Egy hét hordaléka

Azért ez elég félelmetes. A tavaly nyári siófoki felvonulás felvételére gondolok, amikor úgy jó százan masíroztak a város korzóján – soraik között az országos cigányvajdával. Nem zúztak, nem törtek, ha jól látom a térfigyelő kamera által rögzített kissé homályos felvételről, fegyver sem volt náluk. Nem. Egyszerűen csak vonultak. Minek? Megmutatták magukat. Miért? A vendéglátóhelyek őrzés-védelmét akarták átvenni a városban, fogalmazott Bencze József országos rendőrfőkapitány. S ha netalán valamelyik vendéglátós köszöni, de nem kéri a „szolgáltatásukat”? Akkor következik a haddelhadd. Az ilyesmi elől a vendégek észvesztve menekülnek, a bevétel pedig csökken. Jobban járnak tehát a derék vendéglátósok, ha felkérik a vonulókat, hogy védjék meg őket – tőlük. Vagyis a lehetséges balhézóktól. Ennek persze ára van, végül is ingyen Krisztus koporsóját sem őrizték… Ezt hívják védelmi pénznek. A történetben számomra nem is maga a vonulás ténye a félelmetes – ilyesmivel az alvilág a földkerekség minden tájékán próbálkozik –, hanem az, hogy ha nem gyilkolják meg a kézilabdás Marian Cozmát, az esetről nem is tudunk. Most legalább vizsgálódik a rendőrség. Az ország nemcsak megyékre van felosztva, hanem – félreértés ne essék: magyarokból és/vagy cigányokból álló – bűnözői csoportok által ellenőrzött területekre. A legfélelmetesebb azonban az, hogy mindezt megtehetik. Tulajdonképpen kié is a hatalom Magyarországon?

De ha már itt tartunk, még egy kérdés: szükség van-e az Állami Számvevőszékre? Már hogyne volna, hangozhat a válasz, hiszen kell egy olyan szerv, amely ellenőrzi a közpénzek felhasználását. Pontosan. De akkor miért nem használjuk fel vizsgálódásainak az eredményeit is? Merthogy a szervezet már évekkel ezelőtt megállapította, hogy az erzsébetvárosi önkormányzat 28 esetben értékesítette az ingatlanjait versenyeztetés nélkül, megsértve evvel az államháztartási törvényt. Folytathatták üzelmeiket ezek után is? Már hogyne tehették volna. De akkor minek fenntartani közpénzből egy olyan szervezetet, amelynek úgysem veszik figyelembe a megállapításait?

Mielőtt még azt hinnénk, hogy a következménynélküliség a természetes a világon, nézzük meg azt a felvételt, amelyen a japán pénzügyminiszter sajtótájékoztatót tart. Pislog rajta veszettül, éppen csak el nem alszik, amikor meg szólásra nyitja a száját, azon bizony semmi értelmes nem jön ki. Éppen olyan, mintha részeg volna. Nemcsak az én véleményem ez, hanem általában mindenkié, aki látta. Kivéve az érintettet, aki avval védekezett, hogy erős gyógyszert vett be meghűlés ellen. Tegyük fel, hogy valóban így van, végül is ez sem zárható ki, még ha kevéssé valószínű is. Az viszont egészen bizonyos, hogy úgy nézett ki, mintha részeg volna. S már ez elég volt ahhoz, hogy lemondjon. Elvégre az országát tenné nevetségessé, ha a helyén maradna. Ezt pedig senki sem engedheti meg magának, aki egy országot képvisel. Japánban.

Világjáró, így Kambodzsát is felkereső ismerősöm mesélte, hogy abban az országban nem látott időseket. Nem, mert nincsenek, s azért nincsenek, mert kiirtották őket. Az értelmiségiekkel és a városlakókkal együtt. Összesen 1,7 milliónyian, vagyis a lakosság egynegyede esett áldozatul a kommunista Kína által támogatott, Pol Pot nevével jegyzett rémuralomnak 1975 és 79 között. S harminc évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy elkezdődjön az első per az egyik főbűnös, az S-21 nevű börtönt igazgató Kaing Guev Eav ellen. Tizenhatezer embert őriztetett, s mire a tábort a vietnamiak felszabadították, tizennégyen maradtak életben. A börtönparancsnok szenvtelenül hallgatta végig a bíró beszédét, bár ügyvédje szerint a cellájában azt kérte az áldozatoktól, hogy bocsássanak meg neki. Lehet, hogy megbocsátottak volna – ha életben hagyja őket.