Kutyabarát kutyaszorítóban

Embermagasságú szamártövisek mellett haladunk el. Hatalmas porfelhő kavarog utánunk. Gyarapodnak a kilométerek, fogynak a tanyák. Átszeljük az akácerdőt, még néhány kanyar, és megérkezünk. Hogy miként találunk innen vissza, arra most nem gondolunk. Az elénk táruló látvány különben is eltereli a gondolatainkat - fogalmazzunk inkább úgy, megdöbbent bennünket.Lepusztult tanyaépület. A vakolat mállik, a hiányzó ablaküveget deszkák pótolják, szakadozik a kerítés. Az udvaron katlan, mellette kupacban áll a szemét, vékony füstcsík szivárog belőle, nemrég égethették. A főépület előtti kertben virágok helyett formásra kapart gödrök tátonganak, az ajtó előtt földre dobott edények, egyikben valamilyen tejes löttyöt forral a nap, a legyek már beköpték. A házból éktelen üvöltés hallatszik. Harminc kutya vonít-nyüszít egyszerre. Ilyen vészjósló állatkoncertet még soha nem hallottunk.

{p} Meg kell hagyni: hátborzongató élmény.- Na, gyertek ki, angyalkáim! - nyitja az ajtót az ősz hajú asszony.És a négylábúak egyszerre tódulnak kifelé. Nem esznek embert, velünk is kíméletesek. Mindenféle van köztük a pulitól a keveréken át a német juhászig. Szaladgálnak az udvaron, s miután megtették tiszteletköreiket, lehevernek a fák alatti hűvösbe.Mi is leülnénk, ha lenne hová. Belépünk a veranda ajtaján, de egy méternél messzebbre nem merészkedünk. Az orrunkat penetráns szag csapja meg, néhol felkupacolt kutyapiszkot, hosszan elterülő tócsát látunk. Harminc csahos él a lakásban, szaladgál, fekszik, eszik, végzi a dolgát. Itt hiábavaló egész nap csutakolni a padlót, a falakba, a bútorokba beivódott bűz nem tüntethető el. A földön plédek, hálózsákok - a négylábúaknak. A sarokban sezlon (az egyik lába hiányzik, tégla pótolja). Ezen alszik a gazdi.Kihátrálunk az udvarra. Jönnek a kutyák.- Itt a muskátlis banda! - kacag az aszszony. Azért hívja őket muskátlis bandának, mert mindig az ablakban ülnek, s így a bundások helyettesítik a virágokat.- Dugó Baba! Egy teherautó elől kaptam el, ha nem lépek közbe, biztosan elütötte volna. Szegény jószág ott feküdt az úton, először azt hittem, nem is él.

{p} De hál' istennek élt! Ő az én kincsem!- Gyere ide, Közértes Sárika! Csont-bőr volt, a vegyesbolt sarkán kuporgott. Olyan szomorú szemekkel nézett rám, hogy nem bírtam otthagyni. Ahogy kinyitottam az autóm ajtaját, már benn is ült a hátsó ülésen.- Én a Rozika vagyok... Bogár! Jaj, őt akarták felakasztani... Bundi Baba. Kikötötték a dinnyeföldre, a tűző napon vakult meg...Miután mind a harminc kutya bemutatkozott, ideje a gazdájukat is megismerni: dr. Wandorfer Imréné dr. Irázi Matild. Tanult nő, egyetemet végzett, jogtanácsosként minisztériumban dolgozott. Férjével a legelőkelőbb budai negyedben éltek. A lejtőn akkor indult el, amikor elvesztette szeretett párját. Attól kezdve a kóbor kutyáknak szentelte az életét. Alapítványt szervezett, s miután villájából kitúrták, leköltözött az érsekcsanádi szülői házba. Baja határában kutyamenhelyet rendezett be, egy időben négyszáz jószágot gyűjtött öszsze. Ahogy szaporodtak az ellátásra szoruló négylábúak, úgy sokasodtak a gondok is. Matild néni mindenkiben megbízott, mindent elhitt, amit mondtak neki. Ma már belátja, óvatosabbnak kellett volna lennie.Az érsekcsanádi ház is tele volt kutyával, szétrágták a biedermeier bútorokat, tönkretették a falakat.

{p} A helyi sintérrel jóban volt, a szomszédok viszont nem tűrték el, az aszszonynak mennie kellett, az állatállományt vidékre helyezték. És megint bedőlt az ígéreteknek, maradék kutyáival egy "drogos bárónő" fogadta be a nyugati határszélen, de szélhámosság volt az egész, alig tudott megszökni tőle. Közben a bajai telep felügyelőjéről is kiderült, hogy megbízhatatlan. Nem törődött semmivel, harminchét ártatlan jószág pusztult éhen.Aztán becsapott a mennykő, Matild néni megbetegedett. Azonnal műteni kellett. Ennek már két éve. Úgy tűnik, kigyógyult a rákból. Lett helyette enyhe cukorbaja. Szívós aszszony. Megszállott kutyabarát. Árad belőle a szeretet. Egy kicsit bogaras. Ám mindenre pontosan emlékezik. Mondja, mondja a végtelenségig, de nem beszél mellé. Jót akar, mégis rossz lesz belőle. Valamiért folyton szétcsúszik az élete.Padlóra küldik, ő azonban feltápászkodik. Épp hogy kijött a kórházból, máris berendezkedett az ebekkel egy világvégi tanyán. Talált egy segítőt is, akiről úgy gondolta, képes lesz az alapítvány ügyeit rendbe tenni. Eleinte úgy nézett ki, minden sínre kerül, egyszer azonban gyanút fogott. Az illető diliházba akarta zárni.

