Jóváhagyott fűnyírás

Ez a cikk nem születhetett volna meg, ha azon a bizonyos szép fényes tavaszi reggelen elém nem áll a kisiskolás lányom és fiam, hogy megvédjék a kertben nyíló vadvirágokat. Merthogy én a motoros fűnyíróval indultam "hadba" a füvek és virágok ellen, hogy aztán annak rendje-módja szerint a földig taroljam valamennyit. Gyermekeim észrevették a készülő drámát, és föllázadtak ellene, védelmére keltek a sárgán virító pongyola pitypangnak, a fehéren tündöklő csillagvirágnak, a medvehagymának, a lilában díszelgő fürtös gyöngyikének.

EgyébValló László2004. 07. 02. péntek2004. 07. 02.
Jóváhagyott fűnyírás

Elszántságuk meghatott, sőt mi több, gondolkodásra késztetett: valóban jól teszem-e, ha így elbánok a kertünkben pompázó vadvirágos réttel? Mert milyen nagy úr is a szokás! Szomszédom akkorra már másodszor berregte-tarolta végig a négyszáz négyszögöles kertjét, miközben egyszerre illetett kérdő és feddő tekintettel: én mikor leszek hajlandó végre lenyírni a füvet, mikor állok be a sorba? Vettem egy nagy levegőt, és azt mondtam: nem! És visszatoltam a fűnyírót a garázsba.Időközben elvirágzott a medvehagyma, a fürtös gyöngyike, és jókorára nőtt a fű is a kertben. A pitypangok sárga virága helyén pedig megjelentek a gömbölyű bóbiták. Ekkor a gyerekeim elé álltam, mondván, most már nem halasztható tovább a fűnyírás. Elvégre nem réten lakunk, hanem egy (gondozott) kertben, ahol vannak határai az engedékenységnek. Egyetértőnek mutatkoztak, már csak azért is, mert a kert közepén, a foci- és tollaslabdapályának fenntartott egybefüggő nagy területen is úgy megnőtt a fű, hogy akadályozta a mozgást.Nosza, kaptam a fűnyírót, és támadásba lendültem. Igen ám, csakhogy a szerkezet minduntalan lefulladt a nagyra nőtt fűben. Nem sok választásom maradt: vettem egy kézi kaszát.

{p} Olyat, amilyennel a dédapáink arattak. (Háromezer-hatszáz forintba került pengéstül, bilincsestül, mindenestül.) Aztán neki a sarjúnak!Azt most nem részletezem, hogy közben hányszor vágtam a kasza hegyével a földbe, hányszor álltam meg tapogatni a leszakadni készülő derekamat, csak a végeredményt mondom: lekaszáltam a kertet! Aztán kaptam a fűnyírót, de még mielőtt elkezdtem volna a tarolást, a legmagasabbra állítottam a vágópengét. Mert eszembe jutott, hogy korábban a gyerekeim hányszor szaladtak oda nyírás közben hozzám, hogy apu, megint szétcincáltál egy csigát! Így azonban most ez a dráma is elmaradt, mert a kés elhaladt az ártalmatlan puhatestűek fölött, és mivel a füvet sem vágtam a földig, a nyírással is lényegesen hamarabb végeztem. Azóta ezt a gyakorlatot követem: nem szaladok mindjárt a fűnyíróért, ha a szokásosnál jobban megnő a fű a kertben (esetleg elvirágzik benne néhány vadvirág), mert legföljebb lekaszálom, és ezt követően vágom le fűnyíróval. A fűkaszálékot természetesen mindig összegyűjtöm, és a komposztra viszem.Készséggel elismerem, hogy amit gyepápolás címen a kertemben elkövetek, az nem a legszakszerűbb eljárás. De legalább gyermek- és környezetbarát, ami nem kevésbé fontos szempont. Hozzáteszem még, hogy fűnyíráskor nem tarolok le minden sarkot és zugot a kertben, hagyok olyan részeket, amelyek egész évben háborítatlanok maradnak. Ide menekülnek például a csigák az általános fűnyírós letámadás idején, itt lopakodnak a sündisznók az éjszaka leple alatt, és itt találnak menedéket a gyíkok is, amelyekből egyre több tűnik föl itt-ott a környékünkön.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek