Interjú Glatz Ferenccel

"A Kárpát-medence jövőjét alapvetően két helyi tényező befolyásolja: szellemi és természeti erőforrásaink állapota" - mondta nemrég. Majd hozzáfűzte: szenvedélyesen kötődik a mezőgazdaság, a vízügy sorskérdéseihez.
Az akadémikus egyébként tizenkét éve tagja egy, az Európai Unió kibővítését elemző nemzetközi bizottságnak, és mindenről, amivel hivatalból vagy magánérdeklődésből foglalkozik, következetesen európai összefüggésekben beszél.
- Történelmi sorsforduló. Így jellemzik a legtöbben hazánk csatlakozását az Európai Unióhoz.
- Közép-Európa, benne a Kárpát-medence országai jelenleg olyan korszakban élnek, amely az itt élő népesség XXI. századi helyét, jövőbeli boldogulását meghatározza. A térség ilyen periódust legutóbb a XIX. század első felében, a nemzetállamok kialakulását megalapozó ipari-technikai forradalom időszakában élt meg. A magyar reformkorban annak idején olyan férfiúk egész sora állt a nemzeti ügy élén, mint Széchenyi, Kossuth, Eötvös, Wesselényi és még több száz tehetséges ember. Ők annak idején képesek voltak a magyarság jövőjét átgondolni és eredményes programokat megvalósítani. Fiatalkorom óta foglalkoztat e nemzedék, mindenekelőtt Széchenyi magatartása. Eszmeiségük eredményeként tudott jól kijönni a magyarság a XIX. század konfliktusaiból. A történelmi távlat szinte kínálja az összevetést. Vajon napjaink hazai közéletének szereplői, akiket a parlamentben, a médiában látunk-hallunk, képesek-e úgy megválaszolni helyzetünk mai kulcskérdéseit, hogy emelt fővel kijelenthessük: mi is jól fogunk kijönni a korunk hozta európai átalakulásból?
{p}- Ön miként látja a fenti dilemmát?
- Egy történésznek nem kell feltétlenül a választ megadnia, ám a kérdést fel kell tennie.
- Milyen lesz az az európai közeg, amelyben mi, a gyermekeink és az unokáink élhetünk?
- Az Európai Unió egy területigazgatási szervezet, amely nem terjed ki sem a kulturális, sem a földrajzi értelemben vett Európa egészére. Értelme akkor van, ha a területén élő polgárok versenyképesebbek lesznek az uniós egyesülés után, mint korábban voltak, amikor állami, nemzeti keretekben éltek. Az uniót nem szidni kell, hanem a tagok érdekei szerint átalakítani. Biztosak lehetünk benne mindnyájan, hogy a tizenötök korábbi uniója nem lehet azonos a huszonötök uniójával, azaz a 2004. május 1-jét követő unióval. Az EU-t éppen ezért nem elég "csak" megtanulnunk, hanem, megismerve, célszerű nekünk is alakítanunk. A napokban csatlakozott államoknak nagyon gyorsan meg kell találniuk az érdekérvényesítési módszereket. És természetesen el kell dönteniük, mi is a saját érdekük. Magyarországnak például nem azt kellene hirdetnie a felkészültség jeleként, hogy nálunk a bruttó hazai terméknek már csupán 3,7 százaléka származik a mezőgazdaságból. Mert vitatható, hogy ez a drasztikus csökkenés valóban nemzeti érdekünk-e. Nem hiszem. A fejlett nyugat-európai országokban, a beszállító és a feldolgozó ágazatok teljesítményét is beszámítva, a teljes agrobusiness részesedése 16-20 százalék közötti. A magyar élelemtermelést a nyugatiak vetélytársnak tekintik. Mindenekelőtt attól tartanak, hogy az unió költségvetésében a legnagyobb tételt, az agrártámogatást több részre kell osztani. És a francia, a német paraszt most követeli politikusaitól az ő érdekei érvényesítését. Nem ártana, ha a magyar politikusok nem a francia vagy német parasztok és politikusok érdekeit képviselnék, hanem a mi parasztjaink érdekeit. Az unió erről szól. És itt kell képviselni a Kárpát-medence érdekeit, ahogy a francia politikusok a Loire menti vagy a németek a bajor, sváb parasztok érdekeit képviselik.
{p}- Sokan úgy vélik: tengerbe hordják a vizet azok, akik a magyar élelmiszer-gazdaság termékeinek vevőt keresnek az unió tagállamaiban.
- Tény, hogy a nyugati agrártermelés jól kiépült szervezete és a közép-európai élelemtermelő rendszerek között kemény érdekellentét feszül. Ezért kegyetlen harcra számíthat a magyar agrárium is. Ráadásul a most csatlakozott tízek agrártámogatási feltételei nem azonosak a korábbi, kebelen belüli gazdákéival. A bordeaux-i bortermelő megteheti, hogy kevés vesszőt és kevés szemet hagy a szőlőn, s így termel kitűnő minőségű bort, mert erre ösztönzi az agrártámogatás. Ezt a luxust viszont még a legjobb magyar borászok sem engedhetik meg maguknak. Az MTA elnökeként 1996 óta ismételgettem: "idejében készüljünk", "építsünk saját stratégiát"... Csekély eredménnyel. Magam egyébként optimista vagyok. Ez a nép évezrede tanulja, gyakorolja a leleményességet. Most egy kicsit elbámészkodott, a vezető réteg túlpolitizálta, agyonveszekedte vagy túlünnepeltette magát a rendszerváltás évtizedében. De a politikai részegeskedés után jön a kijózanító hidegzuhany. Talpra fogunk állni...
