Keresztúton a kótaji Zöldbárók

{p}
- Szíveskedjenek már megmondani, merre találom a Zöldbárók Kft. irodáját, Balla Gábor igazgató úrhoz jövök.
- Hozzá már nemigen! - vágnak egymás szavába az ivócimborák.
- Hogyhogy?
- Hát úgy, hogy ma reggel elvitték a rendőrök. Még azt sem engedték meg, hogy a kocsiját bezárja - teszi hozzá egy Titusz Líviusznak becézett mezőgazdasági vállalkozó. A kilencvenes évek elején kivált a téeszből, s most 17 hektáron gazdálkodik. Azt mondja, kertészkedéssel, miegymással meg lehet belőle élni. (Bizonyára meglehet annak is a maga népi háttere, hogy a derék kótaji ember milyen tettével érdemelte ki a Róma történetét állítólag 142 könyvben megíró Titusz Líviusz nevét.)
{p}- Balla néhány hete százmillió forintért megszerezte magának a milliárdokat érő Zöldbárók fölötti rendelkezést - tódítja meg egy, a kocsmapult és a fal derékszögében iszogató, meglehetősen lepukkant külsejű, borostás atyafi. Azt állítja, ő már 1989-ben éjjeliőrként dolgozott a cégnél.
- Rendesen felosztották maguk között az urak a téeszt. A kemecsei szarvasmarhatelepből Farmtej Kft. lett, aztán itt van a Süti Kft. meg a gumiüzem is - avat be a részletekbe egy idős, gumicsizmás, pocakos ember. - Van itt pénz, csak nekünk nem jut belőle!
Nagy sokára azért útba igazítanak: - A templomnál balra kanyarodik, aztán csak egyenesen, amíg a kastélyhoz nem ér...
{p}A hatalmas fákkal, bokrokkal benőtt "kastélyt" megtalálom ugyan, mégis túlszaladok a méretes udvarházon. Feliratot nem látok, csupán a "Dr. Pál Zsuzsanna egyéni ügyvédi iroda" feliratú tábla igazít útba. Bizonyára a néhai, 1996-ban elhunyt elnök, Pál Elemér hozzátartozója lehet, morfondírozok magamban. A folyosón síri csend. Van időm körülnézni. A mellmagasságig műanyag lambériával burkolt falakon lógó napszítta fényképeken már felismerhetetlen, mit ábrázolnak. A bejárati ajtó melletti márványtáblák azonban épségben megmaradtak. A régi idők dicsőségének kordokumentumai. "Miniszteri Elismerő Oklevél, Kitüntetett Mezőgazdasági Termelőszövetkezet - 1984 Egyesült Erő Tsz Kótaj" - olvasom.
- Balla úr ilyenkor a határt járja - válaszolja érdeklődésemre egy pöttyös blúzt viselő asszonyka. - Ha többet akar tudni, érdeklődjön a párnázott ajtó mögött.
{p}
Forró nyomon

Felirat ott sincs, de most már egészen otthonosan mozgok. A titkárságot pillanatnyilag egy kopasz öregúr meg az asztalon heverő fekete női táska képviseli.
- Balla úr pillanatnyilag nincs, váratlan és sajnálatos dolgok történtek ma reggel.
Többet nem mond. Valahonnan előkerül egy öltönyös, középkorú úr - a bemutatkozásnál kiderül, ő Szabolcs Gyula jogász. Neki is elismétlem a mondókát: délelőtt tíz órára találkozót beszéltem meg Balla Gáborral.
- A találkozóból ma nem lesz semmi, uram! - jelenti ki kategorikusan.
{p}Sebaj! Járok egyet a faluban, hátha megtudok valamit a "forró nyomon" haladva. Visszamegyek a főutcára. Régi ismerőst üdvözölhetek nemsokára. Biciklin jön velem szemben a borostás cimbora. Már messziről integet felém.
- Mondja, maga rendőr vagy újságíró?
Kissé megnyugszik "az utóbbi" feleletemre, de a nevét azért nem árulja el. "A testvérem még itt dolgozik" - válaszolja kérdő tekintetemre; de beszélni azért beszél.
