Egy hét hordaléka

Ezúttal a helyzethez méltó gyorsasággal reagált XVI. Benedek pápa a világgazdasági válságra a néhány napja megjelent új enciklikájával. Az időzítés pedig egyenesen telibe talált, éppen a világ vezetőinek olaszországi csúcstalálkozóján jelent meg a Szeretet az igazságban (Caritas in veritate) kezdetű tanítás. Nem volt mindig ilyen gyors az egyház sajnos. Az évezredes középkori paraszti társadalom bomlására például csaknem végzetesen késve reagált. Amíg egy Marx nevezetű közgazdász vezetésével már 1848-ban kiáltványban szólították meg a gyökértelenné vált városi proletariátust a kommunisták, addig XIII. Leó pápa csak 1891-ben reagált a társadalom gyorsuló mértékű átalakulására. Ezek után viszont már mindig adott időben volt válasza az egyháznak az átalakulásra. A második szociális enciklikát a nagy gazdasági világválság közepette fogalmazták meg, VI. Pál a gyarmati rendszer összeomlása idején (1967) adta ki a tanítását, II. János Pál pedig közvetlenül a 100 millió áldozatot követelő kommunizmus összeomlását követően, 1991-ben. S mi a válasza a katolikus egyháznak a mostani válságra? Mindenekelőtt a pénzügyi-gazdasági rend kritikája. Van a Bibliában egy nagyon egyszerű, mindenki számára érthető példa a bolond emberről, aki a házát homokra építi. Amíg szépen sütött a nap, addig nem is volt semmi probléma, ám amikor jöttek az esők, a ház összeomlott. Ezzel szembeállítja a Szentírás az okos embert, aki sziklára építette a jól megalapozott otthonát, amelyet semmiféle időjárási viszontagság nem tudott romba dönteni. A pápa a világ mostani rendjét a homokra épített házhoz hasonlítja. A siker, a karrier és a pénz mindenhatósága helyett olyan valódi értékeket ajánl a világ figyelmébe, mint a szeretet és a szolidaritás. Hogy ez mit jelentene a gyakorlatban? Például az egyre súlytalanabb ENSZ átalakítását egy világot irányító testületté, amelyben a legelesettebb országok is beleszólhatnának a dolgok folyásába. Arról nem szóltak a híradások, hogy a L’Aquilában összegyűlt vezetők udvarias bólogatáson kívül másképp is reagáltak volna a tanításra. Ezen azonban, gondolom, senki sem csodálkozik, hiszen gyökeresen más gondolatok mentén igyekeznek irányítani a világot. A kérdés most már csak az, hogy Rómában építik-e homokra az épületeket, vagy a földrengés sújtotta olasz városkában.

S miközben Róma hosszú évszázadok óta befolyásolja a nagypolitikát, addig a szerzetesek életükkel hirdetik a keresztény értékeket – a ferencesek idén éppen nyolcszáz esztendeje. Az Assisiben élő gazdag fiatalember, Ferenc a városon túl telepedett le, s aki hozzá tévedt, annak a szeretetet hirdette. Az addigi életüktől megcsömörlöttek közül egyre többen csatlakoztak hozzá, s mire Ferenc meghalt, már több ezren vallották az új életforma helyességét. Előtte azonban történt egy fontos esemény: 1209-ben a pápa engedélyezte, hogy rendbe tömörüljenek a testvérek. A ferencesek hamarosan Magyarországra is eljutottak, s alig száz éven belül már 45 kolostorban gyakorolták a hitüket. A rend az évszázadok során többször is megújult, ám alaptanításukhoz, a hívekkel való sorsközösség vállalásához mindig hűek maradtak. Ezt bizonyítja Kapisztrán Szent János példája is, aki sereget gyűjtött a törökök ellen. S talán az sem véletlen, hogy az első protestáns prédikátorok többsége is a soraikból került ki. De nemcsak a rend ünnepli alapításának 800. évfordulóját, hanem a rózsadombi Tövis utcai ferences templom építésének hatvanadik évét is a hívek. Az épületet a baloldali hatalomátvétel előtti utolsó pillanatban emelték – mégpedig a kommunista Vas Zoltán segítségével. Az Országos Tervhivatal akkori elnöke nem felejtette el, hogy a váci börtönben, ahol a háború éveiben raboskodott, a ferences Gábris Grácián volt a pap – aki emberségesen bánt a rabokkal. Hálából Vas Zoltán a templom építésének befejezését húszezer forinttal siettette. A hálaadó szentmisét most vasárnap celebrálták.