Fosztogatják a tehervonatokat

A dubicsányi kocsmában délelőtt fél tizenegykor a harmadik sörét és felesét issza a cingár, nyűtt sportcipőben és koszos melegítőben a pultnál ácsorgó, középkorúnak látszó férfi. Az ózdi L. Lajosról a helybeliek azt mondják, a megtévesztően lepusztult küllem, roskadozó háza és rakat gyereke ellenére vélhetőleg az egyik leggazdagabb embere a környéknek. Hogy hová teszi a feltehetően fémbeszerzésből származó pénzét (a tolvajlás szó még véletlenül sem hangzott el), fogalmuk sincs. Talán elissza, vagy az italkimérések játékautomatái nyelik el az éjszakai körutak bevételét? Erről csak ő maga tudna igazat szólni, amihez - éberen vizslató tekintete láttán - semmi reményt nem főzök. Elvégre nem hülye ember ez a Lajos, aki mellesleg nagyon szívélyes velem, pedig lerí rólam a "sajtószag". Meghív egy kólára és kávéra, a "rendes ital"-t a kocsira hivatkozással leintem. Nyomban karosszérialakatost ajánl a kocsma előtt parkoló viharvert Polo kikalapálására. (Ezek szerint már azt is tudja, hogy az enyém.) Elhárítom az ajánlatot, inkább családjáról és megélhetéséről kérdezem. Kurtán csak annyit felel, hogy alkalmi munkából és segélyből "éldegél".

 {p} Inkább az alkalmi munka

Hívták már önkormányzati közmunkára is, de az ilyesmire nincs ideje, különben is, jóval kevesebbet fizetnek, mint az alkalmi munkáért, aminek a mibenlétét nem kívánta részletezni, pedig többször is rákérdeztem. Megtudom, felesége sem dolgozik, nagy egyetértésben, szépen nevelgetik a három közös és a neje első kapcsolatából hozott két gyereküket. L. Lajos roppant büszke feleségére, mert az asszony nem iszik, nem dohányzik, kávét is csak egyet főz a reggeli felkelés után.  Elnyomom az arcomra kívánkozó kínos mosolyt, mert fel nem foghatom, vajon milyen lehet az a nagyon szép kollektív gyereknevelés, amit a városi önkormányzat még támogatni is kénytelen. Megtudom, Lajosnak van már priusza kisebb szabálysértési ügyek miatt, komolyabb bűncselekménybe azonban, pillog jobbra-balra óvatosan, soha nem bonyolódna, a családja miatt. Ennyit a tervezett mélyinterjúról, mely után az alvilágtól elhatárolódó, joviális családapa barátságosan kikísér a kocsihoz, és kaján udvariassággal integet utánam. Találkozásunk legalább olyan sikertelen volt, mint a hatóságok és önkormányzatok fellépése a katasztrofális méreteket öltött fémtolvajlások ellen Ózd és Kazincbarcika környékén.

 {p} Nemrégiben lapunk is foglalkozott két távvezetékoszlop összeroskadásával a Sajó-völgyben, fémtolvajok körülbelül hat méter magasságban, komoly fizikai erőfeszítéssel fosztották meg őket tartóelemeiktől. Az első három fülön csípett tolvaj hallgat a társairól, holott rajtuk kívül ez a cselekmény még legalább tíz-tizenkét tettestársat feltételez. Az oszloptartozékokat a nyomozók hamar megtalálták, a felvásárló pedig az elkövetők nyomára vezette a rendőrséget. Az észak-magyarországi elektromos szolgáltatónak okozott kár közel félmilliárd forint; ennek töredéke az az összeg, amit a tolvajok kaptak a becipelt oszlopokért.

Az említett üggyel azonban mintha betelt volna a pohár. A korábban közönyös lakosság egyöntetűen felháborodott, mivel nemcsak jó néhány lakás, de az ózdi acélmű is napokig áram nélkül maradt. A fagyoskodó családok, az üzemben a zavarelhárítás miatt leállni kényszerült munkások bőrükön érezhették, hogy a bandák ténykedése már túlmegy minden határon. A zsákmányszerzés ráadásul ezután is zavartalanul folytatódott, pár hét múlva ugyanis a szintén Ózdhoz közeli Kajla-patakon átívelő híd vaskorlátjait tüntették el mindkét oldalon, kétmilliós kárt okozva. A korláttolvajokat eddig hiába kereste a rendőrség, s az orgazdának sem bukkantak a nyomára.

 {p} Vagonokat is lopnak

A vasút a másik nagy vadászterülete a fémtolvajoknak. A MÁV évente százmilliós károkat szenved el. A bandák gyakorlatilag mindent elvisznek. Ami nem mozdítható, azt lángvágóval, vasfűrésszel, emelő-feszítő szerszámokkal trancsírozzák szét. Tavaly egy pályaudvarról három vagont loptak el, feldarabolták, és fémhulladékként értékesítették. A közúti és a vasúti pályák mentén lévő tábláknak éppúgy lába kel, mint a biztosítóberendezések fémkábeleinek, és sorolhatnánk tovább. A tolvajoknak egy a lényeg: minél súlyosabb legyen a fém; külön öröm, ha rézre, horganyzott lemezre, öntöttvasra bukkannak.

A leggyakoribb terep a keleti régióban Borsod, illetve Szabolcs-Szatmár-Bereg megye. Itt újabban a piros jelzés miatt a pályán veszteglő teherkocsikat is megrohamozzák a gyermek figyelőket foglalkoztató bandák, ezért az értékes szállítmányokat ma már biztonsági őrök kísérik.

 {p} Talán a vészbizottság

Ózd és Putnok környékén az önkormányzat létrehozott egy vészbizottságot. Almási Csaba, az ózdi polgármesteri hivatal igazgatási osztályvezetője elmondta, hogy lépniük kellett, mert a fémhulladék átvételi árának emelése óta az eddig békén hagyott területekre is elmerészkednek a tolvajok. Megoldást csak az éber lakosság közreműködése hozhat. Az említett villamossági tartóoszlopokat például napokig fűrészelgették a legnagyobb nyugalommal. Az átvevőknek törvény szabta kötelességük ellenőrizni a fémhulladék eredetét, és együtt kellene működniük a rendőrséggel, az önkormányzatokkal. A vészbizottság fő feladata lesz az átvevők rendszeres ellenőrzése és, ha kell, felszámolása. Az elmúlt tíz évben tucatnyi felvevőhely közül egy szabályosan működő maradt meg a környéken. A közelmúltban éppen a rendőrség szorgalmazta, hogy még három átvevő működjön, mondván: a készséges átvevőktől információkat kapnak egy-egy akció után. Csakhogy a dolog visszafelé sült el! Az átvevők nem voltak készségesek.