Húsz hónap két fiú haláláért

{p}
A fiatalembert a másodfokon eljáró debreceni bíróság halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségéért egy év nyolc hónap letöltendő fogházbüntetésre ítélte a közelmúltban. Két év tíz hónapra pedig eltiltotta a közúti járművezetéstől. A bíróság tényállása szerint G. Zoltán túl gyorsan hajtott, ezért nem volt ideje a fékezésre...
{p}A tollforgatónak sem egyszerű felidézni a tragikus nap eseményeit. Azon a reggelen a baleset helyszíne felé vitt az utam. A látvány döbbenetes volt. Az úttesten árván maradt, parányi gyermekszemüveg, egymástól messze heverő cipőcskék, vérfoltok. Két rohammentő, rendőrségi autók, intézkedő egyenruhások, hatalmas tömeg. Ma már tudom, hogy a babakocsiba kapaszkodó, szívszaggatóan zokogó fiatalasszony az egyik csöppség, Lou Gábor Attila (Gabó) édesanyja és Csiki Gergő nevelőanyja volt.
{p}A 25 éves Keczán Andreával másfél év múltán, édesanyja szerény debreceni lakásában találkozom újra. Ezúttal nem véletlenül.
- Úgy hallottam, nem sokkal a baleset után különköltözött a párjától, Csiki Gyulától - fordulok először a halk szavú fiatalasszonyhoz.
- Igen, úgy döntöttünk, megpróbáljuk külön. Nem is bírtam abban az albérletben maradni, ahol minden a kicsikre emlékeztetett. Így aztán Danival, hároméves közös gyermekünkkel visszaköltöztem édesanyámhoz. A baleset után nyugtatókon éltem, és annyira ki voltam borulva, hogy hetekig Danival sem tudtam foglalkozni. Majd' belehaltam a fájdalomba. Élni sem akartam.
{p}- Közben pedig a temetést kellett intézni... - jegyzem meg.
- A debreceni polgármesteri hivatal magára vállalta a költségeket. Szép temetés volt, egyházi - tűnődik Andrea. - Fehér öltönyt szerettem volna a kisfiúknak, de nem kaptam sehol. Maradt a szürke - sorolja sírástól elcsukló hangon, s csöndesen hozzáfűzi: - Fiatalon szültem Gabót, szórakozni sem jártam, az életem minden perce az övé volt.
{p}- Hol él a vér szerinti apa?
- Gabó apja kínai, sosem éltem házasságban vele. Szépen indult a kapcsolatunk, szerettük egymást, ő is várta a babát. Amikor négy hónapos terhes voltam, teljesen megváltozott. Akkor tudtam meg, hogy Kínában él a felesége és a két gyereke. Félidős lehettem, amikor Magyarországra jöttek. Azóta Debrecen belvárosában több boltot nyitottak.
{p}- Segítette a gyermek nevelését? - kérdezem óvatosan.
- Egyáltalán nem, egy tábla csokoládét sem vett neki. Sőt még azt sem ismerte el, hogy a kisfiam édesapja. Később a DNS-vizsgálat bizonyossá tett mindent. Ezt követően már a nevére vette. A temetésre viszont nem jött el - sóhajt az anya.
Tekintetem édesanyjára, Gabó nagymamájára téved.
- Nekem Gabó volt az első és a legkedvesebb unokám. A három saját gyermekemet sem imádtam annyira, mint őt. Csodálatos kisfiú volt. Kedves, okos, jólelkű, szófogadó, ügyes mozgású. Engem az sem érdekelt, hogy az apja kínai, és hogy nem foglalkozott vele. Tőlünk minden szeretetet megkapott. A szemünk fénye volt - mondja halkan.
{p}- Andrea volt élettársa, Gyula hogyan élte meg a tragédiát?
- Sem ő, sem a családja nem tudja megemészteni a történteket. Ők is bele vannak betegedve a kicsik halálába. Jön Danihoz, látogatja szépen, elbeszélgetünk erről-arról, de a szó mindig csak a két kisfiúra terelődik - meséli a rokkantnyugdíjas, cukorbeteg nagymama, majd elmondják azt is, Gyula sajátjaként szerette Gabót, akárcsak Andi az ő két fiát, Gergőt és a most kilencéves Gyuszikát, akiknek az édesanyja már évekkel ezelőtt meghalt. Ezért is volt olyan nagy csoda, amikor Gyula Andiban szerető társra lelt, a félárvák pedig odaadó nevelőanyára. A boldogság azonban nem tarthatott sokáig.
{p}- Úgy tudom, hogy azon a hétfői napon óvodába vitte a két ötéves kisfiút? - fordulok ismét Andreához.
 - Először oda indultunk, Dani is jött velünk. Legnagyobb meglepetésemre azt mondta az óvónő, hogy elnéztem a naptárban a dátumot, mert a következő naptól, vagyis október 1-jétől vannak felvéve a fiúk. Gondoltam, elsétálunk anyukámhoz, megreggeliznek a gyerekek, aztán megyünk tovább dédihez diót szedni. Bár ne így döntöttem volna! - újra elcsuklik a hangja, csak sokára tudja folytatni. - A Faraktár utca egyik kereszteződésében akartam átkelni a három gyerekkel. Dani a babakocsiban ült, Gabó és Gergő kézen fogva álltak előttem. Alaposan körülnéztem, sehol nem volt egyetlen jármű sem, azt is megvártam, hogy a busz elmenjen. Mondtam a fiúknak, indulhatunk. Mire újra szólhattam volna, a semmiből előtűnt fehér kocsi már messze repítette őket. Csak arra emlékszem, hogy Danit rábíztam egy idegen asszonyra, és rohantam a földön mozdulatlanul fekvő gyerekekhez.
