Ahol fenevadakat neveltek

Kiváló példa rá Leonidász király és harcosai hősi ellenállása, akik  Thermopülainál egy szorosban életüket áldozták azért, hogy minél tovább feltarthassák a perzsa hódítókat, és megmutassák, mi a spártai virtus. (Negyvenszeres túlerő ellen utolsó leheletükig küzdöttek.) Emléküket azóta is őrzi a sírfelirat: "Itt fekszünk, vándor, vidd hírül a spártaiaknak, megcselekedtük, amit megkövetelt a haza."

Igénytelen harcosok állama
Spárta a velejéig militarista városállam volt, és arra az elvre épült, amely szerint a rend és az igazság megvéd a káosztól és a törvénytelenségektől. A rendet besúgók biztosították, háború esetén pedig minden teljes jogú spártainak harcolnia kellett. A fiúkba belenevelték a harci szellemet: már hétéves korukban elkülönítették őket az anyjuktól, és hagyták, hogy maguk védjék meg magukat a kortársaiktól.
{p}Arisztotelész imigyen summázta véleményét a spártaiakról: "Gyermekeiket fenevadakká nevelték." A kiképzés felnőtt korukig tartott. A legerősebbeknek ezután jó ideig a harc és öldöklés maradt  fő foglalatosságuk.
Amikor az ókori Görögországra gondolunk, általában az athéni Parthenón jelenik meg lelki szemünk előtt. A filozófiának, a tudománynak, a művészeteknek, az építészetnek és a demokráciának lelhetjük meg itt a gyökereit. Spárta azonban sosem tudott olyan filozófusokat, politikusokat vagy művészeket felsorakoztatni, mint nagy riválisa, Athén.  Híressé harcosai és igénytelensége tették (innen ered a spártai egyszerűség szállóige is). Az egész spártai társadalom szigorú erkölcsi rendet vallott magáénak, amely a fegyelemre és az önfeláldozásra épült. Legfőbb céljuk a kivételes katonák által védett tökéletes állam megteremtése volt. A tökéletesség igézetében Spártában megfellebbezhetetlen egyenlőség uralkodott, a pénz illegális volt, a satnya gyerekeket meggyilkolták (ledobták őket a Taigetoszról). A férfiak között általános volt a homoszexualitás, a nők pedig olyan mérvű szexuális szabadságot élveztek, mint sehol máshol az ókorban. A városállam történetének meghatározó eleme a kíméletlen militarizmus és a rabszolgatartás, ennek megfelelően egy olyan rendszer, amelyben sokan a mai totalitárius államok előfutárát látják. Spárta volt az első város, amely megszabta polgárai jogait és kötelezettségeit. Athénon kívül Spárta is jogosan állíthatja magáról, hogy megmentette a nyugati világot a görögségre törő Perzsa Birodalomtól. Habár a spártaiak nem rendelkeztek az athéni kultúra vonzerejével, ugyanúgy a nyugati civilizáció gyökereihez tartoznak, mint Athén.
{p}
Egyszerre két király
A Trójánál háromezer évvel ezelőtt harcoló görögök közül sokan a Peloponnészoszi-félszigetről, az ókori Hellász déli részéről jutottak el Spárta vidékére, ahol zord hegyek és mély szurdokok váltakoznak. Hosszú évekkel azelőtt, hogy a mi történetünk elkezdődött volna, ez a hely a világtörténelem egyik központja volt. Agamemnón, a görögök vezére Mükéné fölött uralkodott, szövetségese, Menelaosz pedig Spártában. Az ő felesége, Szép Heléna miatt tört ki a trójai háború. Azonban körülbelül Krisztus előtt tizenegy évszázaddal mindkét kultúra hirtelen elenyészett. Senki sem tudja pontosan, mi történt, földrengések, rabszolgalázadások vagy egy meteor becsapódása okozhatta a katasztrófát, mindenesetre a keleti mediterráneum elpusztult.
A következő néhány száz évről csak nagyon kevés emlék maradt fenn, az ókori Görögországban a sötétség évszázadai következtek. Jövevények tűntek fel északon, legelő után kutatva. Magukkal hozták bárányaikat és kecskéiket, kevés kis tulajdonukat, és hoztak egy új görög dialektust is. Benépesítették az egész Peloponnészoszt, egy részük azokra a területekre vetődött el, ahol egykor Menelaosz király uralkodott. A pásztorok bárányaikat olajfákra cserélték, és letelepedtek. Egy új Spárta jött létre.
A homályba vesző időszakban Spártához hasonló módon jöttek létre új városok szerte görög földön. Erőben és hatalomban különböztek ugyan, de egyvalamiben megegyeztek: kölcsönösen elismert szokások és törvények szabályozták őket. Napjaink régészei megpróbálják rekonstruálni azoknak az embereknek a történetét, akik háromezer évvel ezelőtt érkeztek a nevezett területre, és megkísérelték felépíteni az ideális várost. Nem könnyű feladat, mert igen kevés nyom maradt utánuk, mégis mindig egyre több darabja válik ismertté az óriási kirakósjáték nyomán. Az athéniakkal ellentétben a spártaiak nem jegyeztek fel magukról semmit, így az ókor városai közül máig Spárta maradt az egyik legrejtélyesebb és legizgalmasabb. Vegyük például a városállam királyait. Időtlen idők óta Spártának nem egy, hanem két királya volt egyszerre, amit azzal magyaráztak, hogy királyaik egyenes ági leszármazottai Héraklész ük-ükunokáinak, a görög mitológia legendás hősének. A legenda szerint ugyanis egy ikerpár volt az, aki átvette a Peloponnészosz feletti uralmat Agamemnón leszármazottaitól.
{p}
Terror és rabszolgaság
A spártaiak fokozatosan kiterjesztették befolyásukat a környező vidékre, megszerezték az irányítást a szomszédos völgyek felett, rabszolgasorba vetették az ott lakókat. A periojkoszok, a jogfosztott kézművesek és kereskedők voltak Spárta gazdasági erejének hordozói, akik ugyan számban többszörösen felülmúlták uraikat, mégsem mertek fellázadni. És a szomszédok leigázása csak nyitánya volt a spártai hódításnak. Mert gazdag termőföldjei ellenére Spárta, mint minden más görög város, állandó földéhségben szenvedett. A spártaiak nyugat felé vették az irányt. Az út a Taigetoszon keresztül ma is ugyanolyan lebilincselő látványt nyújt, mint amilyenben 2800 évvel ezelőtt a nyugatra induló spártai harcosok gyönyörködhettek. Néhány napi menetelés után elérték Messénét, ahol nemcsak az ott lakók földjét, hanem szabadságát is elrabolták. Belőlük lettek a helóták, akiknek neve foglyot jelent, sorsuk mégis a rabszolgákéhoz volt hasonlítható. A rabszolgaság intézménye egyébként elfogadott volt az ókori Görögoszágban, de általában csak idegeneknek tartották fenn, az úgynevezett barbároknak, akikről úgy gondolták, hogy természetüknél fogva szolgaságra vannak rendeltetve. Görög társaik rabszolgasorba hajtása és Messéné megsemmisítése volt az az erőszakos és kegyetlen tett, amely Spártát megkülönböztette a többi görög polisztól. Általa lett Spárta azzá, amivé, és ezért rettegtek polgárai eszelős módon a rabszolgafelkelésektől.