Egy hét hordaléka

Emelni az országgyűlési képviselők fizetését. Aki a mai válságos időszakban ilyen ötletekkel áll elő, az bizonyára nem a reáliák világában él. Márpedig, aki ezt javasolja, az nem más, mint az egykori politikus Tölgyessy Péter, s amit ő mond, arra legalábbis érdemes odafigyelni. Elemzései, amelyeket hétről hétre hallhatunk a rádióban, mindig gondolatgazdagok. Az is megfontolandó, amivel mostani felvetése mellett érvel. Avval például, hogy az országgyűlési képviselők fizetése az 1990-eshez képest 7-8-szorosára emelkedett, míg az átlagjövedelem 14-15-szörösére. Nem kell félteni azért a mi képviselőinket, nem kell kiállniuk az utcára koldulni. Elszaporították például a bizottságokat – a hatékonyságukat most ne firtassuk, lásd például azt, amelyet az olajszőkítés felderítésére hoztak létre –, halmozzák az állásaikat, ráadásként pedig költségtérítést szavaztak meg maguknak, amelyekkel sem elszámolniuk nem kell, sem adózni utána. S minő véletlen, ez az eredetinek több mint 16-szorosára emelkedett. Igaza van Tölgyessynek, ennél már valóban jobb volna egy magasabb, de adózott jövedelem.

Képviselőnek lenni tehát biztos egzisztencia – legalábbis a soron következő választásokig. Van is belőlük szép számmal, éppen a duplája annak, mint más, magyarországihoz hasonló lélekszámú országokban. A mostani létszámot annak idején Nagy-Magyarország lakóinak a számához igazították. Közben az ország területének a kétharmada s lakosságának is több mint a fele kiment alólunk – a képviselői létszám viszont még mindig valahol a kiegyezés időszakánál tart. Ideje volna, ha végre leülne az öt parlamenti párt, s új kiegyezésen törnék a fejüket. Bécs helyett ezúttal csak egymással kellene kiegyezniük – saját létszámuk korlátozásában. Nem kellene félniük, ettől még nem volna kevésbé demokratikus az ország – viszont némileg takarékosabb.

Márpedig ingyenebéd nincs, jelentette ki minap a jegybankelnök. S milyen igaza van! De nemcsak az állam nem költekezhet túl következmények nélkül, hanem a pártok sem. A mostani, hosszú kampányok sokba kerülnek, költségüket a jelenlegi állami támogatásukból kigazdálkodni lehetetlen. Semmi gond, elfogadhatnak magánadományokat is. Semmi gond? De még mekkora! Ez ugyanis a korrupció egyik legfőbb forrása. Természetesen nem a kis összegű adományokról van szó, amelyeket lelkes nyugdíjasok juttatnak el kevéske pénzükből az általuk nagyra tartott politikai szervezetnek, sokkal inkább a sok százmilliós „önzetlen” támogatásokról. Mert ugye, azt senki sem gondolja komolyan, hogy csak úgy, a nagy eszmékért dobják meg a politikai szervezeteket horribilis összegekkel a vállalkozók? Tölgyessy Péter a pártok finanszírozásának hivatalos növelésével oldaná fel a helyzetet. Itt azért volna egy aprócska ellenvetésem: mi volna, ha a pártokat is a törvény betartására szorítaná a végrehajtói hatalom? Vagy hogy ilyenről ne is álmodjak? Hiszen az ő létük is a pártoktól függ.

Mindeközben hajrájához érkezett az amerikai választási kampány, amely nemcsak szédületes összegekbe kerül, hanem szépen hoz is a konyhára. Itt vannak mindjárt a parókakészítők. Csekély 700 dollárért – pillanatnyi árfolyamon 153 ezer forintért – lehet egy olyan parókához jutni, amely a republikánus alelnökjelölt nőre, Sarah Palinra hajaz. Még jobban jártak az óvszergyártók, akik Palinról elnevezett portékájuk darabját csekély 1300 forintnak megfelelő dollárért vesztegetik. Nem kerül kevesebbe az az óvszer sem, amelyen főnöke, a 73 éves McCain bazsalyog. A felirat rajta: Öreg, de még nem lejárt… Mindezt persze akár jópofának is tekinthetjük. Az ember legfeljebb akkor rémül meg, ha arra gondol: ilyesmiken is múlik, ki melyik jelöltre szavaz, s ki lesz a világ legerősebb államának első embere.