- Balla Gábor bolondot csinált már itt nemcsak Kótajból, hanem a környékbeli falvakból is: Kemecséből, Ibrányból meg Nyírtelekből. Nagy mellénnyel volt annak idején, az apja valami nagymenő izé... ügyvéd volt vagy ilyesmi. De mi sem vagyunk hülyék. Most be akarja csődöltetni a Zöldbárókat. Ebből lett elege a népnek, valaki aztán feladta a rendőrségen.
{p}A templom utcájában lakik Fodor Lajos, aki 2002-ig volt polgármestere a négy és fél ezer lelket, közöttük nyolcszáz cigányt számláló Kótajnak. Már nyugdíjas, feleségével együtt a kertben tesznek-vesznek. Noha két évvel ezelőtt nem választották meg a falu élére, mégis negyven esztendőt húzott le Kótaj szolgálatában. Ebből 21-et a téeszben dolgozott, 19 évig tanácselnök, majd pedig polgármester volt. Már a kapuban búcsúzkodom, amikor kicsúszik a számon: "Ballát meg elvitték." Elképednek. Az asszony tér előbb észhez.
- Nagy teherbírású, jó szakembernek ismertük meg, olyannak, aki a nap 24 órájából 26-ot is képes dolgozni. Ha vele valami lesz, ha eltávolítják a cég éléről, akkor itt egy éven belül minden nullává válik - kommentálja a friss hírt.
Vissza az irodába, hátha mégis szóba áll velem valaki. Az idős ember változatlanul a szorgalmas telefonügyeletes szerepében tetszeleg. Kissé komikusan hat, amint automatikusan ismételgeti a kagylóba: "Tessék, itt Zöldbárók!"
{p}Németh Miklósnak hívják, nyolcvanöt éves és nagy idők tanúja.
- Ugyan, mondja már meg, Miklós bátyám, hogyan választották maguknak ezt a cseppet sem hízelgő nevet?
- Története van ennek. Bő tíz éve, a téeszek átalakulása idején mi a kft. forma mellett voksoltunk. Be is adtunk jó néhány szokványos nevet, de a cégbíróság mindet visszautasította, mondván: ilyen már van. Ekkor ajánlotta dühében Pál Elemér, hogy legyünk Zöld Báró, minthogy módfelett idegesítette az agrárértelmiség kollektív lezöldbárózása. Hogyisne, mondom én, csak te leszel a báró? Legyünk mi is azok! Így születetett meg a Zöldbárók Kft. név, amit aztán gond nélkül elfogadott a cégbíróság.
{p}Beszélgetésünk közben kisírt szemekkel megérkezik a titkárnő. Megvan hát a táska gazdasszonya. Nem háborgatom, csupán azt kérdezem tőle, tudott-e az érkezésemről. Szemeit törölgetve tagadólag rázza fejét, amin felettébb elcsodálkozom.
Visszafordulok az idős emberhez, akit a rideg szavak és gyanús elemnek kijáró tekintetek után már-már a barátomnak érzek. Megtudom tőle, hogy amikor legénykorában Rahón szolgált, a zsidótörvények miatt igazolnia kellett származását. Kiderült: nagyapja Keresztúton született, 1868-ban. Ugyanebben a helységben persze, csakhogy a települést a kiegyezés táján keresztelték át Kótajra. A Keresztút sokkal értelmesebb volt - jegyzi meg -, hiszen a Hegyaljáról a Berekbe, illetve a Nyírségből a Rétközbe vezető utak éppen itt keresztezték egymást. (Más is felidézhető a falu egykori nevének hallatán: Krisztus utolsó útja a keresztút volt.)
{p}Szép sorjában kiderül, hogy elnökhelyettesként bő harminc esztendeje ő vette fel dolgozni a fiatal agrármérnököt, Balla Gábort. A hajtós szakemberből nemsokára főagronómus lett. Németh Miklóst meglepte, hogy a polgári származású gyerek mennyire szereti a földet.
A mára terelve a szót valóságos helyi cégcsoport bontakozik ki előttem.
