Tanítók hűsége

Idős férfi áll a képen egy emléktábla előtt. A táblán a felirat: ?E helyen állt a hetényipusztai népiskola, 1936?1977. Itt tanított Kamondy Kálmán. Diákok.? Az idős férfi maga a tanító bácsi, Kamondy Kálmán. A fotó nyolcvanötödik születésnapján készült, amikor a hetényiek közössége vasúti sínekből készült kereszttel s emléktáblával jelölte meg az egykori pusztai iskola helyét.

EgyébDulai Sándor2004. 06. 04. péntek2004. 06. 04.
Tanítók hűsége

 

Itt tanultam meg olvasni, írni, számolni magam is. Itt, ahol egy-egy csínytevésért kijárt a füles, de sokkal több jutott biztató szóból, egyénre szabott, útbaigazító figyelemből. Ennek is köszönhető, no meg a - gyakran csupán hat vagy még kevesebb osztályt végzett - földművelő szülők igényességének, hogy az iskola fennállásának utolsó tíz-tizenöt évében elballagott hetényipusztai nebulók többségéből érettségizett ember lett, s több mint húszan meg sem álltak a diplomáig.

Ezt az utat törte ketté a téeszesítés, s ezt a törést jelképezi az elfűrészelt vasútisín-darabokból készült kereszt. A termelőszövetkezeti nagy táblás művelésnek útban voltak a tanyák, megkezdődött s hamarosan felgyorsult az elköltözés. Az összetartozás erősségét jelzi azonban, hogy a tanító bácsi születésnapján 1985-től ötévenként megrendezett összejövetelre mindannyiszor közel másfél százan érkeztek, pedig akkor már a puszta harmincnégy tanyáján senki sem lakott a volt tanítványok közül. S Kamondy Kálmán minden alkalommal elmondta: büszke azokra, akik tudásukkal sokra vitték, de a legbüszkébb arra, hogy akiket tanított és nevelt, bárhol dolgoznak is, egytől egyig becsületes emberek.   

{p} Hogy is állunk ezzel az "egyszerű" dologgal, a becsületre neveléssel a mai iskolában? Anélkül, hogy kétségbe vonnám akár egyetlen pedagógus nemes szándékát, az eredménnyel, úgy gondolom, nem büszkélkedhetünk. Mi ennek az oka? Megváltozott a világ, egészen más az a közeg ma már, amelyben a tanító, a tanár dolgozik. Korunk egyik legfőbb jellemzőjévé a verseny vált, s a "versenyzők" bizony hazánkban sem válogatnak mindig az eszközök között. A felnőtt-társadalom, a szülők mintáihoz ez is hozzátartozik, s a televízió, a kereskedelmi csatornák sokszorosára erősítik ezt a hatást.

A tanyákon nem éltünk valami fényesen, de a tisztesség és egymás segítése elemi követelmény volt. Nem létezett ombudsman meg szociális háló, a parasztember táppénzre és nyugdíjra sem számíthatott. Mégsem maradt egyedül, ha nehéz idők jöttek, s tudta, hogy a mások baja, szenvedése sem magánügy.

{p} A tanyasi tanító, "a harmadik szülő" - ahogy egy idős interjúalanyom nevezte nemrég - nemcsak szavakban hirdette a felelősséget egymás iránt. Az ötvenes években Hetényipusztán kulákká nyilvánítottak, majd börtönbe zártak egy hadiözvegy, négygyermekes édesanyát. A tanító bácsi megszervezte a gyermekekről való gondoskodást, részt vállalva benne maga is. A négy gyermek közül a legidősebb most az Eötvös Loránd Tudományegyetem tanszékvezetője, fia pedig Amerikában a Harvard Egyetemen tanít. A tanyai iskolák megszüntetésekor a hatalom legfőbb érve az volt, szaktárgyi oktatásra csak a falvakban van mód. Később ugyancsak a szaktanárok hiányára hivatkoztak, amikor a kisfalvakból elvitték a felső osztályokat. Buszoztatják őket ma is. Számos kistelepülésen csak az alsós tanító maradt, s van óvó néni, ha óvoda még létezik. Nem könnyű a dolguk, mégis a legtöbben kitartanak. Teszik a dolgukat, az iskolában s azon kívül is, az oly nehezen összetartható közösségek lélek-embereiként. Sokukat ismerem, s tisztelem hűségükért. Rájuk gondolok ilyenkor, pedagógusnap előtt, s kívánok nekik kifogyhatatlan erőt. 

Ezek is érdekelhetnek