Munka a nyugdíj mellett

Szívesen látják a cégek a nyugdíjas munkavállalókat, mert stabil, megbízható dolgozók. Sokan közülük azért térnek vissza a munkaerő­piacra, mert szükségük van valami hasznos elfoglaltságra, társaságra vágynak, vagy éppen az anyagi hátterüket szeretnék megerősíteni.

EgészségünkHabik Erzsébet2025. 04. 14. hétfő2025. 04. 14.

Kép: Megéri nyugdíj mellett dolgozni, és a munkáltatónak is előnyt jelent a nyugdíjasok foglalkoztatása

Munka a nyugdíj mellett
Megéri nyugdíj mellett dolgozni, és a munkáltatónak is előnyt jelent a nyugdíjasok foglalkoztatása
Forrás: Getty Images

Az utóbbi években egyre nagyobb figyelmet kapott a nyugdíjasok munkavállalása Magyarországon, és világszerte is. Tavaly már közel 158 ezer öregségi nyugdíjas dolgozott itthon a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint, ami az 1,9 milliós nyug­dí­jas­­létszám közel 8 százalékát jelenti, és az idősebb munkavállalók száma folyamatosan nő. A dolgozó nyugdíjasok között a nők aránya közel 60 százalék: 91,9 ezer nő és 65,8 ezer férfi vállalt munkát a nyugellátás mellett. A hölgyek magasabb arányú foglalkoztatottságának hátterében több ok is áll. Ők eleve félmillióval többen vannak, mint a nyugdíjas férfiak, de tény az is, hogy ők átlagosan 14,3 százalékkal kevesebb nyugdíjat kapnak, ezért nagyobb szükségük lehet a bevételeik kiegészítésére – írja a Pénzcentrum. 

A nyugdíjasok magas foglalkoztatottságára többféle magyarázatot is találunk. Egyrészt közülük sokan szeretnek dolgozni és aktívak maradni, de a legnyilvánvalóbb ok az anyagi biztonság fenntartása. Egy mai nyugdíjas ugyanis azzal szembesül, hogy a korábban megszokott fizetése megcsappan, a megélhetési költségei viszont nőnek. A nyugdíj gyakran nem elegendő arra, hogy fenntartsa az életminőségét, különösen, ha nem rendelkezik jelentős megtakarításokkal. 

A munkavégzés egyéb szempontból is hasznos: jótékony hatással lehet az idősebbek mentális és fizikai egészségére is, segíthet abban, hogy megőrizzék kognitív képességeiket, és csökkentsék a szellemi hanyatlás kockázatát. Az aktív életmód fenntartása, különösen a szellemi kihívásokkal járó munkák, javíthatják a memóriát és a koncentrációt. Emellett a fizikai aktivitást igénylő foglalkozások segíthetnek megőrizni a mozgékonyságot és a fizikai állóképességet. A munka lehetőséget biztosít a társas kapcsolatok fenntartására is. 

A munkaerőpiacon a nyugdíjasok felé is magasak az elvárások, sokan közülük felelősségteljes pozíciókban, kifejezetten felsőfokú végzettséget igénylő munkakörökben dolgoznak. Csak a nyugdíjas orvosok majdnem 10 ezren, a nyugdíjas pedagógusok pedig több mint 6 ezren vannak. Mindemellett fizikai munkát is szép számmal végeznek, sokan tevékenykednek például az építőiparban, a mezőgazdaságban vagy a kereskedelemben, amelyekhez szintén szükséges szakképzettség. Tehát nem feltétlenül az egyszerűbb munkákat végzik el. 

Az idősebbek munkavállalásához kedvező az adókörnyezet is, ami szintén támogatja őket abban, hogy a munkaerőpiacon maradjanak. A munkáltatók előszeretettel alkalmaznak nyugdíjasokat, mert így megspórolhatják az egyébként fizetendő 13 százalékos szochót. A nyugdíjas is jól jár, mert a béréből már nem vonják le a 18,5 százalékos társadalombiztosítási járulékot, ami a dolgozó pénztárcájában marad. 

Bár a nyugdíjasok számára a munka számos előnnyel járhat, vannak olyan kihívások is, amelyekkel szembe kell nézniük. A munkahelyeknek figyelembe kell venniük az idősebb munkavállalók speciális szükségleteit, mint például­ a rugalmas munkaidőt, a megfelelő munkahelyi környezetet és a technológiai készségeket, amelyek gyorsan változhatnak.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek