Szenvedélyének, a sportnak él

Csak papíron ment nyugdíjba, valójában még mindig szenvedélyének, a sportnak él. A salgótarjáni Kereskedelmi és Vendég­látóipari Technikum és Szakképző Iskola tornatermében találkozunk, ahol testnevelést tanít. Mellette a Gagarin Diáksport-egyesület alapítója, elnöke, edzője. Szervezi az utánpótlás-nevelő csoport mindennapjait, versenyeit, tartja a tornaedzéseket. Óvodástól egészen a felnőtt­kor­osz­tályig járnak hozzá. Jó páran akadnak köztük, akiket a gimnázium testnevelés tagozatára készít fel, középiskolásokat érettségire, míg másokat egyetemi felvételi vizsgára edz. Neki köszönhetően több tanítványa választotta már ezt a hivatást. Munkáját számos elismerés nyugtázza: 2011-ben Bérczy Károly-díjban részesült, büszkélkedhet Esterházy Miksa-díjjal, valamint 2018-ban megkapta a Salgótarján Sportjáért kitüntetést. 

– Az általános és középiskolában kiváló testnevelő tanárok oktattak, ők keltették fel a sport iránti érdeklődésemet. Egy diáktársam hívására elmentem egy tornaedzésre, nevezetesen ebbe a terembe, ahol most beszélgetünk. Testhezálló mozgásformára találtam, sikerélményeket szereztem benne, segítőkész, jó közösséget kaptam, akik a versenyeken, hétköznapokon motiváltak, sokrétűen támogattak engem és megtartottak ebben a sportágban egy életen át – idézi fel kedves emlékeit Ringeisen Andrásné (leánykori nevén: Andó Erzsébet), akit az édesapja becézett Cimbinek. Aztán az úgy rajta maradt, hogy minden tanítványa csak így ismeri őt. 

Gimnázium után jelentkezett a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemre. A tanári diploma megszerzése után elvégezte a sportszervezői szakot is. Dolgozni a Salgótarjáni Bányász Torna Klubnál, az anyaegyesületénél kezdett módszertani előadóként, majd átkerült a megyei, később a városi sportfelügyelőségre. Bár nem a tornateremben tevékenykedett, munkakörénél fogva sokat tudott tenni a sportágak összefogásáért, megfelelő működtetéséért, a szakemberek képzéséért. Szakfelügyelőként a (mai nevén) Kodály Zoltán Általános Iskolába került 1976-ban. Segítette az ott, illetve más intézményekben dolgozó testnevelő ­ta­nárok munkáját, e mellett tanított is. 1987-ben a Gagarin Általános Iskolában kezdett dolgozni, 2007-ben onnan ment nyugdíjba. Többedmagával megszervezte a már említett diáksport-egyesületet, amin belül működött torna-, úszás-, kosárlabda-szakcsoport, atlétika- és sakk-kör. Tevékenyen a tornaedzéseken vett részt, de az ekkori diákok – ahogyan jelen sorok szerzője is – úszásoktatáson szintén találkoztak vele. 

Cimbi néni, amikor a hivatásáról kérdem, így mesél: – Egy amerikai úszóedző fogalmazta meg, hogy ebben a hivatásban nem a szakmai, hanem sokkal inkább a pedagógiai és pszichológiai munka az elsődleges. Dorgáló törődéssel kell a diákok felé fordulni, tudni, hogy miként lehetséges megfogni őket, dolgozni velük, erőt adni nekik egy edzésen, motiválni őket a versenyeken. Egy jó edző minden szerepet képes felölteni: belebújni a szülő, a biztató tanár, az orvos, a pszichológus bőrébe, ha szükséges. 

– Egy testnevelésóra keretében nincs mód elmélyedni egy-egy sportágban. De fel lehet kelteni a gyerekek érdeklődését, lehetőséget teremteni, hogy kipróbálják magukat a különféle mozgásformákban. Amint meglátom a tehetséget egy lányban, fiúban, hívom őket edzésre, ott fejlődhetnek a saját képességeiknek megfelelően – taglalja a test­nevelő tanár, aki négy unokával és négy dédunokával is büszkélkedhet. 

Tanítja a gyerekeket a játékszabályokra, a sportszerűségre, továbbá, hogy miként viszonyuljanak a csapattársaikhoz és az ellenfélhez. Neveli őket kitartásra, fegyelmezettségre, továbbá készíti őket versenyekre. Hangsúlyozza a csapatszellem, a sport közösségformáló szerepének fontosságát. – A közös szenvedélyből eredő barátságok megtartó és motiváló erővel bírnak. A torna gyönyörű, ugyanakkor munkaigényes és nagy odafigyelést igénylő sportág. A csapattársaknak meg kell tanulniuk segíteni egymást. Emellett engem mint edzőt is el kell fogadniuk, hallgatni a tanácsaimra, követni az iránymutatásai­mat, és jó, ha tudnak őszintén hozzám fordulni a gondjaikkal. 

– A torna máig megmaradt szerelemnek számomra. Rejlik benne ügyesség, erő, tartás, ritmus, ugyanakkor szükséges hozzá a testi adottságon túl végtelen kitartás és szorgalom. Tudni kell elviselni a fájdalmat, legyőzni a félelmet. A jó tornász minden sportágban megállja a helyét – teszi hozzá az oktató. 

Délelőttönként végigállja vagy épp -tornázza a testnevelésórákat diákjaival. A röplabdaedzések után rohan tornaedzést vezetni – igazán csak ilyen beleadással és szívből lehet ezt a hivatást ennyi éven át művelni. A gyerekek lelkileg is frissen tartják. Érezni a ragaszkodásukat, látni a fejlődésüket számára minden igyekezetet és fáradságot megér; ez élteti őt.