Egy hét hordaléka

Tévedni emberi dolog. Evvel az egyszerű igazsággal védekezett az én kis falumban – azóta város –, Pécelen a boltos, ahová gyerekként elszalajtottak vásárolni. Abban az időben történt ez, amikor még nem számítógép leolvasója érzékelte a vonalkódot, s még csak nem is a hangos pénztárgép adta össze az árakat, hanem papíron számolta ki a boltos a fizetendő összeget. S mire a pult másik oldalán álló férfi a hatalmas plajbászával kiszámolta, mennyit kér, én is igyekeztem összeadogatni a számokat. S ha hibát észleltem a számításában – ilyen gyakran előfordult –, szóltam is neki. Ő pedig nem hordott le mindenféle szemtelen kölöknek, hanem nekiállt ismét a kalkulációnak, s helyesbített. S csak annyit jegyzett meg a végén, hogy tévedni emberi dolog. Én ezt persze beláttam, csak az tűnt fel, hogy valahogy mindig a saját javára téved, soha nem az enyémre. Ez az emlékem elevenedett fel bennem, miközben a képviselők javadalmazásáról szóló híreket hallgattam. Évek óta háborognak a választók amiatt, hogy a képviselőknek nem kell elszámolniuk a költségtérítéssel. Nemtetszésüket sok százezren népszavazást kezdeményező ívek aláírásával is igazolták – mire a képviselők lóhalálában módosították a törvényt. Ám a nagy sietségben tévesen számoltak. S hogy miképpen? Véletlenségből a saját javukra… Ahogy az én boltosom is. Aztán más idők jöttek. Új üzletek nyíltak a közelünkben, a bolt pedig, ahová addig jártam, elveszítette a vevőit. Helyreállt a világ rendje.

Hol van a határ a tisztesség és a korrupció között? Tisztességtelen-e az, ha pénzt adok a gyógyulásomért? Ha, mondjuk, egy önkormányzat által fenntartott kórház orvosának a zsebébe csúsztatom, akkor többen annak mondják. Ha ugyanezt a pénzt a magánrendelő pénztárába fizetem be, akkor nem. Pedig ugyanúgy fizettem egészségügyi hozzájárulást. És ha azért fizetek, hogy a kórházi várólistán előbbre kerüljek? Ez korrupció. És ha egy kórház által megbízott cégnek fizetek az azonnali vizsgálatért, mert nem akarok hónapokig várni? Ez tisztességes magatartás. Valóban az? Kaposváron mindenesetre ez történt. A minisztérium vizsgálódik, egyszer majd talán eredményre is jut. Egyet azonban, azt hiszem, már most megállapíthatunk: pusztul a hagyományos értékrend, mosódik a határ a tisztességes és tisztességtelen között.

Ma is magam előtt látom annak az idős bácsinak az arcát, aki egykedvűen álldogált a rendőrök gyűrűjében. Bűne: áramot vezetett a kerítésébe, amin a fennakadt tolvaj életét vesztette. A férfi láthatóan nem értette, miért bűn, amit tett, hiszen nem ő akart lopni, ő csak védte, ami az övé. Nos, az efféle tettek jogi megítélése a napokban árnyalódott. Lehet már a kerítésbe áramot vezetni, csak arra kell vigyázni, hogy az nehogy agyonüsse, aki hozzáér. A törvénymódosítással kétségtelenül sokan egyetértenek, azonban, azt hiszem, ez is csak pótmegoldás. Mi volna, ha az elkapott elkövetőket büntetnék meg példásan? Lehet, hogy még arra a gyenge áramra sem volna szükség?

S miközben mi itt – és szerte a világon – a magunk kis homokozójával vagyunk elfoglalva, olyan korszakhatárhoz érkeztünk, amely három és fél milliárd évet zár le. Legalábbis így látja Stephen Hawking neves angol elméleti fizikus. Az emberi faj alakulását ugyanis lassanként már nem csak a DNS-ek által hordozott információk befolyásolják, hanem az a tudás is, amely által meg is változtathatjuk őket – vagyis magunkat. Nem csak olyan betegségek gyógyítására gondol a tudós, amelyet hibás gén okoz – például az izomsorvadás –, hanem az intelligencia vagy az agreszszió megváltoztathatóságára is. S minderre szerinte alig száz évet kell várnunk. Na, ez lesz a szép, új világ. Illetve hogy új lesz, az bizonyos, de hogy szép lesz-e, még inkább, hogy emberi is, azt nem tudom.