Egy hét hordaléka

„Az én felelősségem egyértelmű, én javasoltam a sportpályafutása folytatását. Számomra a kérdés egyértelmű volt: a lelkét ölöm meg vagy veszélyeztetem az életét.” Az idézett két mondat hosszú napok óta időről időre eszembe jut. Papp Lajos, az ismert szívsebész mondta ki őket Ocskay Gábor, az egyik, ha nem a legjobb magyar hokis halála után. A professzor ugyanis évekkel ezelőtt megvizsgálta a sportolót, s megállapította szívbetegségét. Vagyis tudta, hogy Ocskaynak le kellene tennie a botot, ám ő ennek az ellenkezőjét javasolta. Micsoda dilemma állhat egy ilyen tanács mögött, s micsoda alapkérdéseket vet föl! Akár még az élet értelméhez is elvezet, amelyre ki-ki neveltetése, világlátása, kulturális környezete szerint ad válaszokat – vagyis annyifélét, amennyien vagyunk. Nem is gondolom, hogy nekem most a saját véleményemet kellene az olvasók elé tárnom – nem beszélve arról, hogy nem vagyok bizonyos benne: vannak-e egyáltalán egyértelmű válaszok. Csupán a dilemmák közül vetek fel néhányat: mi egy orvos alapfeladata? Az élet mindenképpeni megmentése, s elnyújtása, vagy a tartalmas életre való biztatás? (Mellékágon a kérdés felveti a kegyes halál problematikáját.) Mire kötelez ilyenkor a hippokratészi eskü? Mi a fontosabb: a test vagy a lélek? Egyáltalán: külön lehet-e választani a kettőt? (Az idézett mondatokból mintha az következne, hogy a professzor számára igen.) De akkor miképpen alkot az ember egyet, amit az egész-ség szavunk is kifejez? Vajon nem helyesebb-e, ha ilyen helyzetben az orvos a vizsgált páciens lelki támasza is, aki elmagyarázza, hogy van azért élet a hokin kívül is? Megannyi kérdés, amire a professzor megadta a maga válaszát. Ocskay Gábor lelke ép maradt, teste meghalt. Ezt választotta Papp Lajos. De vajon joga volt-e hozzá?

És akkor mi ezekhez a kérdésekhez képest a fejünk fölé tornyosuló válság – amelynek okaira okos professzorok szintén eltérő válaszokat adnak? Mi, laikusok – értsd: nem közgazdászok –, akik azért többségben vagyunk, s szenvedjük a válságot, legfeljebb kérdezni tudunk. Vannak azonban egyértelmű dolgok, amelyek nem a konferenciák vitaalapjai, hanem etikai kérdések, amelyek megválaszolásához nem tudományos ismeretekre, hanem ép erkölcsi értékre van szükség. Ilyen például az, hogy a tönkrement – netán a kapzsiság miatt tönkretett – cégek, bankok vezetőiként nem vesz fel valaki horror öszszegű prémiumot abból, amit az állam az adófizetők pénzéből a munkahelyek megtartása érdekében a vállalkozásnak juttat. Ilyen érzékkel – ahogy az ilyesmiről szóló történetekből elénk világlik – a világ számos cégvezetője nem rendelkezik. A legnagyobb baj azonban az, hogy evvel felrúgják azokat az íratlan normákat – például: szolidaritás, közteherviselés –, amelyekre minden egészséges közösség épül. Ezek nélkül pedig a társadalom csoportjai nem szövetségest, hanem ellenséget látnak egymásban.

Nem mutat sok érzékenységet a gondjaink iránt Soros György sem, akinek pedig az elhíresült alapítványától a rendszerváltás előtti időkben számos olyan értelmiségi kapott pénzt, akik most egymástól gyökeresen eltérő nézeteket vallanak. Az elmúlt napokban derült ki, hogy a legnagyobb magyar bank októberi megbicsaklása és az evvel összefüggő tőzsdei zuhanás mögött a Soros nevéhez kötődő társaság áll – amiért soha nem látott összegű büntetést szabott ki rá a pénzügyi felügyelet. És ilyen történeteket hallva ne gondolkodjunk el: vajon biztosan csak a gyenge teljesítőképességünk miatt járt egy évvel ezelőtt még a mennyben a forint, ma pedig pokoli mélységekben – s nem a pénzemberek manipulációi miatt is? Akárhogy is, Londonban még az elmúlt hetekben is 550 forintos euróra spekulálva fektettek be valakik – nem állítom, hogy Soros György, mert nem tudom – euró tízmilliárdokat (!). Nos, az ilyesmit nem szabadna engedni a világban – a világ békességének megőrzése érdekében.