Formál, feszesít, karbantart

Rengeteg pozitív hatása van, többek között segít levezetni a stresszt, beindítja az energiaáramlást a testben, és a fizikai állapotváltozásunkat is jótékonyan befolyásolja. Ismerkedjünk meg a pilatesszel!

EgészségünkBalogh Boglárka2025. 05. 26. hétfő2025. 05. 26.

Forrás: shutterstock

Formál, feszesít, karbantart Forrás: shutterstock

A pilatesnek két irányzata van: a talajon, tornaeszközökkel, illetve a gépeken végezhető gyakorlatok – magyarázza Papp Nóra oktató. Ma már Nyíregyházán él, de Nyírmadán nőtt fel. Általános iskolás korában visszahúzódó, szorgalmas kislány volt. Két évig jazzbalettozott, szeretett mozogni, még az udvarukon is gyakorolta a koreográfiát. Táncolni is tanult, mellette pedig zongorázott, a zenei általánost is elvégezte. 

– Ösztönösen éreztem, hogy mennyire jó hatású a mozgás, a zene. Ma már tudjuk, milyen sokat jelenthet egy gyermeknek is, nemcsak a testi fejlesztésben, hanem érzelmi megéléseinek a kezelésében is. Nekem is nagyon sokat segített, ugyanis tízéves koromban elveszítettem az édesapámat. Később azonban, bármennyire is szerettem, nem a táncművészetek vagy a mozgás irányába vitt az élet, külgazdasági szakos közgazdászként az egykori Szolnoki Főiskolán, és okleveles közgazdászként a Miskolci Egyetemen végeztem. 

Nóra 30 éves kora után találkozott először a pilatesszel. Az interneten, egy videóban látta, hogy minőségi és komplex hatású torna. Munkája során ugyanakkor megtapasztalta, hogy milyen jelentősen befolyásolja a stressz és a nem megfelelő életmód a közérzetünket és az egészségünket. 

– Egy idő után feltettem magamnak a kérdést, hogy mivel is szeretnék igazán foglalkozni? Azonnal jött a válasz: azzal, hogy az emberek testileg és mentálisan is jobban érezzék magukat. Ekkor jelentkeztem Budapestre pilates­oktató-képzésre, idén lesz kilenc éve, hogy ezen a pályán vagyok. A mentális támogatást pedig coachként (életvezetési és üzleti személyi fejlesztőként) nyújtom magánszemélyeknek, vezetőknek és cégeknek egyaránt. 

Nóra jelenleg egyéni magánóra-foglalkozásokat tart. Segít a test fizikai állapotának javításában és fejlesztésében, a stressz, vagy éppen az ülőmunka hatásainak kompenzálásában is. 

– Annak, aki mentálisan is szeretne egyensúlyba kerülni, aktuális nehézségeit könnyebben kezelni, egyéni konzultációkat is végzünk a torna mellett. A pilatest azoknak ajánlom, akik nem szeretnének ugrálni, nem magas intenzitású, de mégis hatékony, egész testet fejlesztő mozgást keresnek, illetve annak, aki még soha nem mozgott, aki szeretne a testtartásán javítani, vagy csökkenteni a mozgáshiányból adódó testi fájdalmakat. Ülőmunkát végzőknek receptre lehetne felírni. Keresztedzésnek is kiváló, megfelelő terhelésű gyakorlatokkal a rugalmasság mellett erőnlétet, állóképességet, tónusos izomzatot fejleszt. Preventíven hat és segíti a kognitív funkciók fejlesztését is, az időskori mentális problémák kialakulásának csökkenését támogatja a két agyféltekét aktivizáló gyakorlatokkal, emiatt is nagyon kedvelt. Segíti az ízületek mozgástartományának javulását, csökkentheti a hát-, váll-, derékfájdalmakat. A regenerálódásban is fontos szerepe van, gyógytorna után is szokták ajánlani. Nőknek és férfiaknak, kezdőknek és haladóknak is ajánlott, kortalanul végezhető, az adott fizikai állapotnak megfelelő gyakorlatok ismerete mellett. 

Nóra egyéni foglalkozásait jelenleg három helyen, Nyíregyházán, Debrecenben és Budapesten lehet személyesen igénybe venni. A torna és konzultáció együttes kombinációja azoknak szól, akik tudatosan szeretnének tenni fizikai és mentális jóllétükért, míg online formában azokat vár, akiknek életvezetési tanácsra, coaching konzultációra van szükségük. 

– Terveim között szerepel a tudatos mozgás és tudatos önfejlesztés témájához kapcsolódó további tematikus programok létrehozása, szeretném, ha minél szélesebb körben megismernék az emberek ezt a jótékony testgyakorlatot. Ezért a közösségi oldalaimon (a facebook.com/noripilates/ és facebook.com/noricoaching/) mindig frissülnek az információk, és láthatóak a kö­zel­jövőben várható események, programlehetőségek, valamint kapcsolatba is tudnak lépni velem a kedves érdeklődők.

Joseph Pilates
Fotó: Getty Images

Ötszáz gyakorlat, húszféle gép

A pilatestorna a németországi Düsseldorfban született Joseph Pilates (1883–1967) nevéhez fűződik, aki kisfiúként beteges volt, tyúkmelle és asztmája mellett ízületi fájdalmakkal küzdött. Ennek ellenére, vagy éppen ezért döntött úgy, hogy édesapja segítségével elkezdi megerősíteni a testét. Kezdetben küzdősportokat tanult, például jiu-jitsut, amit gimnasztikával, jógával, testépítéssel ötvözött, de később rájött, hogy számára a leghatásosabb a mélyizmokra koncentráló mozgás, amivel párhuzamosan a megfelelő légzés technikáját is meg kellett tanulnia. Élete akkor változott meg gyökeresen, amikor az első világháború kitörése alatt megannyi társával együtt internálták, itt kezdte el saját módszereinek a kidolgozását, amit magán és társain tesztelt. Nemcsak az egészségeseknek tartott edzéseket, de az ágyban fekvő sérültekre is hangsúlyt helyezett. Pilates az első világháború után Amerikába vándorolt, 1967-es haláláig folyamatosan fejlesztette módszerét, élete során több mint ötszáz különféle gyakorlatot és húsz, a megfelelő mozgást elősegítő gépet dolgozott ki, melyeknek mai napig az a céljuk, hogy ízület- és gerinckímélő módon az egész testet erőnlétben és rugalmasságban fejlesszék. A torna népszerűsége akkor kapott szárnyra, amikor Amerikában a színészek, táncosok körében tapasztalták, hogy sérüléseik után gyorsabban regenerálódtak a pilates által, majd később az amerikai celebvilág is felkapta és megszerette ezt a mozgást. 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek