Szépség vagy egészség?

A műszempilla manapság sokak szépségrutinjának része, története azonban jóval régebbre nyúlik vissza, mint hinnénk. A hangsúlyos tekintet iránti vágy egyidős az emberi hiúsággal: a szem az első, amit észreveszünk egymáson. Nem véletlen, hogy mindig igyekeztek kiemelni. 

Már az ókori Egyiptomban is festették a szemet, növényi olajokkal ápolták a pillákat. A középkorban a magas homlok számított divatosnak, ezért a nők gyakran megváltak nemcsak a szemöldöküktől, hanem szempilláiktól is. A modern műszempilla a XIX–XX. század fordulóján született meg, majd Hollywood és ikonikus filmsztárok tették világszerte népszerűvé. 

A szépségnek azonban ára lehet. A műszempilla pluszterhelést ró a természetes pillákra. A túl hosszú, vastag vagy sűrű szálak gyengíthetik a pillatövet, ami elvékonyodáshoz, töredezéshez, sőt fokozott hulláshoz vezethet. Ha a pillákat összeragasztják, azok nem tudnak természetes módon mozogni és cserélődni, ami húzó érzést, fájdalmat és ritkulást okozhat. Külön kockázatot jelentenek a ragasztók: egyes összetevők szemhéjgyulladást, viszketést, bőrpírt vagy allergiás reakciót válthatnak ki. Nem megfelelő higiénia mellett baktériumok és gombák telepedhetnek meg a pillatöveknél, ami kötőhártya- és szemhéjgyulladáshoz vezethet. 

A szakértők szerint a kulcs a mértékletesség, a rendszeres szünetek és a kifogástalan higiénia. A műszempilla így nemcsak divateszköz, hanem tudatos döntés kérdése is: a tekintet valóban kortalan, de az egészség megőrzése mindig elsődleges kell maradjon.