{p}- Hamar érkezett a segítség?
- Minden összemosódott. Fogalmam sincs, mennyi idő telt el a baleset és a mentők érkezése között - idézi a fájdalom pillanatait, miközben halott kisfia kinagyított képét nézi merengve. - Az a család, amelyik személygépkocsijával a balesetet okozó fiatalember mögött haladt, rögtön megállt, és segített. Úgy emlékszem, a helyszínelő rendőr is odajött hozzám, nyugtatott. A mentős meg mintha azt mondta volna, készüljek, mert ezért száz évet fogok kapni...
{p}- Mit mondott az a szemtanú, aki a balesetet okozó fiú után érkezett?
- A családfő kipattant a kocsijából, és rángatta, szidta a fiatal fiút. Csak később tudtam meg, hogy már előttük haladva is túl vagányul vezetett. Egyik sávból cikázott a másikba, zavarta a forgalmat. A férfi attól félt, hogy a fiú beléjük megy. Féltette a családját, a hátsó ülésen ülő kislányát.
{p}- Voltak, akik Andit vádolták a baleset miatt - veszi át a szót az egyik családtag, Nyíri László. - A vizsgálat azonban megállapította, hogy Andi semmilyen szabálytalanságot nem követett el. Igaz, hogy ezen a helyen nincs felfestett gyalogátkelőhely, de a gyalogosok átkelése a járdának az úttesten meghosszabbított vonalában szabályosnak tekinthető - sorolja precízen a férfi. - A szakértői vélemény szerint a 24 éves Volkswagen Golf gépkocsi jó állapotban volt, tehát a balesetet nem műszaki hiba okozta. Az autót vezető G. Zoltán a megengedett ötven kilométeres sebesség helyett óránként több mint nyolcvan kilométerrel hajtott. A szemtanúk elmondták, hogy a gázoló a tragédia után még hívott valakit a mobiltelefonján, de nem sokkal utána sokkos állapotba került. Állítólag napokig meg sem szólalt.
{p}- Igaz-e, hogy többször megfenyegették a gázolót?
- Mindent a fájdalom és a tehetetlen düh hozott elő a két családban - feleli a férfi. - Andi azért kutatta a gázoló címét, hogy a házuk falára kiragassza a gyerekek fényképét, és kiírhassa: GYILKOS. Gyula a temetés előtt a baleset helyszínén fényes nappal késsel a kezében kifeküdt az úttestre. Így tiltakozott az ellen, hogy a fiú szabadlábon védekezett - magyarázza Gabó keresztapja.
- Találkoztak-e azóta a fiatalemberrel?
- Csak a tárgyaláson, de ott is kutyákkal vigyáztak rá. Állítólag Gyula azt üzente neki, a börtönben sem lesz nyugta.
 {p}- Mit számít már, hogy ki mit mond? - kesereg Andrea. - Nekünk az számít, hogy a gyerekeinket senki és semmi nem támasztja fel. Hogy többé nem gyönyörködhetünk bennük, hogy nem halljuk a kacagásukat, hogy nem mesélhetünk nekik, hogy nem ugrándoznak körülöttünk... - nem tudja folytatni, sírás gyötri. Magához húzza az ölében kuporgó Danit és Gabó egykori alvójátékát.
Nehéz megszólalni.
{p}A nagymama később csöndesen sorolja, hogy a baleset helyszínére azóta sem tudtak elmenni. Oda a Csiki család visz friss virágot, mécsest, és a feszületet is rendben tartják. Azt mondják, a kicsik lelke ott maradt. Ugyancsak virággal emlékeznek a tragédiára a jóérzésű járókelők és környékbeliek, akik nem ok nélkül rettegnek a forgalmas átkelőtől. Azt gondolják, talán tehetnének valamit az illetékesek a veszély megszüntetése végett.
{p}- Pedig a közelben ott van egy általános iskola is - veti közbe a nagymama. - Hiába az időközben felállított korlát, mindenki átbujkál alatta, senki nem megy el a távoli zebráig. Már arra is gondoltam, hogy odamegyek éjjel egy vödör fehér festékkel, és zebrát festek. De félek, megbüntetnek érte.
- A temetőbe viszont szinte mindennap kimegyünk - szól csöndesen Andrea. - Mikuláskor, karácsonykor, húsvétkor szép ajándékokat viszünk a fiúknak. Mintha élnének, éppen úgy... Szeretnénk sírkövet állítani a gyerekeknek, csakhogy eddig nem volt miből. Várjuk a pénzt a biztosítótól.
{p}- Mikorra ígérték?
- Korábban azt mondták az ügyvédünknek, addig egy fillért se reméljünk, amíg meg nem születik a jogerős bírói ítélet. Hát tessék, most már megszületett...
- Milyen sírkövet szeretnének?
- Gránitból lenne a sírkő, fehér márványból pedig a két fehér angyalka. Keresünk egy szép versidézetet is a kisfiúk fényképe mellé - feleli révetegen a fiatalasszony, majd amikor a vágyairól kérdezem, csak annyit mond, szeretne elmenni Kínába, hogy megnyugodhasson. És szeretne még egy gyermeket. Éppen olyat, mint Gabó volt...