A szegfűszegnek az erős gyógyító hatása is ismert.
Forrás: Shutterstock
A szegfűszeg a Syzygium aromaticum nevű növény virágának bimbója. Évezredek óta használjuk ételek és italok ízesítésére, emellett gyógyító hatása is ismert. A hagyományos kínai gyógyászat emésztési zavarok, hasmenés, illetve gombás fertőzések kezelésére használta. Az indiai ajurvédikus orvosok légzőszervi és emésztőrendszer megbetegedések kezelésére alkalmazták a szegfűszeget. Európában Magellánnak, a híres felfedezőnek köszönhető a növény elterjedése a XVI. században. Akkoriban emésztési zavarok, felfúvódás, émelygés, hányás és gyomorrontás kezelésében mutatott hatásáért kezdték becsülni, de használták meddőség, szemölcsök, bélférgek, sebek és fogfájás kezelésére. Olyan értékes volt, hogy legalább a súlyával megegyező mennyiségű aranyat adtak érte. A XIX. században ugyancsak az emésztési panaszok kúrálására, valamint gyomorkeserűk ízesítésére használták. A mai herbalisták emésztési panaszokra ajánlják, olaját pedig a fogfájás enyhítésére.
A modern kutatások is sokat foglalkoznak a szegfűszeg értékes összetevőivel, megerősítették, hogy a növény valóban számos egészségügyi előnnyel bír, többek között gyulladáscsökkentő, antioxidáns, antibakteriális és fájdalomcsillapító hatású. Segíthet emésztési problémák, fog- és ínyfájdalmak, ízületi fájdalmak enyhítésében, valamint a vércukorszint szabályozásában. Az eugenol nevű hatóanyaga révén fertőtlenít és frissíti a leheletet, továbbá antioxidáns és méregtelenítő tulajdonságai is ismertek.
A szegfűszeg népszerű ízesítője a teáknak, süteményeknek vagy a forralt bornak, és számos indiai ételnek is fontos alapanyaga. De nemcsak aromája miatt érdemes fogyasztani, hanem egészségünkre gyakorolt jótékony hatásai miatt is.
A fogfájás csillapítására mártsunk szegfűszegolajba vattát, majd helyezzük a fájó fogra, s a körülvevő ínyre. A főzet elkészítéséhez tegyünk egy teáskanálnyi porított szegfűszeget egy csészényi forró vízbe, majd hagyjuk ázni 10-20 percig. Naponta legfeljebb 3 pohárral igyunk. Kétéves kor alatti gyermekeknek ne adjunk szegfűszeget! A nagyobbak, illetve 65 évesnél idősebbek kezdetben enyhébb készítményeket használjanak, és csak szükség esetén térjenek át az erősebbekre. Panaszok esetén forduljon háziorvosához vagy a megfelelő szakrendeléshez.