Magyarok az olvadó jég hátán

Amióta az egész földre kiható éghajlatváltozás jövőbeni veszélyeit valószínűsítő Pantagon-jelentés nyilvánosságot kapott, még élesebben vetődik föl a kérdés: valóban gyökeres átalakulás, hőség, majd jégkorszak fenyeget?

EgyébValló László2004. 04. 22. csütörtök2004. 04. 22.
Magyarok az olvadó jég hátán

{p}
Eleddig meggyőző, okos válasz a kérdésre nem érkezett, egyebek mellett azért sem, mert az időjárás alakulásában olyan mérhetetlen erők működnek közre, amelyeket vizsgálni, hatásukat modellezni, előrejelezni szinte lehetetlen. Gondoljuk csak meg: a napi vagy a heti előrejelzés is milyen melléfogás lehet olykor, hát még ha évekre, évtizedekre előre akar előrelátni az éghajlatkutató.
{p}Hogy mit hoz végül a globális fölmelegedésként emlegetett éghajlatváltozás, ma még igen talányos, azonban a már most látható, mérhető, leírható jelek és jelenségek épp elég okot adnak az aggodalomra. Az egyik ilyen egyértelmű globális jel a sarki jégtakarók fogyása, olvadása. A Déli-sark (az Antarktisz) olvadása különösen is szembeötlő, hiszen az egyre délebbre húzódó jégtakaró nyomában egyre inkább előtűnik a szárazföld és megveti lábát az élet. Azért is különösen izgalmas e földrész tanulmányozása, mert érzékenyen jelzi az egész Földre kiható változásokat.
{p}Hét vállalkozó szellemű magyar fiatal a fejébe vette: sátrat ver az Antarktiszon, hogy szemtől szemben tanulmányozhassa ezt az átalakuló, változó világot. Nagy Balázs, Fiar Sándor, Bugya Éva, Nemes Veronika, Illyés Péter, Molnár Attila Dávid és Tóth Zsolt Marcell tudnának mesélni a hosszadalmas szervezésről, a sok utánajárásról, amíg az expedíció végre útnak indulhatott. És persze tudnának mesélni a mínusz öt Celsius-fokos sarki nyárban eltöltött három hónap eseményeiről, nem mindennapi kalandjaikról. És mesélnek is, mivelhogy könyvbe foglalták az ott szerzett élményeiket, mégpedig érdekes, színes, olvasmányos kötetbe, amely a napokban jelent meg Olvadó jövő címmel, a General Press Kiadó gonozásában.A geográfusokból, jogászból, közgazdászból, biológusból és természetfilmesből álló honi társaság szegény, de leleményes magyar csapatként vette ki részét a Déli-sark kutatásából.
{p}Ez abban is megnyilvánult, hogy nem kényelmesen berendezett, fűtött betonfalú kutatóbázison hajtották naponta álomra a fejüket, hanem sátorban és ki-ki a maga hálózsákjába bújva. Kétségtelen előny volt viszont, hogy naponta tetszés szerint változtathatták szálláshelyüket. Ez azonban csak látszólag jelentett nagy lehetőséget, mert a rengeteg kutatói felszerelésnek (napelemes műszereknek), élelemnek és a személyes holmiknak a cipelése igencsak meggondolásra késztette a csapatot, hogy mikor szedje sátorfáját és álljon odább. {p}Aztán, ha mégis rászánták magukat az áttelepülésre, és a fagyos széllel, hófúvással dacolva törtek előre teljes fölszerelésükkel a hátukon, nosztalgiával gondoltak Amundsenre és társaira, akiknek a derék szánhúzó kutyák segítettek csomagjaik cipelésében. Az is igaz viszont, hogy Amundsenék fölfedező útja mentén nem létezett fűtött kutatóállomás sem közel, sem távol, és műholdas GPS készülék sem segítette helymeghatározásukat. Mert tény, hogy a hét fiatal magyar kutató számára hatalmas segítséget jelentett a fölfedezési területük környezetében lévő koreai, lengyel, ukrán és amerikai kutatóbázis, melyek személyzetével jó kapcsolatot és szakmai együttműködést alakítottak ki, s akik lehetővé tették számukra a sarki körülmények között különösen nagyra értékelt élményt, hogy hetente egyszer megfürödhettek.
{p}Az igen rövid, mindössze három hónapig tartó sarki nyár különös világa tárult föl a magyar expedíció előtt. Noha mozgásterük az Antarktisz kitejedéséhez mérten csak igen kicsiny, mindössze Velencei-hegység méretű volt, azonban e körben is jól tanulmányozhatták a fölmelegedés hatására végbemenő jellemző változásokat. Így megcsodálhatták a jégmezőkből itt-ott hatalmas toronyként kimagasló, eszkimó nyelven nunataknak nevezett képződményeket, amelyek valójában magános sziklaszirtek, melyek környezetében évtizedek alatt elolvadt a vastag (száz métert is meghaladó) jégtakaró, és előbukkant belőle a szikla.
{p}A fölmelegedés látványos jelei a magasabban fekvő területekről a völgy felé tartó sárfolyamok, és persze a zöld, a pirosbarna és a sárga tundrai növényzet, amely elborítja az örök jég hatalma alól "fölszabadított" vidékeket. Külön élmény az "antarktiszi őslakosokkal", így a különböző fókafélékkel, pingvinekkel, kormoránokkal és viharmadarakkal való ismerkedés.A magyar expedició tagjai bíznak abban, hogy most megkezdett kutatómunkájuknak folytatása lesz. Hogy mikor és hogyan, az még bizonytalan, az azonban már bizonyos, hogy nagyszerű ifjú csapata révén Magyarország is letette névjegyét az Antarktisz-kutatásban.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek