Meztelenség csak a művészetért

{p}
De ehhez már hozzászoktam, ugyanis pályám során bármikor kértem is interjút Udvaros Dorottyától, mindig így történt. Ez az apróság azonban megbocsátható egy elfoglalt színésznek.
- Folyamatos csúszásban van az élete?
- A mi időbeosztásunk teljesen kiszámíthatatlan. Csak a kitűzött előadás a fix, minden mást ahhoz kell igazítani. Újabban a próbát is a legkülönfélébb napszakokban tartjuk, van úgy, hogy az esti előadás után kezdünk hozzá. Egyik napról a másikra tudom meg a következő feladataimat. Azok az emberek, akik nem ebben a szakmában dolgoznak, nem értik, miért nem vagyok képes megmondani előre, hogy jövő héten, kedden 11 órakor ráérek-e vagy sem. Engem ez rettentően zavar.
- Pedig már megszokhatta volna.
- Soha nem szokom meg. Én már így fogok meghalni.
- Szeretné, ha több ideje lenne?
- Azzal sem tudok hasznosan élni, ha rám szakad a szabadság. Egy intenzív próbaidőszak után tétován üldögélek, nagyon nehezen térek vissza a rendes kerékvágásba. Nem könnyű újból felvenni a hétköznapi élet ritmusát.
- Mostanában nincs annyira előtérben, mint pályája elején, amikor Udvaros Dorottya nélkül nem forgattak filmet.
- Akkoriban sokkal több film készült, én pedig jóval fiatalabb voltam, tehát rám lehetett osztani a fiatal hősnő szerepét. Ma jóval kevesebb produkció születik, és azok sem feltétlenül meggyötört magyar anyákról szólnak. S a filmeknek különös életük van. Tavaly forgattuk Gothár Péterrel a Magyar szépséget, de sehol sem mutatták be, pedig a filmszemlén megkapta a legjobb filmért járó díjat. Úgy látszik, nálunk ez nem jelent semmit.
- Bosszantja?
- Iszonyatosan bosszant. Az elhallgatásban a sajtónak is szerepe van. Megszűntek a népszerű kulturális hetilapok, a Tükör, a Film-Színház-Muzsika, a Képes 7, a létükért küzdő színházi szakmai lapokat pedig csak egy szűk réteg olvassa. A bulvársajtóban, hál' istennek, nem foglalkoznak velem.
{p}- Merthogy egy aktfotó miatt beperelte az egyik újságot...
- Meg is nyertem a pert. Azóta a sajtóban tartanak tőlem. Nemrég az egyik napilap - ugyanazé a kiadóé, mint a szóban forgó bulvárlap - hosszabb interjút közölt velem. A színházból küldtünk át fotókat, mégsem azokat tették be. Kíváncsi voltam rá, mi az oka annak, hogy egy idősödő, Kossuth-díjas színésznő nem tudja elérni, hogy az a felvétel jelenjen meg róla, amit ő maga is szeretne. Azt a választ kaptam: "Magával mindig baj szokott lenni." Szóval engem problémás, zűrös embernek könyveltek el.
- Ide jutottunk...
- Előbb-utóbb nálunk is kialakul egy ügynökrendszer. A nyugati szisztémához hasonlóan akár egy interjúnak is kemény feltételei lesznek, tehát mi sem fogunk ilyen kötetlenül beszélgetni, mint most, mert önnek előre be kell nyújtania a kérdéseit, én pedig majd eldöntöm, melyikre vagyok hajlandó válaszolni. Ami nálunk jelenleg zajlik, az elszomorító.
- Nem szabad hagyni, perelni kell, mint ön.
- Ha ilyen esetben horribilis összeget kellene fizetnie egy újságnak, talán elgondolkodnának azon, hogy valótlanságokat írjanak rólunk. De olcsón megússzák, és folytatják tovább a mocskolódást.
- Kezdeti filmjeiben sokat vetkőzött. Miként vélekedik róla ennyi idő távlatából?
- Egy színművész esetében ezt teljesen természetesnek tartom. Ám soha nem vettem részt öncélú helyzetekben. Ha egy fiatal lány életéről szólt a történet, nehéz lett volna kikerülni a szerelmi jeleneteket. Nekem nem okozott különösebb problémát, azzal együtt, hogy borzasztó kellemetlen egy stáb előtt levetkőzni. Szerencsém volt, mert nagyszerű filmes kollégákkal dolgozhattam együtt, mindig különös gonddal vigyáztak rám. Ezzel együtt még oldott légkörben, szűk létszámú forgatócsoport társaságában is komoly lelki gyakorlatot kellett végeznem, hogy a pikáns helyzetekben helytálljak. Nem exhibicionista vagyok, hanem színész. Mára egyértelműen kiderült számomra, hogy a kettőnek semmi köze nincs egymáshoz.
{p}- Amint az is igaz, hogy nem azért fogyatkoztak meg a filmszerepei, mert már nem vállalja a pucérságot.
- Nem hiszem, hogy éppen engem kérnének fel ilyesmire. Vannak gyönyörű fiatal színésznők, akik bátrabban megmutathatják magukat. Bár, megmondom őszintén, ha valaki megkeresne egy olyan forgatókönyvvel, ami kedvemre volna, mondjuk egy késői szerelem költői történetével, és vakon megbíznék a rendezőben, az operatőrben, talán még a meztelenséget is vállalnám a művészetért.
- A sztori alapján döntene?
- Egy árnyalt szerepért mindent odaadnék.
- Az életkor meghatározza a szerepkört. Nemrég ezt írták önről: "Udvaros elhagyta a naiva korából hozott édeskésséget."