- Az unió nem egy tagállamában járva úgy tapasztaltam, mintha arrafelé jobban megbecsülnék a gazdákat, mint nálunk, a köznyelvünkben máig is bunkó értelmezésben is használt parasztokat.
- Nana! A "bunkó" ma már nem parasztot jelent. Nézze meg a tévéműsorok, sorozatok egyikét-másikát, és rájön, hogy e műsorok készítői nemes versenyre kelhetnek a szellemi bunkóság nagydíjáért. És persze bunkósítják aktívan a társadalmat. És ezeket a tévéműsorokat véletlenül sem parasztok csinálják. Tehát "paraszt" és "bunkó" nem azonos fogalmak! Az unió gondolkodó politikusai, a nyugati politikai elit tagjai egyébként a XX. század végére pontosan felismerték az agrárium jelentőségét. Az ottani választási rendszer is sokkal inkább kedvez a vidékbarát és ezzel együtt agrárbarát politikusoknak, mint Magyarországon. Úgy is mondhatnám: Európa megtanulta, hogy a nagyváros nem azonos az országgal, illetve a társadalom egészével. A nyugati mezőgazdaság már nemcsak élelemtermelő, hanem mindinkább környezetgazdálkodási feladatokat is ellát, hiszen a parasztok egyben a természet rendben tartói is. Ami hazánkat illeti, biztos vagyok benne, hogy még ebben a globalizált világban sem fogják, mondjuk, Japánból rendben tartani a Kárpát-medencét.
{p}- Megbocsásson, elnök úr, de idekívánkozik egy nagyon neves agrárszakember véleménye. Az illető nemrég egy nyilvános fórumon azt találta mondani, hogy a mögöttünk hagyott másfél évtizedben a politika egyszerűen bohóckodott a mezőgazdaságunkkal.
- Én inkább úgy fogalmaznék, mint az 1990-es évek közmondása: a mezőgazdaság politika sújtotta terület. Sajnos, a XIX. század óta mindig politika tárgya volt a magyar föld tulajdona. Valahol ott tévesztettünk utat, amikor politikai eszközökkel kizárták a piacot a földtulajdonból. A nagybirtok hitbizománya, az egyházi nagybirtok megmaradt 1945-ig, míg Nyugaton már a XIX. században szabad volt a földtulajdon. Így lett 1945-ben politika kérdése a föld, azután az 1950-es években ismét, és most, 1990 után megint. A magyar politika ahelyett, hogy segítette volna európai színvonalra emelni és ott tartani a magyar mezőgazdaságot, inkább tönkretette.
- Megnyilatkozásaiban ön gyakorta és meleg szívvel idézi személyes élményeit a zebegényi domboldalról.
- A Dunakanyarnak ezen a pontján alighanem én vagyok az egyedüli értelmiségi, aki maga műveli a márgás-agyagos talajt. Fáimat, bokraimat is én metszem, préselem a vásárolt szőlőt, remek hordóim vannak, feleségem több száz üveg befőttet rak el. Városi emberként hamar hazatértem a földhöz, élvezem a nedves föld illatát. Utálok viszont permetezni.
- Test közeli élményei alapján miként vélekedik a termőföldek, a rétek és a legelők állapotáról?
- Szomorú vagyok. Gazdátlan, spekuláns célokra megszerzett földek vannak körülöttem. És ne tessék nemzeti demagógiát csinálni a földünkből! Nem a külföldiek az önző spekulánsok, hanem az én honfitársaim. Engem mint "műparasztot" nem érdekel, hogy belga vagy magyar tulajdonban van a zebegényi domboldal. Sokkal inkább foglalkoztat a Börzsöny nagy részének gazdátlansága. Van sok-sok kistulajdonos-spekuláns, de nincs gazda, irtózatosan elhanyagolt a környezet, hatalmas a pollenfertőzöttség. A rendszerváltás óta a környékről eltűntek a marhatenyésztők, akik nemcsak tejet adtak nekünk, hanem legeltették és kaszálták a környékbeli domboldalakat. Most ezek "virágzóak" és gazosak, miközben Zebegény község eltartóképessége drasztikusan visszaesett. Mindezekért felettébb időszerű lenne egy politikasemleges, tulajdon alapján álló földtörvény megalkotása, ami végre kiemelné földjeinket a mindenkori politika évszázados fogságából. Olyan szabályozás mellett vagyok, amely a helyi érdekeket, az eltartóképességet tekinti fő céljának. Amely új alapokon fogalmazza meg ember és természet közös érdekeit.