{p}
Megromlott emberi kapcsolatok

A Zöldbárók Kft. napjainkban másfélszáz embert foglalkoztat. Beszélgetőtársam 850 ezer forintos üzletrésszel és 32 hektár saját földjének bérbeadásával részesedik a társaságból, amelynek elmondása szerint összesen ezer kistulajdonosa van. Kemecsei tehenészetükből is önálló céget hoztak létre Farmtej Kft. néven, tasakokba töltve kisebb boltoknak szállítják onnan a tejet. A szomszédos Ibrány tehenészeti telepét 1995-ben vásárolták meg, s Ibránytej Kft. néven ez is önálló vállalat, tejtermékeket, például Túró Rudit készít. Kótajon van a székhelye a Fehér Kenyér Kft.-nek, a szomszédos Nyírtelken pedig az ugyancsak pékárukat gyártó Süti Kft.-nek.
{p}- Nem is lenne itt semmi baj, ha belülről nem bomlottak volna meg az emberi viszonyok - reagál elismerő szavaimra az 1981-ben nyugdíjba, ám nyugalomba máig sem vonult Németh Miklós. - Tavaly odáig fajultak a dolgok, hogy a műhelyfőnök, Balla korábbi bizalmi embere feljelentette a saját főnökét.
Öreg barátom beszélgetésünk végén még ebédre is meghív. A szomszédos iskolából hozzák át a harapnivalót. A keddi menü éppen bableves és grízes tészta, bőségesen adagolt lekvárral.
{p}Immár szellemi és fizikai energiával egyaránt feltöltődve vágok neki Zalán napja újabb stációinak. A napsütésben fürdő géptelepen szorgoskodó emberek látványa már-már felüdülés a meglehetősen nyomott irodai légkör után. Semmi nyoma az igazgató "rendőrségi ügyének". A műhelyben permetezőgépet javítanak, az udvaron saját szövésű dróthálót raknak máglyába. Kerítésnek kell az új telepítésű almás köré - tudom meg a munkások egyikétől. Kérésemet meghallva a raktár felé mutat: ott keressem a műhelyfőnököt.
- A műhelyfőnök éppen nincs itt - válaszol Dobránszki Béla raktáros. - Más nem lesz jó?
- Sajnos nem tudom a nevét - vallom be eme fogyatékosságom -, de azt az illetőt keresem, aki Balla Gábor ügyvezető igazgatót feljelentette.
- Tóth Mihály már nem dolgozik nálunk - feleli kurtán-furcsán a raktáros, és olyan arcot vág, mintha valami rosszat tettem volna vele. - Keresse otthon, a Tisza utcában.
{p}A szabadban elköszönök a drótfonóktól. Azt tanácsolják, ne menjek a Tisza utcáig, a főút menti virágüzletükben valószínűleg megtalálom Tóth Mihályt.
A virágboltot keresve az az érzésem támad, mintha Kótajt csupa jó ember lakná. Legalább öt virágárusító helyet számolok meg, márpedig a szólás úgy tartja: aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet. A Maya Virág- és Ajándékboltban nem lelem ugyan Tóth Mihályt, ám felesége szívélyes és közlékeny.
- Mondtam a férjemnek, hogy jobb a békesség, de nem hallgatott rám. Most aztán munka nélkül van ő is meg a nyíregyházi főiskolán tavaly végzett nagylányunk is - mutat az üzlet előtt szorgoskodó hölgyre. - Ez a bolt mellesleg egy kemecsei vállalkozóé. Teljes körű temetkezési szolgáltatást is vállalunk adott esetben. A vállalkozás azonban így sem tartja el az egész családot - mondja búcsúzóul, és lelkemre köti: a kék házat keressem a Tisza utcában.
{p}Könnyen ráakadok a tehetős gazdát sejtető, újszerű épületre. Az udvarra érve azt látom, hogy a munkanélkülinek számító házigazda egyáltalán nincs munka híján. Férfitársával egy lószállító utánfutót javítanak éppen. A hegesztéshez a koporsóraktárnak használt garázsból vezetik az áramot a trafóhoz. Tóth Mihály elém siet, kezet rázunk. Jó kötésű, egyetlen kilónyi súlyfelesleggel sem küszködő, 45 körüli, ereje teljében lévő magyar áll velem szemben. Mondom neki, miért jövök.
- Sorolom én önnek is a bajaimat Balla Gáborral szemben ugyanúgy, mint ahogy a nyíregyházi pénzügyi központban és a megyei rendőrségen tett feljelentésemben is szerepel - kezd nagy lendülettel.
{p}- Egy pillanat, bekapcsolom a magnót - vetem közbe.
