Megvalósulandó álmok

Az idén húsvétvasárnap érkeztek az első fecskék, majd a csivitelő madarak után két nappal megjöttek a női kajakválogatott tagjai. A villásfarkúak Afrikából, Kovács Katiék Sevillából érkeztek. Fábiánné Rozsnyói Katalin, a lányok edzője elfoglalta a "trónját": egy faház előtti padot, ahonnan szemmel tarthatta az egész pályát.
{p} Ezúttal a motorcsónakja nem pöfögött a versenyzők nyomában, szabadjára bocsátotta Bóta Kingáékat, mondván, kell nekik néha az önállóság. Sevillában négy hetet töltöttek, ott megtanulták a leckét, Szolnokon csak ismételni kell. Spanyolországban 22-24 fokban lapátoltak, a Holt-Tisza viszont esővel, csípős széllel fogadta őket. Ennek ellenére május 1-jére mindenkinek csúcs közelben kell lennie, mivel akkor rendezik meg az első válogatót, mégpedig Szolnokon, ahol Fábiánné lányai otthon érezhetik magukat.
{p}  Három hétre rá Európa-bajnokság, amely egyben olimpiai kvalifikációra is lehetőséget ad. A helyzet pikantériája, hogy néhány lány már nem Fábiánné keze alatt dolgozik, más edzővel készülnek, ám az athéni indulás lehetőségét mindenképp meg akarják ragadni, ami érthető. Elképzelhető hát, hogy egy hazai presztízscsata színvonala akár az olimpiai döntőével is felér. Éljen hát május 1-je - az olimpiai előcsatározások nagy versenye!
{p}  A versenyzők látják, hogy edzőjük a parton beszélget, ám tudják, a szeme rajtuk, így amikor partra emelik a hajót, az első kérdésük: "Na, milyenek voltunk?" Bóta Kinga és Szabó Szilvi megkapja a dicséretet. Száz méteren 138-as csapásszámot teljesítettek, ez pedig valódi vízi sprint. Kinézetre a hajók egyébként a Forma-1-es autók tökélyét idézik, Fábiánné megnyugtat, hogy minden olimpiára készülő versenyző csúcsmodellben ül. A lapáttal és a járművekkel nem lesz baj...
A beszélgetés elején kikötöttük, hogy az olimpiai esélyekről nem beszélünk,
{p} Fábiánné hitvallása következik tehát a sportágáról.
- Mondjon egy sportágat, amelyik szebb a miénknél! Olyat, ahol napsütésben ragyogón szikrázik a pálya, de ha eső van, akkor is el lehet gyönyörködni a nádasok sorfalában, az út tavirózsák között vezet, és a csend megszüli a nagy tetteket. Fáj a szívem azért, hogy ez a nagyszerű sportág nem kap élénkebb nyilvánosságot. Mennyivel felkapottabb sláger a vízipóló, ahol az uszoda párájában gladiátorok csatáznak.

{p} A mi pompás alakú lányainkat egy-egy világversenyen is legfeljebb a rajtnál mutatják, amikor derékig benn ülnek a hajóban, aztán a szerencsésebbekre fény esik még az eredményhirdetésnél. Miért nem lehet bemutatni a lányokat, fiúkat a "meccs előtt", akár a kosárlabdázókat? A kajakozás, kenuzás bele van komponálva a természet kellős közepébe. És akkor az eredményességről még nem is beszéltem. Nem sok sportágról mondhatják ezt el, mégsem fogjuk megélni, hogy jobban "eladjanak bennünket" a közönségnek.
{p} Nem szakítottam meg ezt a szemérmes vallomást, néhány időszerű kérdés azonban még hátra volt. Fábián Lászlóról, az olimpiai bajnok férjről az a hír járta, hogy a mieink legnagyobb vetélytársának, a szlovák párosnak a felkészülését segíti. "Hát erről szó nincs!" - csattant fel a feleség. Tudomásul kell venni, hogy a sportbarátság az országhatáron túlra is kiterjed. Így aztán, ha valaki szakmai kérdésben kér tanácsot, nem illik rá nemet mondani. Nemrég egy cseh kislány állított be edzőjével és a hajójával Fábiánnéhoz, tanácsot kért. Nem lehetett neki nemet mondani - és a lány egy hétig maradt. Sevillában ott volt Kovács Kati egyik lehetséges ellenfele, a negyvenéves Idem, aki a gyerekét is magával vitte. Az edző férj nem tagadta, leste a magyar lányok minden mozdulatát - de hát lehetett volna spanyolfal mögött tréningezni?
{p} Bár megegyeztünk, az olimpiai esélyekről nem esik szó, tán az indulat tette, hogy a reményeket mégis az edző asszony hozta szóba. Mindenki fogadna arra, hogy Kovács Kati nyeri egyesben az olimpiát. A sportág "boszorkánykonyhájában" megtesznek mindent érte, hogy így legyen, de legalább ekkora esélyt szalasztott el a kanadai Caroline Brunet, aki Atlantában második lett Kőbán Rita mögött. Sydneyben joggal hihette, neki áll a zászló, mégsem nyert. Mi szavatolhatja, hogy a mi lányunk lesz a legjobb azon az augusztusi napon, a napnak abban a két percében, míg a verseny zajlik? "Talán a sok munka és az edzői szakértelem" - vetettem közbe, mire Kati néni rávágta: "Mindenki úgy készül, hogy az életét teszi rá!"
{p} Mit tartogat még Fábiánné Rozsnyói Katalin számára a jövő?
- Először 1956-ban ültem hajóba, azóta tart kapcsolatom a sportággal. Szeretem a kerek számokat, így ötven év után, 2006-ban talán visszavonulhatok. Az álmom az, hogy az utolsó olimpiámon három aranyérmet nyerjenek a lányaim. Nagyon szeretnék ők is. De mondom, ez csak álom, olyan távoli, hogy magam előtt sem merem kimondani. Ez edzőként még senkinek a világon nem sikerült...
De hát elvégre az álmok arra valók, hogy valóra váltsuk őket.