Anyanyelvi őrjárat

Borbély Szilárd olvasónktól kaptam a következő remek kérdést:
"Többször hallottam, bár leírva még soha nem láttam a jottányit sem haladtunk előre kifejezést. Ha arról a yotta prefixumról van szó, amely a tíznek huszonnegyedik hatványa - s amit egyébként Y-nal jelölünk -, akkor az egy igen nagy szám, s ezért számomra nem logikus, hogy miért ezzel jelölünk egy olyan kis mennyiséget, amilyet a jottányi sejtet. Éppen ezért megkérdezem, mi a pontos háttere ennek a kifejezésnek, és hogyan kell helyesen leírni?"
Mindenekelőtt kötelességemnek érzem jelezni, hogy a latin eredetű prefixum szó többfélét jelenthet a szaknyelvekben. Abban az összefüggésben, amelyben levélírónk használja, a prefixum szó jelentése: 'mértékegység neve előtt annak többszörösét vagy tört részét jelölő előtag'.
Levélírónknak teljes mértékben igaza van, amikor logikátlannak érzi jottányi szavunknak ezzel a yotta mértékegység-előtaggal való összefüggését. De, bár az utóbbinak az eredetét pontosan nem ismerem, azt bátran ki merem jelenteni, hogy a kettő nem is tartozik össze egymással. A yotta minden valószínűség szerint a görög Y (= üpszilon) betűvel függ össze - erre mutat az is, hogy Y-nal jelölik ezt a "prefixumot" -, a jottányi szóban rejlő jotta ellenben egy másik görög betűt idéz. Lássuk csak, hogyan!
A jottá-ról új értelmező szótárunk ennyit ír: " Egy jottát sem enged: semmit sem enged álláspontjából; egy jottát sem ért: semmit sem ért." A jottányi-ról pedig ennyit: elvont dologból egészen kevés. Egy jottányi eltérés; egy jottányit sem enged: semmit sem enged az álláspontjából."
Ez idáig rendben is van, csakhogy a szótár, mivel nem feladata, azt nem írta meg, miért ez a jelentése, pontosabban miért éppen ez a szó jelenti azt, amit jelent. Nos, a jotta voltaképpen nem más, mint ugyancsak egy görög betűnek, mégpedig a görög ábécé kilencedik betűjének neve, módosult alakban. A betű elnevezését a latinból vettük át, de nem az idézett szólásokban szereplő jotta, hanem ióta, illetőleg jóta alakban. Ez mint betűnév ma is használatos nyelvünkben a görög betű megnevezésére, de a 19. századtól kezdve már csak arra. A belőle a magánhangzók közötti t megnyúlásával kifejlődött s ennek a nyúlásnak nyomán rövid o-val ejtett jotta alak viszont már csak azt jelenti nyelvünkben, amire utaltunk: a csekélységet, jelentéktelenséget, kicsinységet, valószínűleg azért, mert a szóban forgó betű a görög ábécé legegyszerűbb vonalvezetésű, legkisebb alakú betűje. Más, de bizonyos fokig mégis ide tartozó kérdés, hogy az a kis i betű akár életet vagy halált is jelenthet. Így jelenthetett például abban a középkori vallási vitában, hogy Jézus Krisztus egylényegű-e az Atyával, azaz Isten-e vagy csupán hozzá hasonló lényegű. Gondoljunk csak arra, hogy Madách halhatatlan művében, Az ember tragédiájának hetedik, konstantinápolyi színében mit kérdeztek Ádámtól a polgárok! Ezt: "Mondd, mit hiszesz, a Homousiont (egylényegűséget), Vagy Homoiusiont (hasonló lényegűséget)? S Ádám hasztalan próbálta békíteni a feleket imigyen: "Adjátok fel, barátim, azt az i-t, / Szebb áldozat lesz életmegvetéstek / A szent sírért vívandó hős csatában."
Egyébként nem a jotta (azaz ióta) az egyetlen olyan görög betű, amelynek neve önálló szóként is gazdagítja nyelvünket. Hadd utaljak most csupán a két szélsőre, az alfá-ra és az ómegá-ra! Az alfa és az ómega, azon kívül, hogy a betűt idézik fel, valaminek a kezdetét, nélkülözhetetlen feltételét, illetőleg végét, befejezését is jelentik. Olyannyira így van ez, hogy válaszom befejezéséül talán érdemes ideiktatnom a Bibliából azt a sokat és sokszor idézett néhány sort, amely Szent János apostoltól származik:
"Én vagyok az alfa és az ómega (a kezdet és a vég) - mondja az Úr, az Isten, aki van, aki volt, és aki eljő, a Mindenható" (Jelenések könyve 1: 8).