Négy magyar négy kontinens

 Egy-két órára beengedtek az életükbe, aztán siettek vissza az előadótermekbe. Azóta pedig ismét a világ négy égtáján élik életüket. Ők, a különös XX. század gyermekei.Segítőkész szabómesterÁlmai nyugodtak, azt hiszem. Fél tizenkettő, Zürich, főutca a hetvenes évek elején. Böröcz József a kávéházi törzsasztalánál ül, ebédhez készülődik. A pincér hozza a menüt, teszi le mellé a pohár sört. A férfi kanalazza a levest. A vendéglőbe most házaspár lép. Férj, feleség, kisgyerek. Szétnéznek az asztalok között. Böröcz József tudja, őt keresik. Leteszi a kanalat, elébük siet. S valóban. A család most szakadt el a turistacsoporttól, Svájcban szeretnének letelepedni. Tudna-e segíteni? Kemény dió, de megpróbálja. Még nem utasított vissza senkit. Pedig már hány, de hány éve segíti a menekülteket...Kanalazza tovább a levest, régi ismerőse áll meg most az asztala mellett. Baj van, el akarják bocsátani a munkahelyéről. Pedig dolgozott ő szorgalmasan, de hiába, csökken a kereslet a cég termékei iránt. Ha hallana valami új helyről... Hiszen mindenki tudja a városban, hogy akiért ő kezességet vállal, azzal nem vásárol zsákbamacskát az alkalmazó.

{p} Persze, segít, hogyne, szakszervezeti elnökként évtizedek óta képviseli a magyar munkavállalók érdekeit Svájcban.Újabb magyar nyit a kávéházba, hozzálép. Aztán megint újabb. Egymásnak adják a kilincset. Amikor egyet üt az óra, Böröcz József föláll az asztalától. Mennie kell viszsza, az üzletbe. A legjobb szabó hírében áll a városban, tőle megy ki a legkevesebb vevő anélkül, hogy vásárolna. Ezért is nézik el neki a magyarkodását.Nyugodt álmaiért megszolgált már, azt hiszem.Mert voltak másmilyenek is... Fekszik a lövészárokban, hajnal óta támadnak az oroszok. Krasznahorka várát védik a magyar katonák. A robbanás most hatalmas, a fiatal katona előtt elsötétül a világ. Emelik a társai, s viszik futólépésben hátra a szanitéchez. Apját látja zalakomári kis házában. Tüzet olt éppen, a szomszéd pajtája gyulladt ki. Átmelegszik, zápor hűti testét, gyullasztja tüdejét. Néhány nap múlva már nem él. Böröcz József hatéves ekkor. Apjához tartana a repesszel a testében?Nem, vele más terve van a sorsnak. Sebesüléséből felépül, az amerikai fogságból megszökik, Münchenben tanulja ki a szabómesterséget. Két év múlva Svájcba szökik, nagybátyjához. Hosszú évekig lebeg a feje felett a pallos: kiutasítják az országból.

{p} Szerencséje van, orvosi igazolást kap, gyenge egészsége más klímával nem birkózna meg. Munkát vállalhat végül, s több mint tíz év múlva állampolgárságot kap.Neki hát könnyebb életet szán a sors, mint annyi magyarnak. S ezt nem felejti. Akkor sem, amikor a forradalom menekültjeit segíti, akkor sem, amikor a hatvannyolcas hullám tagjainak beilleszkedését Svájcban, s akkor sem, amikor az Erdélyből érkezetteket.Nem kérdezi, ki miért tépte ki gyökereit, miért választott új hazát. Az ítélet nem az ő dolga. Az ő feladata a segítségnyújtás. Mint ahogy neki is segítettek, amikor bajban volt. S ezt nem felejti. Ma sem, nyolcvankét évesen.Álmában angyalokkal beszélget, tudom.Hun sírt találtÁlmai merészek, azt hiszem. Napok óta bóklászik az ősi lelőhelyen. A távolban sárgás csík, az óriás folyam, a messzeségben a Himalája. Érdy Miklós Kelet-kutató minden sírt végigvizsgál. Rajzol, fényképez, összevet. A csoport, amelyet vezet, a lovas temetkezések mikéntjét kutatja Észak-Kínában.A hetedik napon különös sírra figyel föl. Az elhunyt mellett az állat koponyacsontja, benne a zabla, az alsó végtagjai. Bőrmaradványok.Hun sír.Mire a nap lehanyatlik, a tudós elégedetten távozik a lelőhelyről. Immár elegendő bizonyítéka van, hogy a keleti és nyugati hunok egy nép.

