Segélykiáltás, hangok nélkül

Lassan megszokja szemem a félhomályt, fény ugyanis alig jut be a parányi ablakon. Lámpát gyújtok, pattan az asszony - és a földön meg a falon kígyóként kanyargó, kusza vezetékek végén máris egy negyvenes izzó himbálózik.
- Két éve kihívtuk a villanyszerelőket felmérni, mibe kerülne a villany normális bevezetése - meséli Verona asszony.
{p} - Ők is elborzadtak a látottaktól, és nézze csak, azt írják, hogy "a meglévő elektromos hálózat a házban élet- és tűzveszélyes". Itt alul meg kiszámolták, akkori áron 89 400 forintba került volna a teljes átszerelés. Hát honnan lenne nekünk annyi tenger pénzünk?!
Kinn épp ragyog a nap, de a szobába nem jut be a melegéből. Hiába ad enyhet a sparhelt, Pityu mélyen a dunyhájába bújik - nem is a hideg, inkább az idegen látogató elől. A nagyszülők egyhetes kora óta nevelik a fiút, akit édesanyja egyszerűen a kórházban hagyott.
{p} - Már a terhesség alatt ivott és dohányzott - szégyenkezik az idős asszony a lánya miatt, akiről azóta semmit nem tud. - Úgy hallottuk, Cegléden él, és hét gyermeket szült, mindegyikük állami gondozásba került...
Pityu dongalábbal született, már egyéves korában megoperálták. Aztán egy esztendőre rá feltűnt, hogy a fiú nem beszél, csak furcsán nyögdécsel. Orvoshoz vitték, ahol megállapították, hogy súlyosan szellemi fogyatékos. A szakemberek az intézetet javasolták, de a nagyszülők a mai napig ragaszkodnak a gyerekhez.
Pedig nem könnyű, sóhajt az asszony.

{p} Pityu állandó felügyeletet igényel. Beszélni nem tud, de gondviselői már jól megértik az artikulálatlan szavakat és a kézjeleket. Például a parányi lyuknyi konyha felé mutat, ha megéhezik, és máris kap valami pépessé tört ételt, injekciós fecskendővel vagy kiskanállal adagolva...
Pityu nyöszörögni kezd. A foga fáj mostanában, magyarázzák. Mind tönkrement, hamarosan a teljes alsó sort kihúzzák majd, nincs mit tenni vele.
- Tudja, mire lenne nagy szükségünk?
Pénz? Élelem? Gyógyszer? - fut végig az agyamon.
{p} - Olyan ruhákra, amik jók pelenkának - lep meg válaszával Verona. - Pityu ugyanis nem szobatiszta. A győri máltai szeretetszolgálatosoktól rendszeresen kapunk csomagot: pelenkát, mosóport, élelmet, ruhát, de bármennyire beosztom is, egyszer a végére jutunk...
Sas-tapsra csábít a plakát. Amott meg a színésznő Sandra Bullock mosolyog. Megsárgult poszterek mindenfelé. Mégis csupán egy pillanatra vonják el a figyelmet az alacsony, a gerendák között vastag kartonpapírral megtűzdelt mennyezetről. Beázik?
{p} - Csak egy kicsit, épp itt az ágyam fölött; olyankor teszek alá egy vödröt, és alszom tovább - a férfi igyekszik tréfásra venni. Nem nevetünk.
Miért lapunknak címezték a segélykérő levelet? Hogy előfizetők-e? Hová gondolok?! Ugyan miből tennék? Annus nénitől kapják meg a kiolvasott újságot, ő ajánlotta a Segítsünk egymáson rovatot.
A nyolcvannyolc éves özvegyasszony egyedül él pár házzal arrébb, a gyerekei rég családot alapítottak. Pontosabban a kutyájával lakik, akihez nagyobb szeretettel szól, mint jó néhány szülő a gyermekéhez. Dicséretes, szép dolog a Mars-kutatás meg az uniós csatlakozás, de itt, Bajnán, a Komárom-Esztergom megyei kis faluban többet ér az emberi szó és a másokra odafigyelés.
{p} De néha ez is kevés, nem jön segítség. A minapi szörnyű gyilkosságról mesélnek: éjszaka egy nyolcvan fölötti helyi asszonyhoz törtek be, a pénzét követelve összeverték, majd megfojtották... Milyen világ ez? - sóhajt Verona. Pár napja őket is ki akarták rabolni, az albérlőjük szobájában szétdobálták az ingeket... A másfél szobás házrész egyik helyiségét ugyanis egy ingázó fiatalember lakja, aki jószerével csak éjjelre jön haza. (Fotós kollégámat arra kérik, ebben a szobában örökítse meg őket - mert a saját kis lakrészük láttán biztosan megrökönyödne az olvasó...) Elkel az az ötezer forint plusz havonta, ennél többet nemigen kérhetnének el. Mások is segítenek. Ősszel kiutalt nekik az önkormányzat egy kocsi fát. Igaz, nem tartott ki egész télen, de a szemben lakó férfitól is kaptak olykor tüzelnivalót. És néha egy-egy segélycsomag is érkezik.
{p} A nagypapa gyengéden felöltözteti Pityut, suta kis dongalábaira zoknit húz. Nem győzik cipővel a fiút, jegyzik meg, hamar szétnyúzza őket. Szép időben nagyokat sétálnak a faluban a járókerettel, most azonban csak kiülnek a kertbe. A járókeret nemrég eltört, délután mennek majd érte a helybeli ezermesterhez.
Míg Verona a vetemények között tesz-vesz, unokája mellette egy régi díványbetéten pihen. Kérdés nélkül is mondja: ha ők már nem lesznek az öreggel, a fiú egy szeretetotthonba kerül majd. Intézkedtek róla, jó helyre kerül.
- Csak addig sikerülne valahogyan emberibb életet adnunk neki - nyeli könnyeit.
Magukról, az elveszett álmaikról, vágyaikról nem esett szó.