Jó estét, nyár, jó estét, DVTK!

A sportághoz méltatlan csatározásoknak vannak vesztesei, sérültjei, anyagi és erkölcsi hullái, jelentés eddig egyetlen nyertesről sem érkezett. Miközben dörögnek a fegyverek, értékek semmisülnek meg, dőlnek bele a bombagödrökbe, mint a mostari híd. Itt van mindjárt a négy betű: a DVTK. Ha így haladunk, ki fog arra emlékezni egy idő után, hogy 1910. február 6-án, egy vasárnapon, a vasgyár munkáséttermében megalakult a Diósgyőr Vasgyári Testgyakorlók Köre? Az alaptőke az induláskor 37 korona 88 fillér volt. A havi tagdíjat 50 fillérben állapították meg. A Miskolci SE az első összecsapáson 600 (!) néző előtt 12-0-ra megverte a DVTK-t. Ez 1911-ben volt, de 1925. június 7-én az Üllői úton FTC-DVTK
2-2 (1-2). Az ötvenéves jubileumot a vidék legjobbjaként zárta a csapat, az NB I ötödik helyén. Részt is vehetett a KK (Közép-európai Kupa) küzdelmeiben, Palermóban 2-1-re győzött, idehaza a visszavágón 2-0-ra kikapott. Az 1977-es évben MNK-győzelem, leggyakrabban ebben az összeállításban: Veréb - Szántó, Salamon, Váradi, Kutasi - Oláh, Tatár, Görgei (Kerekes) - Szalai ( Borostyán), Fükő, Fekete L.
Tatár, Kutasi, Borostyán, Szántó és Salamon A-válogatott-játékos lett, ők adták az olimpiai válogatott gerincét is. 1997-ben is jött egy fellángolás, Tornyi Barnabás irányításával remek szereplés az NB I-ben, de aztán az anyagi csődök sora következett, így a kft. elhasználta a Bőcs, a Monor NB I B-s jogosultságát.  Legutóbb viszont a csapat derekas küzdelemben kiharcolta az NB I-be jutást Őze Tibor irányításával. De ez már senkit nem érdekelt, a játékosok és az edző "hitelbe" előlegezték meg a sikert - máig nem kaptak érte prémiumot, még fizetést sem folyósítottak számukra. Pedig a tartalékok elfogytak, már a bajnokság alatt volt olyan fiú, aki hazulról nejlonzacskóban vitte a pályára az ennivalót. A DVTK-t az adósságával senki nem vállalja, most a sokadik új tulajdonos és a Balaton FC kívánja reprezentálni a városrész futballját.
{p}Valaki talán gondolhatna arra, hogy egy közel százéves hagyományt nem lehet csak úgy kidobni az ablakon. Akit érdekel a diósgyőri drukkerek lelki világa, az könyököljön egy edzés során közéjük a stadion korlátjára, és hallgasson bele a diskurzusukba. A legelszántabb hívek nemcsak labdapattogást akarnak: önmagukat, a sportág vonzásában eltöltött múltjukat keresik. A nyolcszoros válogatott Solymosi Pixiről, Paulás Öcsiről beszélgetnek, aztán a Palicskókról esik szó, Tibiről és Gyusziról, Károlyi Jocáról, a kapuslegendáról, aki az első diósgyőri válogatott volt a háború után. A fiatalabbak Bánkúti Lacit is felemlegetik, aki edzőként a nyolcvanas évek közepén megpróbálta még egyszer talpra állítani az akkorra már megroggyant csapatot.
Ennyit jelet az a bizonyos négy betű... Ezt egyébként már megtanulhatták volna a diósgyőri labdarúgás körül bábáskodók akkor, amikor a Borsodi Volán NB II-s éllovas csapata vendégeskedett a stadionban, a DVTK pedig a területi bajnokságban ügyeskedett. Ha előmeccset játszott az alacsonyabb osztályú kedvenc, ezerötszázan biztatták. Amikor következett a listavezető Volán, maradtak kétszázan. Ebben a piacgazdaságra hangszerelt világban a pénz az úr, megtanultuk. Csörgő forinttal sok mindent meg lehet venni, csak a szurkolók lelkét, kötődését, nosztalgiáját nem. Különösképpen nem Diósgyőrben!