Anyanyelvi őrjárat

A húsvét a kereszténység egyik legnagyobb ünnepe, a hívők e napon ünneplik Krisztus feltámadását. Régebben a jelenleginél sokkal tovább, a 11. század végétől egészen a 17. század elejéig négy napon át, majd még vagy másfél évszázadon át három napig tartott. Nem csoda hát, hogy jó néhány egyházi szertartás (a húsvéti bárány megszentelése, sonka- és tojásszentelés stb.) s még sokkal több szokás, hiedelem is tartozott hozzá.
{p}E szokások között aránylag új  és főleg a városokra jellemző a gyermekeknek a nyuszi által hozott édességekkel meg egyebekkel való megajándékozása, az a szokás azonban, amelyet mai őrjáratunk címéül írtam, korántsem új, hanem igen nagy múltra tekint vissza. Én azonban ebben a rovatban nem azt kívánom részletezni, hogy ez a locsolkodás voltaképpen egy ősi termékenységvarázsló népszokás keresztényiesített formája, hanem egy nyelvhasználati kérdésre válaszolva szólok róla.
Nagy örömömre ugyanis nemrégiben kaptam egy levelet a marosvásárhelyi Fülöp Gézától, amelyben a levélíró egy igen érdekes kérdést vet föl, olyat, amely olvasóinkat is érdekelheti, s éppen most időszerű. Idézem a levélnek a mostani témánkhoz kapcsolódó részét!
{p}"Mi az oka, s helyes-e, hogy az anyaországban a férfiak húsvétkor locsolkod-nak? Én úgy tanultam, hogy a -kodik, -kedik stb. visszaható igeképzők, s azt jelölik, hogy a cselekvés visszahat az alanyra, mint mosakodik, fésülködik. Ám húsvéthétfőn a férfiak  nem saját magukat locsolják (s én egyébként amúgy is jobban szeretem a nálunk gyakoribb öntözés szót a locsolás-nál). Nagyon örvendenék, ha kérdésemre választ kaphatnék."
Hát nem a legjobbkor jött ez a remek kérdés?
{p}Nos, amit levélírónk megállapított  a -kodik, -kedik, -ködik képzőről, az természetesen igaz, de nem minden esetre érvényes. Ez a képzőcsoport ugyanis nemcsak valódi visszaható értelmű igéket hozhat létre, amilyeneket említett is, hanem kölcsönösséget, kétoldalú irányulást kifejezőket is, amilyenek például ezek: osztozkodik, huzakodik, egyezkedik, pofozkodik stb. A locsolkodik meg a levélírónk által felidézett öntözködik pedig korábban ilyen volt, s voltaképpen még ma is őrzi ezt a jelentését is. Még legújabb értelmező kéziszótárunk is ezt adja meg a locsolkodik első jelentéseként: ' játékból ismételten locsolja egymást', s csupán másodikként közli ezt a korábbi jelentésből fejlődött újabbat: 'Húsvéthétfőn (illatszerrel) meglocsolja az ismerős lányokat'.
{p}Az öntözködik-kel, amely, ha ritkább is, de azért mindenütt él, ugyanez a helyzet. Először kölcsönös öntözést jelentett. A jeles néprajzi gyűjtő, Orbán Balázs például csaknem másfél évszázada még így írt: "Székelyföldön egyáltalán, de főként Csíkban a húsvéti öntözés megvan mindkét nemű fiatalságnál, húsvét másodnapján a legények öntözik a leányokat, harmadnapján a leányok a legényeket..."
{p}Később, a húsvéti locsolási népszokások változásával ez a locsolkodás, öntözködés egyoldalúvá vált, majd magát a locsolást is pár csepp kölninek a lány hajára permetezése helyettesítette. Jelenleg itt tartunk. S mivel levélírónk tanácsot is kért, válaszolok, egyúttal olvasóinknak is: szerintem egyáltalán nem baj, hanem még jó is, hogy e szavaink a maguk sajátos eszközeivel  a múltat is őrzik számunkra. És hogy legalábbis férfitársaimnak minél eredményesebb legyen az idei húsvéti locsolkodásuk, figyelmükbe ajánlom a Vásárosnaményban éppen tizenöt évvel ezelőtt följegyzett következő kis locsolóversikét: "Korán reggel útra keltem,/ Se nem ittam, se nem ettem, / Bejártam a fél világot, / Láttam sok-sok szép virágot, / A legszebbre most találtam, / Hogy öntözzem, alig várom. / Piros tojás, fehér nyuszi, / Locsolásért jár egy puszi!"