A kocsma bezzeg hangos

Két kozák és egy Ungvár környéki őrnagy, aki civilben tanító volt, és törve, de beszélte a magyart. Rögtön "nyemecki szoldat" után érdeklődtek, és amikor megnyugtatták őket a helybeliek, hogy az ellenségnek se híre, se hamva, betértek melegedni a korcsmába. A belső szobában ültek le, oda, ahol vasárnap délutánonként apámék szoktak ferblizni a templom után Kórán Pál kurátor úrral és a presbitérium néhány tagjával. Az oroszok vodkát kértek, mire Menyhért néni tanácstalanul tárta szét a kezét.

{p} Emberek szivárogtak be közben riadtan, szepegve én is átmentem apámmal, hiszen számomra az ellenség a törököt jelentette az Egri csillagokból, aki elrabolja Bornemissza Gergelyt; ám ezúttal valamivel békésebb kép fogadott. Az asztalfőn ülő ukrán tanító szónokolt: "Egész ország kommunyiszt!" - mondta hévvel, és kezével körbemutatott a teremben. A kommunizmus Pányokon ezzel ki lett kiáltva.  Számomra a korcsmát mind a mai napig a Menyhért néni műintézete jelenti. Fűrészporral felhintett olajos padló, a kecskelábú asztalok mellett durván gyalult padok. A pult fölött kármentő, ez a rács esett le a korcsmáros egyetlen mozdulatára, ha, ne adj' Isten, verekedés tört ki a helyiségben, és menteni kellett az üvegeket. A söntés pultját alumíniumlemez borította, beleépítve a két porcelántégely, egyikben vörösbor, a másikban fehér. A mérő a nyélen lévő kampóra akasztva belelógott az italba. Az ájer kielemezhetetlen elegyét a törköly, a savanyú vinkó és a Levente cigaretta füstjének aromája adta. A csapolt sör, mint ilyen, ekkortájt magas fán termett!

{p} Ha néha csapra is ütöttek egy-egy tömzsi fahordót, a pohár megtöltésének művelete végeérhetetlen tortúra volt. Az italt a hordóból a levegő nyomta ki a szénsav helyett, ettől olyan habos lett az élet valamennyi oldala, hogy az ember városi borbélyműhelybe képzelte magát. A csapos jókora falapáttal kanalazta a buborékos semmit, miközben újabb spriccentéssel szaporította a lényeget. Sziszifuszi munka volt, még szerencse, hogy ilyesmire a "kommunyiszt" világ kezdeti szakaszában jobbára csak május 1-jén vagy augusztus 20-án került sor.Volt viszont ekkor is a betakarításkor aratópálinka. A krumplicefréből desztillált "kaparós" olyan volt, mint az ára: egy liter tíz forint, melyből akciósan egy flaskával járt egy családnak. Aki ebből benyakalt néhány pohárral, biztos, hogy nótázva vitte a termését a beszolgáltatásba.kA korcsma rendszerbe foglalta a települést. Egy Hortobágy széli kis faluban külön italozója volt az értelmiségnek, ahová a tanító, a postamester, jegyző, az állatorvos, a körorvos járt. Külön korcsmája volt a nagygazdáknak, külön az iparosoknak, aztán az "aljanépnek" és a "gyüttmentek"-nek. Senki nem vétette el a helyét, amikor valamennyien korcsmázni mentek, minden pohár kézben volt.

{p} A korcsmárosnak megvolt a maga jó kis önérzete, jöhetett akármilyen világ. Egy ízben savhiányomra az orvos olyan fanyar bort javasolt, amilyet csak meg bírok inni. A Jászság végvárába, a Zöld vadászba betérve a fehér köpenyes korcsmárostól ennek megfelelően valami kutya rossz bort kértem, mire ő önérzetesen kihúzta magát, és Hippolyt magasságába emelkedve alászólt: "Kedves vendég, nekünk csak kutya rossz boraink vannak!" Mennyire igaza volt...A korcsmák történetében éppen úgy estek meg generális változások, mint az emberekében. Egy időben államosították őket, ezzel az intézményekre egyenruhát húztak. Még a nevüket is elvesztették, számot kaptak, akár a rabok: "2023-as számú italbolt". Mindjárt másként hangzik, mint az, hogy Kutyakaparó, Koporsó, Kapca vagy Vakegér. A korcsmáros ettől kezdve vagy valamelyik vendéglátó-ipari vállalatnak, vagy földműves-szövetkezetnek lett az alkalmazottja, minden benne volt a munkájában, csak a szíve nem. Annyi sok rossz bort, "zsúplét", "csövidinkát", amenynyit akkortájt elfogyasztottunk, remélhetően sohasem fogunk többé. Aztán jöttek a gebinesek, akik már saját zsebre is dolgoztak, így megérte elmenni borért Tokaj-Hegyaljára, hogy legalább egy kis ízt meg színt adjanak a lédignek.