- Ez egy kritikus véleménye. Még szép, hogy ötvenéves koromra elhagytam a naivitásomat. De azt megkérdezném, mikor játszottam naivákat. Az Anyám, Kleopátra, a Fekete angyal, a Jelenetek egy kivégzésből, amelyekben az utóbbi időben játszottam, megrendítően komoly darabok. Nem hinném, hogy ezekben édeskés voltam.
- Érdekli a kritika?
- A kritikusok kritikája? Módjával.
- Egyfajta váltás mégis megfigyelhető önnél: újabban megtalálják az anyaszerepek, mint most a Buborékokban.
- Évekkel ezelőtt, fiatalabb koromban is játszottam anyákat. A Csók, anyu című filmben például nem győztek sminkelni, hogy idősebbnek nézzek ki.
{p}- Tehát nem számít a kor. Elszaladhatnak az évek, ez azonban nem jelenti azt, hogy ne mutathatná meg magát ruhátlanul akár egy aktalbumban is, amire volt példa. És a színes magazinok ugyancsak kapkodnak önért, gyönyörű nőként mosolyog ránk a címlapokról.
- Az egyik, fiatalokhoz szóló női világlap évente felsorakoztatja azt a tíz magyar hölgyet, akikről úgy gondolják, hogy letettek valamit az asztalra. Két éve engem is beválasztottak, s ezt nagy megtiszteltetésnek vettem. Színvonalas magazinokban szívesen megjelenek, persze nem feltétlenül mindegyikben, a "nyuszis" aktfotózást akkor is visszautasítottam, amikor még vállalható lett volna.
- Nem tágítok a témától: birtokomban van egy egész alakos pucér fénykép önről...
- Csak nem valami csecsemőkori fotó?
- Nem, hároméves is lehetett már, amikor készült. Édesanyjától, a szintén színész Dévay Camillától kaptam. Milyen volt a kapcsolatuk?
- A halála előtti évek nagyon nehezek voltak. Anyukám hosszú ideje súlyos betegségben szenvedett, a halál megváltásnak tűnt számára. Sokat volt kórházban, féltünk tőle, hogy méltatlan körülmények közt fog elmenni. Mindig hazakívánkozott. Utoljára is azt kérte, hogy vigyük haza, az ideggyógyászaton különösebb ápolásra nem volt szüksége, otthon is gondját tudtuk viselni. S egyik délután elaludt a foteljában...
- Amit ő nem kapott meg a szakmától, az élettől, azt ön megkapta. Vehetjük ezt egyfajta kárpótlásnak, elégtételnek?
- Természetesen örült a sikereimnek, de amit ő elveszített, vagy nem élt meg, azt még a legjobban imádott gyermek sikerei sem pótolhatják, s nem tudják feledtetni a hiányokat. Édesanyámat politikai okokból meghurcolták, soha nem játszhatott a fővárosban, nem adtak neki kitüntetést, ezzel szemben Kecskeméten óriási szerepeket alakított, imádta a közönség.
{p}- Szerintem az ön Kossuth-díja neki is szólt.
- Nem hiszem. Sokáig én voltam a legfiatalabb Kossuth-díjas, 34 évesen kaptam meg. A Jászai-díjat is koromhoz képest időben adták.
- Irigyelték érte?
- Inkább letoltak azért, mert azt nyilatkoztam, nem tudom, mivel érdemeltem ki a Kossuth-díjat. Ez nem valamiféle szeszély volt a részemről, hanem tényleg így gondoltam. Komoly szorongásra adott okot, hogy Latinovits Zoltán és Őze Lajos velem együtt kapott posztumusz Kossuth-díjat. Mindazonáltal nagyon boldog voltam.
- Hogyan viseli a népszerűséget?
- Nem zavar, ha felismernek a piros lámpánál. Elfogadom a piacon a kofáktól a szebb gyümölcsöt, kifaggatom a hentest, hogy mikor kap friss húst. Amikor kismotorral cikázok a járművek közt, az autóvezetők keze ökölbe szorul, ám ha beugrik nekik, hogy ki vagyok, mindjárt kedvesebb hangnemre váltanak.
- Szereti a száguldást?
- Nekem csak egy robogóm van. Azzal is lehet száguldozni, imádok gyorsan közlekedni. Egyébként lenyűgöznek a motorok, ha meglátok egy Harley Davidsont, teljesen odavagyok.
- Az élet más területein is vakmerő?
- Borzasztó lusta vagyok, sokszor elszöszmötölök otthon. Ha beindulok, akkor teljes gőzzel megyek előre, de nem tartom magam vakmerőnek.
- Mi hiányzik az életéből?
- A csavargás. Szeretnék eljutni a világ számos pontjára, például Peruba, Mexikóba, Kínába, Japánba. Ehhez idő és pénz kellene. Az utazgatás egyelőre csak álom marad, mivel nem vagyok gazdag ember.
- Nem fizetik meg a Nemzeti Színházban?
- Az igaz, hogy itt valamivel jobbak az anyagi feltételek, mint egy vidéki színházban, de azért nem vet fel a pénz. Azért megnézném, mennyit keres egy korom- és rangombeli  banki alkalmazott.
- Nyilván az már volt Peruban.
- És nemsokára megyek vissza...
Ezen jót nevetünk. Udvaros Dorottya az órájára néz, lassan vége a randevúnknak. Teszünk egy kört az itt-ott hivalkodóan pompás színházban, a tágas előtérben fotókat is készítünk. Majd nincs tovább: mennie kell. Nem olyan messzire, fel, a színpadra. Kezdődik a próba. S hogy mi lesz jövő héten, kedden 11 órakor a művésznő programja? Hát ez az, amit ő is csak aznap reggelre tud meg - ötvenszázalékos biztonsággal.