- Azt azért még ne! Hallgasson előbb végig, aztán majd eldönti, mi legyen - válaszolja elgondolkodva.

Nem vették meg kilóra

Fejtegetéséből kiderül, hogy tavaly ő is részt vett a kótaji érdekeltségű társaságok közötti kapcsolatokat, pénzügyi elszámolásokat vizsgáló, Balla Gábor által kiküldött bizottság munkájában. Az öt, már említett cégből háromnak Balla Gábor az ügyvezető igazgatója, így hát könnyen rendelkezhetett.
{p}Feltártak bizonyos hiányosságokat, számlázási szabálytalanságokat. Amikor végeztek, az igazgató - legalábbis Tóth Mihály változata szerint - egyenként behívatta a tagokat, és (idézem): "Mindegyiket megvette kilóra, kivéve engem. Nem engedtem neki, erre 2003. november 25-én rendkívüli felmondással megszüntette a munkaviszonyom. Sőt, megbízható informátorom szerint kijelentette: - No, kirúgtam az apját, most megyek Ibrányba, és kirúgom a lányát is." Másnap természetesen nem engedtem munkába menni a kislányom.
{p}- Miért állt ellen, mi motiválta?
- Tizennyolc éve dolgozom ebben a gazdaságban. Amikor műhelyfőnök lettem, züllött társaságot találtam ott, s belőlük kovácsoltam olyan kollektívát, amelyben, ha kell, 24 órából 26-ot dolgoznak... Nem engedhetem hát kisemmizni volt munkatársaimat - folytatja Tóth Mihály.
Indoklásának következő részében számomra nehezen felidézhető hitel- és számlázási ügyleteket sorolt fel, majd összegzésként kijelentette:
{p}- Nem nézhetem tétlenül a Zöldbárók tönkretételét sem. A kemecsei Farmtej Kft. százhúszmillió forint tőkeemelést hajtott végre a cégben. Ott többségi tulajdonban van a Balla és a Pál család. A két hete az igazgatóság által elfogadott ügylet révén tehát többségi tulajdonba kerültek a Zöldbárókban is. Az 1992. évi átalakulás ugyanis olyan módon zajlott, hogy a kistulajdonosok üzletrészeit összesen tízen képviselik a társaságban. Ezért könnyű a dolga az olyanoknak, mint Balla Gábor, akinek most több százmillió forint sorsáról kell számot adnia a rendőrségen. Remélem, előzetes letartóztatásba helyezik!
{p}Minthogy Tóth Mihály ismételt kérésemre sem érezte magát "magnókésznek", ezért abban maradtunk, hogy szóbeli feljelentésének lényegét papírra veti, és néhány napon belül faxon megküldi e sorok írójának. (Azóta is várom...)
Mindenesetre az Igazságügyi Minisztérium céginformációs szolgálatánál utánajártam, aminek lehetett. Balla Gábor az öt társaságból háromnak valóban az ügyvezető igazgatója, négyben pedig tagként (tulajdonosként) is érdekelt. Ezek a tények egyébiránt a hazai törvényekbe, jogszabályokba nem ütköznek.
{p}Mindezek után a magukra valamit is adó újságírók íratlan törvényei szerint a másik fél érveit kellett volna meghallgatnom. Több napig tartó próbálkozásaim részleteivel nem untatom olvasóimat, csupán egyoldalúra sikeredett telefonbeszélgetésünket idézem. Balla Gábor e szavakkal utasított el: "Ne vegye udvariatlanságnak, Dögei úr, de keressen majd a nyáron, amikor elcsitultak a kedélyek. Most nem nyilatkozom, kérem, értse meg! Millió a dolgom, nincs időm az ilyesmikre, úgyhogy most le is teszem a telefont."
{p}Ugyanezen a napon, tehát 2004. április 1-jén, csütörtökön, az ORFK az alábbi hírt tette közzé: "A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rendőr-főkapitányság nyomozó osztálya 2004. március 30-án őrizetbe vette egy kótaji kft. ügyvezető igazgatóját. A rendelkezésre álló adatok szerint a középkorú férfi valótlan tartalmú pályázat benyújtásával mintegy ötvenmillió forinttal károsította meg az államot. Bár a gyanúsított nem került előzetes letartóztatásba, az eljárás csalás bűntettének megalapozott gyanújával folytatódik."