{p} Hiszen hasonló sírok szerte Ázsiában találhatóak.Siet vissza Amerikába, előadását várják már a diákok a Harvard Egyetemen. S a könyvét is ki kell egészítenie legújabb eredményeivel. Most már nemcsak a könyvtárnyi irodalmat foglalhatja össze, nemcsak az Ázsia múzeumaiban látottakat vetheti egybe, hanem a lelőhelyeken tapasztaltakat is mellé sorakoztathatja.S közben gyűjti tovább a bizonyítékait a magyar és a hun nép azonosságáról. A két nép temetkezési szokásai egyformák, akárcsak edényeik díszítése. Ám a tudós szigorú. Ez még kevés, tovább gyűjti a bizonyítékokat. S ha elegendő lesz a birtokában, levonja a következtetéseket.De akkor megdönthetetlenül.Gondolatai mindig ekörül forognak; ám álmában néha Bonyhádon jár, szülővárosában.A vegyészdiplomája még friss, az utcákon a pesti srácok fegyvere ropog. Érdy Miklós reménykedik, talán itt a szép új világ. Egy hajnalban kiderül, nem az csörömpöl a macskaköveken - aki olyant akar, annak új hazát kell keresnie.De biztos, hogy ér az annyit? Hiszen minden ide köti, minden szerette itt él. Igen, de az országot idegenek szállták meg. Akkor is ez a hazája. Igen, de lehet-e élni egy olyan országban, ahol az embereket az utcáról fogdossák össze? Igen, de... Viszont... Érdy Miklós hetekig tusakodik. Érveit és ellenérveit pontokba gyűjti, fecnire firkálja. Végül - megy.

{p} A cédulát ma is őrzi.Három hét múlva már a végtelen óceánt kémleli. S még 1956-ban alkalmazza egy amerikai olajipari cég. Kapva kapnak rajta, hogyne, hiszen ötletei eredetiek, tehát pénzt hoznak. Kell a tudása. Neki viszont nem kell a vegyészet. Kétszer változtat állást. Nem megy. Ez nem az ő útja.Ha változtat, változtasson nagyot, biztatja amerikai felesége. Negyvenkét évesen beiratkozik az orvostudományi egyetemre. Három év alatt végez, s attól kezdve odvas fogakat gyógyít. Ebből él ma is, ám érzi, nem ezért született a világra.Kézikönyv kerül a kezébe a magyarok eredetéről. A kérdőjel több benne, mint a pont.S már tudja Érdy Miklós, mi dolga e világon.Azóta álmában a végtelen sztyeppéken nyargalászik, tudom.Hasadtujjú ludak kutatójaÁlmai szelídek már, azt hiszem. A sötétség áthatolhatatlan. A csöndet is csak időnként szakítja meg egy-egy rikoltás. Ragadozó lopott ki fészkéből madarat. Aztán elül ez is, az őserdő népe hamar napirendre tér egy élet kioltása felett. A szúnyogháló alatt Toroczkai Oszvald hallgatja a mocsár hangjait. Órák óta. A hasadtujjú lúd ébredésére vár. Amióta biológusi oklevelet szerzett a Darwini Egyetemen, azt kutatja. Az édesvízi élővilág érdekli, a veszélyeztetett fajok mentése. Nyolcezer négyzetkilométert járt be értük.

{p} Hallgatja a mocsár hangjait, és emlékezik. Felesége jut eszébe és gyermekei. Felesége, aki új társat választott magának. Érti ő, hogyne, tudja, egy alkoholbeteg mellett nem könnyű az élet. De talán kellett is neki ez a pofon, hiszen azóta tünetmentes. Igaz, hangulata gyakran nyomott, le is százalékolták, ám a munkáját folytathatja, figyelheti a madarak életét. Még ha egyedül maradt is...Pedig annyi reménnyel indult Ausztráliába 1987-ben! Negyvenévesen. Ment volna előbb is, de nem tudott, nem kapott útlevelet.Az erdő hirtelen élénkül, Toroczkai Oszvald tudja, valahol keleten fénycsík hasítja fel a feketeséget. A madarak versenyt énekelve köszöntik az új napot, az óriásfák koronáját szellő bókoltatja. A férfi oldalt pillant. Mellette, egészen közel hozzá, fekete-fehér madár totyog. Egy hasadtujjú lúd.Jegyzetfüzetéért nyúl, s mire végez, a párás levegő bódítja álomba.Otthon repül már, Budapest fölött, barátai marasztalását hallgatja. Hát nem érzi, hogy néhány év, s tágulnak a lehetőségek? Igen? Amikor éppen most tették lehetetlenné a vállalkozását? Hiszen olyan ötlete volt, mint másnak senkinek. Akváriumi növényeket termesztett egy meleg vizű patakban Tapolca közelében.

