Kazáron 130 ezer a drótot

Nagy a baj, tudta ezt Balogh László, volt már annyira tapasztalt gazda. Telefonált az állatorvosnak a szomszéd városkába, jöjjön hamar. De az bizony csak nem jött. Nem azért, mert Kazár, Balogh László faluja és Bátonyterenye messzi van egymástól, hanem mert alig néhány nappal korábban volt az állatnál.
- Nem érdemes műteni, alighanem nyelt valamit. {p} A gazda azonban csak nem akart belenyugodni a megváltoztathatatlanba. Az alsótoldi állatgyógyászt hívta, talán ő vállalná. György Zsoltnak azonban azon a napon elég sok dolga volt, csak délután öt óra felé ért ki.
Már szürkült, de azt azonnal látta, hogy az állat a vérében fekszik, halva. Alig negyed órával korábban vágta el Bimbó nyaki ütőerét a gazdája. Délutánra az állat már a földhöz ütögette a fejét, ez a vég kezdetét jelentette.
- Nemigen lehetett volna már segíteni rajta - nézegette az állatot az orvos.
De ha már kiszállt, felboncolta.
- Megvan a bűnös - egyenesedett fel alig negyedóra múlva. - Nézze csak meg maga is.
{p} Vonakodott először Balogh László, de csak benyúlt a recés gyomorba. S valóban, valami megkaristolta a kezét. Egy darab drót. Ez fúrta át Bimbó rekeszizmát, aztán a szívburkot; sőt magát a szív izomzatát is megsértette, ami utóbb el is gennyesedett.
Bimbót még aznap földarabolták. Akkora volt benne a borjú, mint egy bárány. Öt hónapja hordta már az anyja. A hús jó része a férfi nevelt gyerekeinek jutott, ők segédkeztek a nagy munkában.
A porta éjfél felé csendesedett el. Akkor már csak Betyár, a kétes származású, örökmozgó eb rágódott Bimbó csontjain. Neki igazán jó napja volt.
Tehát egy darabka drót. Ez okozta Bimbó halálát. De hogy került az állat gyomrába?
{p} A temető mellett baktatok Balogh Lászlóval. A tehén pusztulása után hamarosan írt a szerkesztőségünknek, levele másfél hónapnyi kalandozás után találta meg az óbudai Bojtár utcát.
- Ez a rész az én földem - mutat fel a tömzsi férfi egészen a domb tetejéig -, itt szoktam legeltetni, meg télire kaszálni a füvet az állatoknak. Ebben kellett lennie a drótnak is.
A domb tetején két tehén legelészik kikötve, a gazda maradék állatai. A temető amúgy rendezett, ám kerítése túlsó tövében, Balogh László legelőjén annál több a szemét. Üvegmécses darabkái, vázaként szolgáló konzervdobozok, fakult művirágszirmok. És persze drót, töméntelen mennyiségben. Koszorú talapzatául szolgálhattak, formájuk erről árulkodik.
{p} A felső sarokban néhány sír, elkülönülve a többitől, azok is példás rendben. Néhány éve kezdtek el ide temetkezni a cigányok. Egy öreg kezdte, mondván: itt szeretne nyugodni, hogy rálásson a falura...
- Néha az az érzésem, az önkormányzat úgy kezeli ezt a földet, mintha a sajátja volna - panaszolja a gazda. - Nem elég, hogy a hozzátartozók a földemre dobálják a szemetet, a temetőgondnok is ide hordatja a levágott gallyakat - mutatja.
A legnagyobb sérelme azonban a fém szeméttároló, amelyet szintén a legelőjére rakat az önkormányzat. Körülötte szemét, pedig a tározó félig sem telt. Belenézek, látom, oldalán koromnyomok. Időnként kiégetik, meséli a férfi, akkor legalább nem kell annyiszor elvitetni.
{p} - Mondja meg már nekem, mibe kerülne az önkormányzatnak, ha öt méterrel arrébb tetetnék le a szemetest? - mutat a temető kerítésén belülre. - Nekik semmibe, nekem viszont... - legyint.
Hangja panaszos-haragos. S lassanként, ahogy egyre többet nyit meg számomra az életéből, úgy értem meg, mit jelent a be nem fejezet mondat. Hiszen jellegzetesen Nógrád megyei sors az övé. Bányászként kezdte, ám az itteni szénbányákat az elsők között zárták be, jó évtizede, egész lakónegyedekben üldögélnek azóta otthon az emberek. Ahhoz azonban ő még túl fiatal volt akkoriban. Meg nem is olyan üldögélős fajta.
{p} Sebaj, beállt üvegfúvónak Salgótarjánba. Sokáig ott sem volt maradása. Nem, az üveggyárat nem zárták be, hanem a létszámot szűkítették - persze, hogy a régi tapasztalt szakikra számítottak inkább, nem a hozzá hasonló, kérges kezű szénlapátolókra.
