Egy hét hordaléka

Nem találták ám meg a sorozatgyilkosság elkövetőit! Ez természetesen nem igaz, ám az igen, hogy számosan vélik így. S ami hab a tortán: cigányok és nem cigányok egyaránt. A nem cigányoktól hallott változat: nehogy azt higgyem ám, hogy magyarok ilyenre képesek (ebben a szomorú tévedésben legalább annyi a pozitívum, hogy hangoztatója nem vállal közösséget a szörnyűséggel). Miképpen lehetséges akkor, hogy a letartóztatottak bőrszíne (ennyi látható belőlük a felvételeken) és a többség bőrszíne egyező? A kételkedők válasza most is egyszerű: lefizették őket, hogy vállalják magukra. A gondolatfutam annál a kérdésnél szokott megakadni, amikor arra kellene válaszolni, hogy ugyan mennyiért vállalna valaki magára olyan bűncselekményt, amiért tényleges életfogytiglanra számíthat? Közben pedig a cigányok egy része ugyanúgy kételkedik abban, hogy a gyilkosok már nem árthatnak nekik. Erre hivatkozva csoportokba verődve tartóztatnak fel autósokat, s lépnek fel fenyegetően, ami természetesen ugyancsak ellenkezik a törvénnyel. Mindeközben azonban valóban elgondolkodtató információk is szivárognak ki a rács mögé kerültekről. Például az, hogy az egyik gyanúsított megfigyelését éppen akkor szüntették meg, amikor az fegyvereket kezdett el vásárolni. Érti ezt valaki? Másikról az a hír járja, hogy valamikor kibucban vállalt munkát, egy harmadikról pedig: korábban kapcsolatot tartott a katonai titkosszolgálattal. Mindezek álinformációk volnának csupán? Még ez is lehetséges. De akkor miért kezdeményez vizsgálatot a kiszivárgásuk miatt a Nemzetbiztonsági Hivatal? Vagy ez sem igaz?

 

Mint ahogy az is hihetetlen, ami a fővárosban történik közlekedés címén. Most például tizenegy közbeszerzési pályázat szabálytalansága miatt a négyes metró építésére ötvenhatmilliárd forinttal kevesebb érkezik a vártnál. Pontosabban nem a vártnál. A főpolgármester ugyanis úgy magyarázta a hírt, hogy a hivatal eleve számított a csökkenésre. Csak éppen arra nem válaszolt, hogy miért nem pályáztak szabályosan, ha tudták: ily módon úgysem érkezik meg az összeg? Gond lehet a Margit híd felújításának brüsszeli támogatásával is. Az ok egyebek között: csak olyan pályázatot támogat Brüsszel, amelyen rajta van a déli oldal kerékpárútja is – hiszen a pénzt ilyen terv megvalósítására kértük. A sáv azonban újabban lemarad a tervekről. És akkor csodálkoznak a városházán, hogy Brüsszel ismét vizsgálódni kezd. Vajon mennyi tanulópénzt kell még fizetnünk, amíg megértik a hivatalokban, hogy az unióval nem lehet úgy packázni, mint teszik a magyar adófizetők pénzével? Azon meg már csak mosolygok, hogy a BKV által kifizetett botrányosan magas jutalmak kiosztásában a felügyelőbizottság egyik este megállapítja a vezetők felelősségét – majd másnap reggel visszavonja a közleményét. A bizottság működése hűen tükrözi a fővárosi közlekedés képét: mindkettő kaotikus.

 

Nem minden tiszta a velencei-tavi gigaberuházás körül sem. Most nem a tó élővilágának kényes egyensúlyát fenyegető veszélyre gondolok. Még csak nem is arra, hogy a befektetők nevében eljáró Joav Blum a székesfehérvári ügyészség gyanúja szerint tavaly májusban hamisan töltötte ki azt a bejelentőlapot, amely szerint Sukorón lakik. Az ottlakás egyébként ahhoz szükséges, hogy az állami tulajdonban lévő tóparti telekre cserélhesse egyéb ingatlanjait. Nem, engem most inkább az Állami Számvevőszék héten megjelenő jelentése gondolkodtat el. Eszerint a csere tárgyát képező három Pest megyei ingatlant hét és félszer (!) drágábban számították be, mint amennyit azok valójában értek. Miért éppen annyiért? Mert az ingatlanbecslő szerint annyi az áruk. Pestiesen szólva: csak. Maga az értékbecslés egyébként nem nyilvános, mert szellemi terméknek számít. Tudhat valamit a készítője, ez kétségtelen…