Egy hét hordaléka

Már a reggeli hírekben dugókról számolt be a rádió kedden, az autómentes napon. Nem, még nem a kerékpáros felvonulás miatt, azt későbbre ígérték, ez még csak a szokásos reggeli torlódás volt. De hát miért is történt volna másképpen? Az autósok egy része kényelemszeretetből használja a járművét, mások meg azért, mert a munkájuk ezt kívánja. Használhatnának helyette közösségi járművet? Ülhetnének kerékpárra? Egy részük bizonyára. Csak ahhoz több buszt, villamost kellene forgalomba állítani. S több kerékpárutat építeni. Ha nem az életével játszana az, aki a fővárosi forgalomban az autók között szlalomozik a biciklijével – másképp meg némely helyen alig lehet előbbre jutni –, s elegendő elkülönített út állna rendelkezésre, akkor a felmérések szerint minden tizedik autós szívesen váltana kétkerekűre. S így nemcsak pénzt takarítanának meg, hanem a környezetet is kevésbé szennyeznék, az utak is hosszabb életűek maradnának – vagyis a befektetés megtérülne. Miért nem teszi mégsem ezt a főváros? Mert ahhoz néhány évre előre kellene gondolkodnia a vezetőinek. Erre azonban képtelenek.

 

Pedig minden eddiginél több tudós jelzi előre, hogy a baj vészes gyorsasággal közeledik. A világ második legnagyobb jégmezője, a grönlandi 11-12 ezer évvel ezelőtt alakult ki, majd azonnal olvadni is kezdett. Ez még természetes folyamat volt, arról azonban már az ember tehet, hogy az olvadás egyre gyorsul. Ez pedig kétféle katasztrófával fog járni. Egyrészt hét méterrel megemeli a tenger szintjét, százmilliókat űzve el ezzel az otthonukból – olyan népvándorlást indítva el evvel, ami a legerősebben védett országhatárt is elsöpri. A másik veszedelem hasonlóan tragikus, a sziget közepén lévő tó, ami a jég elolvadásából keletkezett, mostanában találja meg az utat az óceán felé. Ha pedig túl gyorsan zúdul le az irdatlan mennyiségű olvadék, eltérítheti a meleg vizű áramlatokat. Erre viszont nincs fölkészülve Nyugat-Európa. Nemcsak az otthonokat nem lehetne kellő gyorsasággal hőszigetelni, de a kultúrnövények sem bírnák a megpróbáltatásokat. A módos Nyugat pedig fázni és éhezni kezdene.

 

És ha még nem riogattam volna eleget a kedves olvasót, akkor szeretném felhívni a figyelmét a közelgő világjárványra. Nem tudhatjuk, hogy idén érkezik-e, az viszont biztos, hogy elkezdték a lakosság beoltását. Négymilliónyian ingyen juthatnak a vakcinához, kétmillió állampolgárnak fizetni kell érte, a maradék négymillió beoltása pedig szükségtelen. Azt is tudjuk, hogy az oltást a súlyos betegektől kezdve a tanárokon keresztül a hat hónaposnál kisebb gyerekét nevelő szülőkig kapják ingyen. Ez bizonyára így van jól, ám azért azt megjegyezném, hogy a fizetős kétmilliónak különös érzése lehet: ők nem annyira fontosak a társadalom számára? Vagy ha ők nem veszélyeztetnek másokat, akkor gondoskodjanak magukról?

 

Végezetül pedig: a héten tárgyalják annak a 69 éves kesznyéteni férfinak az ügyét, aki a terményeit védendő áramot vezetett a kerítésébe, aminek a következtében egy potenciális tolvaj meghalt. Esete lehetne akár a magyar közállapotok állatorvosi lova is – kezdve a munkájukat elvesztő vagy soha állásban nem is dolgozó cigányok nyomorúságától, akik közül sokakat az állam az átgondolatlan segélyezés által szoktatott el még a munka gondolatától is; folytatva a hamis védelmüktől, azt hazudva nekik, hogy a megélhetési lopás bocsánatos bűn, generálva bennük azt a gondolatot, hogy onnan kell elvenni, ahol találnak; s befejezve egy kertjét gondozó öregember tragédiájával, aki nem érti, miért baj az, ha megvédi a sajátját, ha már a hatóságtól úgyis hiába várja a segítséget, miközben evvel közvetve, akaratlanul, de mégiscsak egy ember halálát okozza, amiért akár az élete hátralevő részét is a börtönben töltheti. Ma ez is Magyarország.