Erős fal veszi körül

Erős Antónia - ő tudja, miért (és sejthetjük is az okát) - úgy döntött, egy bizonyos ponton túl nem enged senkit sem közelebb magához. Mert az az ő legbensőbb magánügye.

EgyébCanjavec Judit2004. 06. 18. péntek2004. 06. 18.
Erős fal veszi körül


Megengedheti ma magának egy sztár, hogy pusztán a munkája által érdekes maradjon? Joga van-e ahhoz egy ismert embernek, hogy falat vonjon maga köré, és ne engedjen senkit sem belépni a privát szférájába? Mennyire szemtelenedett el a média, és milyen mértékben próbál meg szinte erőszakkal behatolni ismert emberek életének olyan területeire, amelyekhez elvileg semmi köze nem lenne? Az RTL Klub híradójának műsorvezetőjét beszélgetésünk során megpróbáltam megnyitni, de bevallom: nem jártam sikerrel. Ugyanakkor bűntudatom is volt, mert úgy éreztem: olyan emberrel ülök szemben, aki, bár nem hordoz nyílt sebeket a lelkében, mégis, a média piszkálódásainak "áldozataként" úgy döntött, maga köré von egy falat - talán végérvényesen.  Bizonytalan helyzetben vannak ma a média által "felfújt" sztárok. Úgyszólván pillanatonként cserélik le őket egy újabbra, egy "fényesebbre". Ettől persze egy kicsit tárgyiasított, vagy éppen húspiac-jellege lett az egésznek. Mindenki ki van szolgáltatva bizonyos vezetők kényének-kedvének, s a tegnap sztárjaira már senki sem emlékszik ma vagy holnap. Nehéz a pillanatnyi hírnéven túl valami többet is fölmutatni - s mindez nem feltétlenül áll arányban az illető képességeivel.
{p}Önként adódik hát első kérdésem:
- Hogyan lehet sztárként élni az állandó bizonytalanságban?
- Nincs olyan, ami egy életre szól. Egyáltalán: ma az egész országban nem létezik olyan pozíció, ami egy életre szólna. Nem hiszem, hogy van ember, aki ki merné jelenteni ennek az ellenkezőjét. Minden állapot átmeneti, s bármelyik pillanatban bekövetkezhet a változás. - Akkor ez állandó készenléttel jár...
- Miként próbál meg több lábon állni?
- Sehogy. Nincsenek üzleti befektetéseim. De PR-szakon tanulok a külkeren. Ez érdekel. A képzés másfél éves, agymozgatásnak szántam.
- Ismert emberként mennyire tudja kivédeni a médiából induló, a magánélete elleni ostromokat?
- Az újságírók addig mennek el, ameddig én hagyom. Maximum perelhetek. Ha az ember nem szolgáltat rá alapot, nem tudnak belekötni.
- Ebben azért nem lennék annyira biztos.
- Én nem szoktam hazudni. De persze kell egyfajta sztárkultusz, ami az éppen aktuális csillagok köré épül.
- Ezzel az attitűddel ismert emberként nem lehet könnyű forogni a világban. Biztosan zavarja a mára kialakult helyzet, már ami az egyre elszemtelenedő médiát illeti.
- Aki azt mondja, hogy ez az egész lepereg róla, az hazudik. Főleg, ha megjelenik az emberről az újságban valami hazugság. Az ilyesmi többnapos kínlódást szokott okozni. Miért úgy? Miért azt? De ez ma már egyre ritkábban fordul elő velem.
{p}- A már megszerzett tapasztalataival biztosan másként viszonyulna mindehhez, mint az elején.
- Tudom, mit szúrtam el. Ha idehoznának nekem egy pályakezdőt, sok jó tanácsot adhatnék neki! Vidéki lányként kerültem a szakmába. S nem kellett volna minden felkérésre igent mondani, minden kérdésre válaszolni. De akkoriban ezt még mindenki tanulta, nemcsak én. Igen, másképp kellett volna. Bizonyos dolgokról nem kellett volna beszélnem. De persze ezzel együtt fontos az ismertség fenntartása. S vannak olyan történetek, amelyek megérdemlik, hogy segítsünk azáltal, hogy a nyilvánosság elé tárjuk.
- Tehát csakis akkor szereti igénybe venni a sajtót, ha ezzel más ügyét szolgálhatja. Sok kollégája szinte bármit megtenne, csak hogy foglalkozzanak vele, írjanak róla.
- Egyre többen jöttek rá közülük, mivel jár mindez. Én viszont már nemet mondhatok. Sokan panaszkodnak, hogy unják már a faggatózásokat. Aztán meg, ha két hétig nem hívják őket, bepánikolnak. Tény és való: az a népszerű, aki a képernyőn van. Én viszont megpróbálok olyan ügyek mellé állni, amelyekről úgy gondolom, hogy jók. Mondjuk egy fát én is el tudok ültetni. A sérült, hátrányos helyzetű gyermekek támogatása is fontos számomra.
- Furcsa műfaj a híradózás. Nehéz lehet megtalálni azt a hangot, ami illik a műfajhoz, ugyanakkor lehetőleg ki is fejez valamit az ember személyiségéből. Sok esetben a kettő szinte összeegyeztethetetlen... Vagy tévednék?
- A szövegeket, amelyeket mondunk, saját magunk írjuk. Persze beleviszem az egyéniségemet, de véleményt nem közvetíthetek. Ám korántsem hinném, hogy a híradóból komoly következtetéseket lehetne levonni az adott egyén személyiségét illetően! Jómagam pont azt szeretem benne, hogy az egész száraz és tényközlő.
{p}- De valahol ez is egyfajta szerepjátszás: megfelelni a műfaji követelményeknek. S azt azért nem lehet akárhogy!
- Persze ezek valahol szerepek. A színházban akkor jó a színész, ha úgy játszik, hogy észre sem veszem. S ha műsorvezetőként nem játszom jól, akkor egyszerre csak azon kapom magam, hogy azt mondom: jaj, de maníros! Olyannak kell lenni, amilyen a híradó: objektívnek és higgadtnak. Nekem is vannak érzéseim, de miért traktáljam velük a nézőt? S az a kép, amilyen az én elképzeléseim szerint egy híradós, nem áll nagyon távol a civil egyéniségemtől. Nem szeretek hazudni és kedvelem a tárgyilagosságot.
- Ahogy beszélgetünk, én is ezt érzem. Annyira objektív, hogy nem találok fogódzót, ami továbbvinne. Fogalmam sincs róla, miként tudnék beljebb hatolni a személyiségébe, mert folyton falba ütközöm.
- Valószínűleg azért érzi így, mert egyszerűen nem akarok nyitottabb lenni. De ez nem tudatos. Mindig is ilyen voltam. Illetve ilyen vagyok, és nem is kívánok rajta változtatni.
- Mindenben ilyen objektív? Úgy értem, nincs semmi az életében, amit igazán szenvedélyesen, megszállottként akarna?
- Jó lenne valamilyen nyomot hagyni. Hiszen mindenki erre vágyik, nem? Nincs rá konkrét receptem, hogy vajon mi is legyen. De egyelőre még fiatal vagyok, és ez azért még odébb van.

Ezek is érdekelhetnek