{p} Majd ennél is csúnyább dolgok derültek ki, rendőrségi feljelentés lett belőle. A "segítő" lelépett az okiratokkal, magával vitte a bélyegzőt is, meg ötven kutyát. Nem sokkal később újból megjelent, felakasztott a kerítésre három szelet kenyeret, hogy legyen mit ennie a magára hagyott idős asszonynak. Matild azonban jobban örült volna annak, ha a kenyér helyett a kutyáit hozza vissza. De lesz utánpótlás, mivelhogy a bajai telepet fel kell számolnia. Az ottani elvadult ötvenfős falka a meglévő harminc jószág mellé társul. Nyolcvan kutyával egy tanyán, egy lakásban: tarthatatlan állapot.Ezek után kész csoda, hogy akad még valaki, aki a kutyás hölgy mellé áll. A kialakult helyzetben az összekuszálódott szálakat  Epresi Gyuláné, a tököli állatmenhely önkéntese igyekszik kibogozni. Wandorferné őt kérte fel alapítványa következő elnökévé. Megint talált valakit, akitől megváltást vár. Telefonon beszéltünk Epresinével, aki tényleg kézbe vette a dolgokat. Legjobb lenne csődöt jelenteni, és mindent újrakezdeni, de Matild ragaszkodik a meglévő alapítványához, amit közhasznúvá akar átalakítani.

{p} Együtt szeretnék mielőbb rendezni a felgyülemlett adósságot, másik telephelyre volna szükség, a többit majd csak "kisírják" és "összekoldulják" a kapcsolataik révén.- Matild kivételesen naiv lélek - hallom a leendő alapítványi elnöktől. - Mindenkiben megbízik. Ha tisztességes emberek kerültek volna mellé, nem így alakul a története. Egyetlen bűne van: hogy szereti a kutyákat. Amit tudok, megteszek érte. Nem akarom elengedni a kezét.Az állatvédelmi törvény értelmében engedély nélkül nem lehet menhelyet működtetni, s mivel a hatósági papírok hiányoznak, gyors intézkedésre volna szükség. Ellenkező esetben súlyos bírságot mérnek Matild nénire, s ami a legszörnyűbb, a kedvenceit is elszállítják. Tegyük fel, a hivatalhoz fordul. A pecsétes papír kiadása némi akadályba ütközne, mivel pénz híján nem tudná úgy kialakítani kutyusai helyét, hogy az megfeleljen az előírásoknak. Az eleséget most is hűtőládában tárolja, ámde az uniós szabályok ennél sokkal szigorúbb feltételeket követelnek meg. Tehát e tekintetben is gondolni kell a jövőre, muszáj hozzákezdeni az adományok gyűjtéséhez. - Innen menni kell, lejárt a bérleti szerződés - kesereg Wandorferné. - Csak azt nem tudom, hogy hová menjek. Jó lenne egy olyan tanya, ahol senkit nem zavarnánk.

{p} Mivel az alapítvány lízingelt kocsiját elszedték tőlem, egy ócska járgányt is elfogadnék, hogy ne kelljen gyalog botorkálnom a tanyavilágban. A telefonomat kikapcsolták, és addig nem kapcsolják vissza, amíg ki nem fizetem a mások által lebeszélt borsos számlákat. Ám huszonnyolcezer forintos nyugdíjjal nem szaladok messzire... De akármi történik, én a hátralévő életemben ezekkel a kutyákkal szeretnék foglalkozni. Annál nagyobb öröm nincs számomra, mint megmenteni egy védtelen állatot. Az emberekben sokszor, a kutyákban egyszer sem csalódtam.A 66 éves Matild néni alapítványa létrehozása óta szűk tíz esztendő alatt legalább ezer kutyát mentett meg. Az első néhány kóbor ebet még a budai hegyekben vette magához. A nevükre is emlékszik: Piroska, Pufika, Marcika. Nemcsak a vagyonát, hanem az életét is az állatok szolgálatára áldozta. Ez persze nem áldozat a részéről. A kívülállók azonban másként látják. Wandorfernét sokan bolondnak tartják.Ilonka, a jelenlegi szomszéd így vélekedik róla:- Megöregedtem, de ilyet még életemben nem láttam. Ami itt, ezen a tanyán van, az elképesztő. Nagyon sajnálom Matildomat, gyakran hozok neki ebédet. Szoktam neki segíteni a kutyapiszok összeszedésében, néha együtt főzünk a katlanban. A múltkor elástuk a csontokat, mert már kezdtek kukacosodni. Amúgy nincs ezekkel az állatokkal semmi baj, rendesen kapnak enni, gazdájuk folyton ölelgeti őket, meg hát velük alszik. Én egyet se engednék be a lakásba. Tetszik tudni, hogy van az: kutyának kutya a barátja.Meg az ember.Matild néni megint kutyaszorítóba került. Vajon sikerül-e kikecmeregnie belőle?