Mindig van választás

Betegsége előtt a fiatal szegedi edző élete a mozgásról és a sportról szólt. Mindig is érdekelte, hogyan működik a test, mi áll a teljesítmény és az egészség hátterében, ezért a Szegedi Tudományegyetemen végzett testnevelés–rekreáció szakon, majd tovább­képezte magát, hogy a sport mellett a rehabilitáció és a prevenció területén is segíteni tudjon. Nem csoda, hogy az erőt és az egészséget akkoriban azzal azonosította, amit a tükörben látott, és amit sportteljesítményben ki tudott hozni magából. Akkor még nem sejtette, hogy az élet egészen más oldalról fogja próbára tenni. 

– A történetem teljesen hétköznapi tünetekkel indult – meséli Ármin a kezdetekre visszaemlékezve. – A főiskolás éveimben egyszer csak azt vettem észre, hogy a székletemben vér van. Először nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, gondoltam, majd elmúlik magától. Csakhogy nem múlt el, egyre rosszabb lett: hasi görcsök, hasmenés, fogyás, és mire felfogtam, hogy valami komoly dolog történik velem, már kórházban feküdtem. A diagnózis colitis ulcerosa volt, egy krónikus, gyulladásos autoimmun bélbetegség, amit a tradicionális orvoslás gyógyíthatatlannak tart. Amikor ezt kimondták, olyan érzés volt, mintha kihúzták volna alólam a talajt. Tele voltam tervekkel, nem értettem, hogy történhet ez velem, egy sportos, egészséges életet élő emberrel. Visszanézve, ez a pillanat volt a fordulópont. Később rájöttem, ha a betegségem „gyógyíthatatlannak” van címkézve, akkor nekem kell megkeresnem a saját utamat a gyógyulás felé. 

Ármin nem tagadja, hosszú és kanyargós utat tett meg, nem egyetlen csodamódszer hozott eredményt, hanem egy teljes szemléletváltás. Sokáig bízott abban, hogy az orvostudomány megoldja helyette a problémát, szedte a gyógyszereket, járt a kezelésekre, de ahogy teltek az évek, egyre világosabb lett, hogy ez zsákutca. A tüneteket elnyomják ugyan, de a gyökérokokat nem oldják meg ezzel. 

– A fordulópont akkor jött el, amikor ráébredtem, hogy nem sodródhatok tovább, mert ezzel a saját életemet kockáztatom. Először csak elkezdtem kérdezni, kutatni, olvasni. Majd az évek során megtanultam, hogy a betegségem nem csupán testi, hanem lelki és gondolkodásmódbeli kihívás is. Akkor döntöttem el, hogy kezembe veszem a gyógyu­lásomat, amikor beláttam, a jóllétemért én vagyok a felelős, nem a körülmények, nem az orvosok. 

Módszere a teljes életmódváltás lett. Először is az étrendjén kellett változtatnia, hiszen a gyulladásos bélbetegség szorosan összefügg azzal, hogy mit visz be az ember a szervezetébe. Elhagyta a feldolgozott élelmiszereket, a cukrot, a túlzottan finomított alapanyagokat, helyettük tisztább, természetesebb táplálékokra állt át. A második nagy terület a stresszorokra adott válaszreakciók kezelése lett. Korábban hajlamos volt mindent magára venni, mindenkinek megfelelni, sokat őrlődni a veszteségein,­ ami belülről szétfeszítette. Meg kellett tanulnia lelassulni, megállni, légzőgyakorlatokkal és meditációval kiengedni a feszültséget. 

– Rájöttem, hogy a béke nem kívülről érkezik, hanem belülről kell megteremteni – mondja. – A mozgás mindig is az életem része volt, de átértékeltem azt, hogy mit jelent számomra. Nem a teljesítményhajszáról szólt többé, hanem arról, hogy a testemmel összhangban mozogjak. Az edzés nemcsak fizikai, hanem lelki regeneráció is. És végül a kapcsolataim. Megtanultam, kik azok, akik valóban felemelnek, és kik azok, akik csak lehúznak. Elkezdtem őszintébben kommunikálni, felvállalni a gyengeségeimet is. Így találtam meg azokat, akik mellettem állnak, és akikkel valódi közösséget tudok építeni. Összességében az életmódváltásom arról szólt, hogy ne a tünetektől próbáljak megszabadulni, hanem egy olyan környezetet teremtsek a testemnek és a lelkemnek, amelyben képes gyógyulni. 

Ármint többen, többféleképp támogatták a gyógyulási folyamatban. Az első időszakban a családja volt mellette, a barátai közül is sokan kitartottak. Később nagy erőt adtak azok a szakemberek, könyvek és példák, akiktől tanulni tudott, azok az orvosok, akik nemcsak a protokollt látták benne, hanem az embert is. 

– Talán a legfontosabb, hogy én magam is a saját támaszommá váltam. Rájöttem, hogy amíg kívülről várom a megmentést, addig mindig kiszolgáltatott maradok. Korábban azt hittem, hogy akkor vagyok erős, ha tökéletes a testem, ha teljesítek, ha megfelelek mások elvárásainak. A betegség azonban megtanított arra, az igazi erő abban rejlik, hogy szembenézek a fé­lel­meim­mel, elfogadom a sebezhetőségemet, és képes vagyok újra meg újra felállni. Mindig van választásunk: lehetünk áldozatok, vagy dönthetünk úgy, hogy tanulunk és fejlődünk abból, amin keresztül­megyünk. Ez a szemléletváltás adott szabadságot, és ez tette lehetővé, hogy valóban felálljak. A régi énem harcos volt, mindig küzdött valamivel vagy valaki ellen. Ma pedig már tudom, hogy az erőm a belső békémből fakad. 

Ármin a gyógyulásáról könyvet is írt, Felálltam címmel. A könyvben őszintén mesél a legnehezebb időszakokról, a kórházi élményekről, a kétségekről és a reménytelenségről is. Ugyanakkor bemutatja azt is, hogyan lehet a gyógyíthatatlan diagnózist újraírni, és hogyan lehet a test-lélek-szellem hármasát egyensúlyba hozni. 

– Nem tankönyvet akartam írni, hanem kapaszkodót adni azoknak, akik hasonló helyzetben vannak. A Felálltam üzenete egyszerű: mindig van választás. Ha én fel tudtam állni, akkor másnak is sikerülhet. És ha a könyvem akár csak egy embernek is ad erőt a gyógyuláshoz, akkor már megérte megírni. Testnevelő-edzőként, egészség- és autoimmun-mentorként dolgozom. Nemcsak a testtel foglalkozom, hanem a teljes emberrel: testtel, lélekkel és szellemmel együtt, hiszen a gyógyulás és a fejlődés mindig összetett folyamat. Arra inspirálom a hozzám fordulókat, hogy figyeljenek a testük jelzéseire, merjenek változtatni, és alakítsanak ki olyan életmódot, amely hosszú távon is fenntartható. Emellett a Felálltam című könyvem kapcsán előadásokat tartok, interjúkon, pod­castok­ban osztom meg a tapasztalataimat. Fontos küldetésemnek érzem, hogy hidat képezzek a hagyományos és az alternatív megközelítések között, és hogy példát mutassak, a gyógyíthatatlan nem végítélet, hanem egy új útnak a kezdete.
 

Terbe Ármin 18 évig küzdött az autoimmun betegségével. Küzdelméről könyvet is írt, Felálltam címmel