Ha nem kell üvegfúvónak, lesz akkor vállalkozó, még a plakátok is hirdetik, azok a jövő emberei. De mihez érdemes kezdeni a dimbes-dombos Cserhátban? Ahol domb van, ott van erdő is, fát termeltet hát ki. Belevágott, hitelt is vett fel, ám a dolognak csúfos bukás lett a vége. Még a lakását is el kellett adnia, hogy a hitelét törlessze.
{p} Kazáron kezdett új életet, itt 360 ezerért is takaros parasztházhoz jutott. Azaz takaros lehetett valamikor, még az országos népi műemlékek sorába is felvették. De belül semmi kényelem, még fürdőszoba sincs, úgy alakította ki később az otthonát az évek során. Ólak viszont voltak a hátuljához ragasztva. Balogh László gazdálkodni kezdett hát.
Nem azonnal persze, nem értett ő ahhoz, viszont beállt a szövetkezetbe, munkát máshol úgysem nagyon kapott volna. Az állatok mellett segédkezett, tanulgatta a szakmát, gazdatanfolyamot is végzek. Öt éve vette meg az első borját.
A borjúhoz azonban föld is kell. Annyi pénze már nem volt, rokonaitól kért kölcsön százharmincezer forintot. S elkezdett gazdálkodni. Fejte a tehenet, a párja meg árulta tejet a faluban. Azaz csak árulták volna. Sokáig csak maguk itták a tejet, meg a disznóknak öntötték. Aztán lassacskán csak megtört a jég, előbb néhány litert vettek meg tőlük, később túrót is. Ma már néha elmegy 15-20 liter is.
{p} - Messzire persze nem lehetett jutni abból a 15-16 ezer forintból, ami egy hónapban tisztán megmaradt, jogosult lettem volna segélyre is, de nem kértem - meséli önérzetesen, már a hűs szobában.
Újabb tehenet vett, aztán még egyet, borjakat nevelt, azokat adogatta el vagy cserélte fejőgépre, villanypásztorra. Ha már nincs pénze korszerűsítésre... Végre a saját lábára állt.
És ekkor ütött be a krach...
{p} - Az önkormányzat sajnos semmit sem tud tenni.
A községházán ülök, a számítógéptől Mona Gyula, a falu jegyzője fordul felém.
- A temető valóban hozzánk tartozik, de a szemetet nem mi dobáljuk a kerítésen túlra. Ha valakit rajtakap Balogh úr, jelentse be, mi azt hivatalból kivizsgáljuk.
Említettem én is ezt a lehetőséget a gazdának, de ő ódzkodik tőle. Így is nehezen fogadta be a falu, ha most elkezdene feljelentgetni, annak nem volna jó vége. A legkevesebb, hogy a teje a nyakán maradna.
{p} - És a szeméttároló? - hozom fel. - Ha azt a kerítésen belülre tetetnék le?
- Régi hagyomány a faluban, hogy a szemetet a temető kapujába hordják, még ha magánterület is. Tavaly elvitettem onnan a tárolót, ekkor meg a helyére dobálták a szemetet. Akkor már jobb, ha nem kupacban gyűlik.
- És mi volna, ha kitennének egy táblát vagy kettőt, amiben kérnék a kazáriakat, hogy szemetet a tárolóba helyezzék? S a tárolót meg a temető kapuján belül helyeznék el...
- Mi helyezzük ki a táblát? Tegye ki a Balogh úr! - így a jegyző. - A megoldás egyébként az lesz, hogy az önkormányzat az új rendezési terv szerint azt a részt megvenné parkolónak. És akkor már nyugodtan rakhatjuk oda a tárolót is.
Amikor Balogh Lászlónak említem az ötletet, nem mond nemet.
- Mostanában azon gondolkodom, hogy eladok mindent, s tanyát veszek külterületen.
{p} Valamikor majdnem mindenkinek volt állata a faluban, meséli, az ólak meg is vannak még, de a szagát már kevesen állhatják.
- Ha meg nem kapnék, elköltözöm Kazárról. Biztosan akad még falu, ahol befogadnak egy tehenesgazdát.
Ez azonban még odébb van. Újabb tehenet vett, azt is rokoni kölcsönből. S mivel végképp kiürült a családi kassza, bement az önkormányzatra, segélyért. Nem is vitatták, hogy jogosult, megítélték neki a tizenhatezer forintot.
Mielőtt indulnék, előveszi lapos, kopott pénztárcáját.
- Ez volt a bűnös - vesz ki belőle egy vékonyka drótot.
Alig tízcentis, s már rozsdás. Ahogy a kezembe veszem, érzem, jó kemény, nehezen hajlítható. Mint amilyet a koszorúkhoz szoktak használni.