Egy hét hordaléka

Ha megkérdeznék tíz embert arról, hogy mi volt a mögöttünk lévő esztendő legjelentősebb közéleti eseménye a világban, kilenc közülük bizonyára a pénzügyi válságot említené, s a nyomában kiteljesedő gazdasági hanyatlást. A dologban az a legkülönösebb, hogy mindezt az elemzők legtöbbje már régóta elkerülhetetlennek tartotta, legfeljebb arról vitatkoztak egymással, hogy mikor következik be. Nos, itt van… Politikusok és gazdasági vezetők hada pedig az elhárításán dolgozik – egyelőre mindhiába, mert valójában fogalmuk sincs arról, hogy amit Amerikában elrontottak, az miért dönti romba Európa vagy éppen Kína jól működő gazdaságát. Biztos vagyok azonban abban, hogy mindez csak átmenet, s előbb-utóbb meg fogják találni a megoldást, s megy minden tovább. A lázas munka közben azonban át kellene gondolni azt is, vajon biztos, hogy minden világok legjobbika a mostani, a fogyasztás folyamatos növelésén alapuló gazdasági rend? A választ tudjuk: nem, hiszen nem is lehet, már csak azért sem, mert a Föld, amelyen a fogyasztást egyre csak növelnénk és növelnénk, adott méretű marad. A történetnek egyszer tehát vége kell hogy szakadjon. S vélhetően nem is nagyon sokára.

Eddig azt mondták, hogy ha feléljük a Föld javait, akkor az unokáink örökségét herdáljuk el. Nos, az év egyik legjelentősebb tudományos hipotézise szerint – amely egy chicagói professzor, David Arsher nevéhez fűződik – ez korántsem így van. A ma élő nemzedékek gyakorlatilag az emberiség teljes jövőjét meghatározzák magatartásukkal. A most levegőbe kerülő szén-dioxidnak ugyanis százezer évekre lesz szüksége ahhoz, hogy visszakerüljön oda, ahonnan az utóbbi néhány száz évben szén, gáz és kőolaj formájában berobbantottuk a légkörbe – vagyis a Föld mélyére. Különleges időket élünk tehát, az egész emberiség sorsát meghatározókat.

Ám a változtatás nemcsak azért elkerülhetetlen, mert az ember által megsebzett Föld egyre betegebb. Azért is, mert a javak elosztása mélységesen igazságtalan. Miközben a termelés növekszik, újabb negyvenmillióval növekedett ebben az évben az éhezők száma. Immár csaknem egymilliárd ember fekszik le esténként korgó gyomorral.

Valószínűleg világtörténelmi jelentőségű volt az idei amerikai elnökválasztás is, mégpedig kedvező előjellel. Barack Obama leendő elnöki tevékenysége persze nagy talány – nem is lehet más –, ám már önmagában az a tény, hogy afroamerikait választottak a világ jelenlegi legerősebb államának elnöki székébe, némileg helyrebillentheti az igazságosságba vetett hitünket. S ez jól is van így, hiszen bár fehér-angolszász-protestáns elnökök lendítették Amerikát a világ tetejére, a munka egy részét a közösségükből erőszakkal kiszakított afrikaiak végezték. Ideje volt hát, hogy részt kapjanak a legfőbb hatalomból is.

Egyébként ha nekem teszi fel valaki a kérdést, mit tartok az év legjelentősebb eseményének, akkor egy föld alatti tevékenységet említek. No nem holmi összeesküvést, hanem a Svájc és Franciaország alatt megépített részecskegyorsítót. A történet szépséghibája, hogy az alig beindult berendezést szerelési hibák miatt hamar le is kellett állítani, ám jövő tavasszal vélhetően újraindul. Akkor pedig a tudományos kísérletek révén az emberiséget mindig is izgató olyan alapkérdések megválaszolásához juthatunk közelebb, minthogy miként keletkezett a világ – vagy ahogy istenhívők fogalmazhatnak: a világ teremtése során milyen törvényszerűségeket alkotott Isten? Akár így, akár úgy, talán többet tudhatunk meg arról, hogy honnan jöttünk, s talán arról is, hová megyünk. S van ennél fontosabb kérdés?