{p} Majd pedig a privatizáció érkezett el, és minden tulaj az ízlésének megfelelően fogadta a kuncsaftjait. Sajóvelezden Leninre hangszerelte a korcsmát a főnök. Vlagyimir Iljics szobrai, relikviái, vörös csillagos orosz katonasapkák, kitüntetések szolgáltatták a díszletet a nagyfröccshöz, hosszúlépéshez, korsó sörhöz. Rossz időben jártam ott, az asztalok mellett munkanélküli vendégek füstölögtek, mint akik az Aurora ágyújára várnak. Később meg berobbant az elektronika. A csendes politizálások, alkohollal táplált indulatok fortyogásának a helyét átvette a magas állványra szerelt televízió véget nem érő locsogása nyitástól zárásig. Ebbe belefolyik a nyerőautomaták csilingelése, kolompolása, artikulálatlan vinnyogása, akinek pedig ez sem elég decibelből, az bedobhat néhány érmét a zenegépbe, ami aztán hangerőben visz mindent! A vendégek ülnek szemben egymással, és tátognak, mint a halak az akváriumban. Mindenesetre a félig érlelt gondolatok, megtárgyalásra előrángatott közéleti okosságok kiszorultak a korcsmákból, azok, akik a zajt rájuk szabadították, talán azt gondolják, így is van ez jól. kPár éve betértem egy külteleki italmérésbe. Fémkeretben töredezett ablaküveg, a műmárvány asztalokra sörösüvegek nyomai rajzoltak köröket. Baseballsapkás fiatalok állták körül a játékautomatát. Szemmel láthatóan fogyott a srácok zsetonja, némelyikük körbe- körbenézett az ivóban valami olcsóbb elfoglaltságot keresve.

{p} A műintézet előtt egy zöld Trabant fékezett, kéményseprő szállt ki belőle komótosan, kicsit rendezte a ruháját, a vállán lévő szerelvényeket, aztán eltűnt a szemközti lépcsőházban. Nem sok munkája lehetett, mert kisvártatva már a vaskeretes kocsmaajtót nyikorgatta. A pulthoz sétált, hűsítőt kért, aztán nézte, nézte az automatát, majd fizetett. El is indult volna a kijárat felé, amikor a markában lévő néhány fémpénz izzani kezdett. Odalépett a pénznyelőhöz, beillesztette a nyílásba az első tétet. A masina pörgött-forgott, de csak nem állt össze a három azonos piktogram. Csalódottan szusszant a kocsma népe, emberünk érezte a feszültségterhes várakozást, és, talán a szakma presztízse okán, újabb pénzt kockáztatott. Már-már egy katedrális omlott össze bennünk, a kéményseprő hagyományos szerencséjének mítosza, amikor a gép hangot váltott. Örömódába kezdett, amit hangos pénzcsörgés követett. A kéményseprő diadalmasan körülnézett, és kétszerre markolta ki Fortuna ajándékát. Az emberünk körül élénk nyüzsgés támadt: "Mester, hadd simogassam meg a ruháját! Én a gombját szeretném megcsavarni!"

{p} A kémények doktora türelmesen osztotta meg a vendégekkel a szerencséjét, majd beült a zöld Trabantjába, és elpöfögött. Azért valamennyi illúziónktól nem kell elbúcsúzni...A korcsmák egy részétől azonban igen, mert némelyikük közben át is változott: bisztró lett belőle vagy pizzéria, presszó, restaurant, söröző vagy pub. Csak kevés vendéglátóhely meri mára felvállalni magát Juli néni vagy Géza bácsi korcsmájának címezve a cégét. Kár pedig, mert, mint ahogy egy polgármester mondta volt, szerinte a korcsma a faluja parlamentje. Míg nem volt ekkora zaj benn, maga is bele-belehallgatott a diskurzusokba, és sok megszívlelendő tanulságot fülelt ki a beszélgetésekből. A füst és az elviselhetetlen elektronikus zörej azonban visszatartja attól, hogy benyisson. Vannak, akik reménykednek benne, hogy eljön a csöndes, hangulatos kis korcsmák ideje. De kik fogják levezényelni ezt a reneszánszot, hiszen egyre kevesebb a jó öreg korcsmáros? Olyan, aki a fröccsel, hosszúlépéssel, korsó serrel magamagát is osztotta. Mindaddig, míg el nem fogyott.