírozása. Kontroll alatt kell végezni az alkalmanként 20 másodperces gyakorlatot, mert eltérő, kinek milyen az úgynevezett vagális szintje, azaz az optimális idegműködési tartománya. Azonban megtanulható, mert ha komfortosnak érezzük, azzal jót teszünk a szervezetünknek – egészíti ki a gyógypedagógus. 

Általa a nyelvi szintet is tudom támogatni. Mindenki által ismert az artikulációs gyakorlat, vagyis a faciális torna. A mimikai izmokat a faciális, a rágóizmokat a trige­mi­nális ideg vezérli, sőt, azok egymást támogatva, közösen hatnak a bolygóidegre. Mivel optimális működésben tartom ezeket az izmokat, azt üzenem a szervezetemnek, hogy a ventrális állapotban vagyok. Így tudok kapcsolódni a társamhoz, észlelni és felismerni a mimikai mozgásokat, például egy elismerő mosolyt. Logopédusként azért is fontos a vagális tónus, hisz a hangunk jelzi a hangulatunkat, a fizio­lógiánk állapotát, amelyet gyakorta nem engedünk tudatosulni, a stressz miatt elfojtjuk magunkban. Amikor ez bekebelez, akkor alakulhatnak ki a pszichológiai, máskor a pszichiátriai kórképek.

A vagusterápia tehát szakmai oldalról nézve jól alkalmazható a beszédértés, az artikuláció javításában, a hangszín kialakításában, stroke után, Parkinson-kór, sclerosis multiplex, ALS és egyéb idegrendszeri érintettség, depresszió, pánikbetegség esetén. Az utóbbiak­hoz kapcsolódva említést érdemel a hazai Auditív Stressz(t) Oldó Program (AStOP, Szücs Rita gyógypedagógus munkája). A speciális zenei program részét képezik egyebek közt a fehérzaj, instrumentális zenék és magyar népdalok. Ez a fajta stresszoldás főleg az agyi fejlődés eltérésének (szakkifejezéssel: neurodivergencia) kezelésére, illetve egyéb neurológiai, pszichológiai, logopédiai terápiák bevezetésére, kiegészítésére szolgál. 

Szücsné Göblyös Erika pozitív tapasztalatokról számol be a módszer alkalmazásáról a pedagógiában: a dúdolás, mély légzés, társasjáték, étkezéskor a lassú rágás mind optimálisan támogatja az idegrendszer stresszkezelését. Régen például, amikor kiküldték az ingerült, indulatos, kedvtelen gyermekeket arcot mosni, tulajdonképpen a vagus-terápiát alkalmazták. Az említett esetben a módszer úgy hat, hogy a hideg víz alatt bent tartjuk a levegőt, emeljük a szén-dioxid-szintet, általa hatékonyabb légzést tudunk elérni. Énekléssel, meditációval, vagy épp gargarizálás során végső soron ugyanazt tesszük: a szimpatikus tónust, azaz a stressz­­reakció szintjét befolyásoljuk. 

A kognitív terápiák általában nagyfokú tudatosságot, felismerést igényelnek, így sok ember számára nem vállalhatók. A szomatikus gyakorlatok: a séta, a specifikus zenehallgatás, a nyújtás, a test stimulációja ritmikus, finom paskolgatással mind támogatják, hogy optimálisan változzon az agy felé áramló információ, vagyis, hogy újra egyensúlyt teremtsünk az idegrendszerünk működésében. A visszarendeződés kezdetben az autonóm működésben történik. Pozitív javulás érezhető az alvásban, a bélrendszeri működésben, majd a kognitív oldalon, azaz a mentális, pszichés területen is. Csökken a lobbanékonyság, a türelmetlenség, s vele párhuzamosan nőhet a kapcsolódási igény, önmagunk jobb vállalása, saját jóllétünk megteremtésének vágya.