{p} S amikor végre beindult az üzlet, a szomszédos szövetkezet úgy intézte, hogy visszavonják az engedélyét. Csak hogy lefölözhessék a hasznot. Akkor ugyan mi változott ebben az országban?Ez volt az utolsó csepp a poharában. Képzőművész szeretett volna lenni, lehetett kiállításrendező. De még az is kegy, hiszen csak a technikusi szakmát tanulhatta ki. Mint a nevelőapja.S a gyerekkora is, az ötvenes évek... Mire ő megszületik, apja már börtönben ül. Mi volt a bűne? Repülős főhadnagyként szolgált a háborúban. Ki sem engedték 1956 februárjáig. Az értesítés is ott érte, hogy elválasztották a feleségétől. S a forradalom után? Akkor sem hagyták békén, újabb évet ült; csak akkor szabadulhatott, amikor elhatalmasodott rajta a betegség. Agydaganatban halt meg. Harminchat évesen.Nem, nem marad tovább Toroczkai Oszvald, mondhatnak neki akármit.Vállát szelíden rázza kutatótársa. Indulni kell, biztatja, mindjárt itt a trópusi vihar.Tápászkodik hát, de álmában ismét apjával beszélget, a rács túloldalán, tudom.Itt akar nyugodniÁlmában jót eszik, azt hiszem. Marhakolbászt, amit csak Csap Lajos kedvéért sütöttek ki az asszonyok a közösségi ház avatójára. Mert tudják, hogy a kedvence. Mármint az egyik kedvence... S megérdemli, hogy jól érezze magát. Hiszen ő a dél-afrikai magyar közösség lelke. Most is, itt ez a ház, félúton Johannesburg és Pretoria között. Ha ő nem áll az építkezés élére, nem lesz belőle semmi, ez bizonyos.S Csap Lajos kedvvel tekint szét a vendégeken. Igen, ezért érdemes, ezek az övéi, az ő vérei.Barátja lép most mellé, Elek. Elválaszthatatlanok, már a forradalom alatt is együtt harcoltak. Koccintanak. A házra. Gondoltad volna?

{p} Amikor húszévesen együtt dobáltuk a diszkoszt a stadionban? Még otthon. Vagy amikor kinéztünk a repülőgép ablakából a végtelen szavannák fölött? És amikor sínigazgatónak szerződtünk? Az volt a cudar világ, alig fizettek érte. A géplakatosi mesterség, az igen, az már úri foglalkozás volt hozzá képest. S a bolt? Az meg hozta a pénzt, csak ne kellett volna napi tizenhat órát ülni benne. S még szerkeszd közben a magyar közösség lapját! Nem is ment volna, ha nem veszed meg, Lajos, a nyomdagépet is. No és a krokodilvadászat Kongóban? Máig sajnálom, Elek barátom, hogy nem jött össze, abból hamar meggazdagodtunk volna. Ne sajnáld, akkor már biztos rég felfaltak volna azok a rusnya dögök. Dehogy faltak volna... De bizony! Ah, ne vitatkozzunk, inkább koccintsunk.Újabb vendégek érkeznek, Elek hozzájuk lép, Csap Lajos pedig darabka kolbászért nyúl a tepsibe. Csak nehogy megfeküdje a gyomrát. Mert olyankor mindig fegyverropogással álmodik. Igen, ott lapul az ablak mögött, figyeli, mint kanyarodik az orosz tank a Baross térre, kezében a benzinespalack, remeg kicsit, csak legyen ereje kivárni, amíg közel ér, úgy ahogy Dudás József tanította.A szegénységre gondol, a megalázásokra, osztályidegen apjára, aki 360 forint nyugdíjból tartotta nyolc gyermekét, nem is érti, hogyan.

{p} Már egészen közel a tank, repül a palack, Csap Lajos hasal, ég a jármű, a katonák ugrálnak ki belőle. Milyen fiatalok, istenem, biztos őket is várják valahol, de hát maradtatok volna otthon a feneketeken, mint ahogy Hrabal hőse is megjegyezte az elkínzott német katonákat szemlélve.Vagy ahogy a négerek gondolják, amikor húsz késszúrással bosszulják meg az egyik magyaron, hogy más a bőre színe, mint az övéké? Akárhogy is, Csap Lajos egyre sűrűbben látogat haza, s házat is vesz Nagykanizsán. Hogy abban a földben nyugodjon, amelyből vétetett.De addig még krokodilokra les álmában az őserdő mélyén, tudom.