Hány forint a boldogság?

Nincs mit tagadni, a nők sejtjeibe valamiképpen bele van programozva a házasságra való törekvés. Ősi ösztön ez: a kicsinyét féltő anya, a magát eltartani nem tudó nő számára a biztonságot évezredeken át a házasság vagy annak elődje, vagyis a mindenkori hivatalos kapcsolat jelentette. Ma már persze egyre több olyan nő van, aki munkájával, karrierjével, keresetével bizonyítja, hogy megáll a saját lábán is, s jó néhányan nem is kívánják, hogy másképpen legyen. Ám azért, modern kor ide vagy oda, nincs olyan lány, aki ne álmodozna szép esküvőről, aki ne állna meg néha a tükör előtt: vajon milyen lennék fehérben, fátyolban? Hiszen már az ötéves lányka is a terítőt a fejére borítva fel-alá vonulgat az anyja ruhájában, menyasszonyosdit játszva.Mily meglepő, még sohasem ismertem egy fiút sem, legyen óvodás vagy egyetemista, aki arról ábrándozott volna, milyen érzés lehet a templom piros szőnyegén vonulni meghatott tekintetek kereszttüzében! Ezek a gyanútlan fiatalemberek sokszor még azt sem tudják, hogy el akarják-e venni az ifjú hölgyet vagy sem, amikor az már a lakodalmi vendéglistát is összeállította gondolatban.

{p} De hát ez már csak így van: ha egy nő erősen eldöntötte magában, hogy márpedig itt kézfogó lesz, akkor az az esetek nagy többségében be is következik. Persze amikor a fiatal lányok érzelmes filmeken, szerelmes regényeken méláznak, nem gondolnak rá, hogy az élet ott kezdődik, ahol ezek a szép történetek befejeződnek. S a házasság nem a szerelemről szól elsősorban, főleg nem a romantikáról. (Kivételes szerencsével azért meg lehet ezekből is valamit őrizni.) Hanem két ember szövetségéről, a felelősségről, a jövőről, a közös célokról, egymás támogatásáról. És persze szeretetről, gyengédségről, törődésről. Ezen az úton nem könnyű járni, néha botladozik az ember, talán el is bukik, de fel lehet kelni és folytatni.Néha azonban nincs folytatás. A mostanában kötött házasságok fele-harmada mifelénk előbb-utóbb felbomlik. Gyakran csak egyvalami hiányzik pedig: a türelem. De mivel a most házasulandóknak is már a negyede elvált szülők gyermeke, nem volt honnan mintát kapni a működő házasságról. Sokan közülük egykék, akik abban nőttek fel, hogy mindent, amit kimondanak vagy akár csak gondolnak, azonnal megkapnak, tenniük semmit nem kell érte, elég, ha megszülettek. Szokták mondani a mai fiatalokról, hogy bár testben erősebbek, tudásban gazdagabbak, mint az előző generációk, lelkükben, gondolkodásukban éretlenebbek.

{p} Ez megmutatkozik a házassági konfliktusok kezelésében is. Néha csak némi időre, egy kevés elnézésre vagy éppen valamivel több szeretetre lenne szükség, és elkerülhetnék a válóperes bírót. De sokan ennyit sem kockáztatnak, ezért a papír nélküli, nem hivatalos összebútorozást választják együttélésük keretének. Ők nem kívánják a felelősséget felvállalni társukért. Akik azonban most készülnek a pap és az anyakönyvvezető elé, bátrabbak náluk. Erős az elhatározásuk, hogy boldogok lesznek. Közös otthont, gyerekeket terveznek. A jövő felhőtlennek és gyönyörűnek látszik. Ezért lehet nyakig belemerülni az előkészületek fárasztó, de édes tennivalóiba. Lányok és anyák dugják össze a fejüket izgatottan minden egyes virágdísz, fodor és csipke problémája fölött. Ezer intéznivalót kell sorra venni a nászinduló kiválasztásától kezdve a torta összetételéig. Kiket hívjanak meg, hogy senki ne sértődjön meg, de mégis valami határt szabjanak? Milyen legyen a menyecskeruha, hagyományos pöttyös vagy a ma divatos estélyi? Döntések tucatjait, talán százait kell kettőjüknek meghozni. A vőlegényre nemigen számíthatnak, ő egyre sápadtabb az előtte tornyosuló feladattól. Az örömapa megpróbál némi távolságot tartani a házban uralkodó őrülettől. Rá amúgy sincs most szükség, legközelebb majd akkor, ha a pénztárcáját kell elővenni. S persze, amikor majd büszkén bevonul a templomba, karján lányával, akinél szebb menyasszonyt még nem látott a világ. És akkor majd az apa szeme is ugyanolyan könnyes lesz, mint az addigra végképp elcsigázott anyáé. Mert hát éljünk bármely korban, nincs is annál szebb, mint amikor az oltárnál elhangzik az igen. Pontosan úgy, mint a filmekben és a regényekben!