Dóm téri statiszták, jól nevelt lóval

A Szegedi Szabadtéri Játékok nagyszabású Nabucco előadása volt az egyetlen produkció, amelyben az idén statisztákat alkalmaztak, kárpótlásul az utóbbi időkhöz képest szokatlanul nagy létszámban. A nyolcvanas évek hatalmas néptömegeit a kilencvenes évek közepén esetenként tízfős statisztéria igyekezett helyettesíteni, ezúttal pedig negyven fiúra és huszonkilenc lányra volt szükség, csupa tizen-huszonéves fiatalra, akiknek a statisztálás némi kereseti lehetőséggel egybekötött világraszóló szórakozás.
- Szörnyellákat és öltöztetőket kérek - recseg a hangszóró a színházi büfévé átalakított SZOTE Klubban, a fröccsözgető, sisakos gimnazisták mégsem mozdulnak. Ők láthatóan nem szörnyellák, és nem is öltöztetők. A színházi világban kizárólag a színpadon akasztják a hóhért: nem valószínű, hogy az öltöztető is kosztümbe bújt volna, pusztán a vicc kedvéért. Maminak, a ruhák felelősének meghalni sincs ideje, nemhogy fröccsözni. Nikosz, a görög kissé megkésve lohol az árkádok alatt, a hivatalból gyanakvó biztonsági őrnek sebtében mormolja: "Statiszta vagyok", majd trappol tovább, keresi a jelenléti ívet.
- Előadással és próbával sincs az egész munka két hét, és bruttó negyvenezret kapunk. Ez az utóbbi évek egyik legjobb gázsija - ezt már nekem mondja, miközben sorban lekezel a régi ismerősökkel. Ők itt az öregek, túl a huszonötön, tíz év tapasztalattal a hátuk mögött. Tamás balett-táncos barátnője kezét szorongatja, majd vigyorogva közli: Nikoszt, őt és Jimmyt nemsokára kőbe vésik a színházban. Már trappolnak is, most van a végső eligazítás: a rendező kéri a "statkókat", hogy ne idegeskedjenek, ha az operaénekesek kényelmes tempója miatt nem érnek oda időben a helyükre. A kórust taktikusan dicsérve biztatja arra, hogy most is, mint a premieren ügyesen oldják meg azt a bonyolult kunsztot, amely a próbák során okozott némi problémát: éneklés közben lehetőleg egyszerre kellene felemelni az egyik kezüket. Az eligazítás befejeztével újra meglódul népség és katonaság: Nikosz a burnuszáért indul az öltözőbe, útközben egy - még szintén civilben lézengő - srácnak veti oda: - Nem jössz öltözni? - Előbb még befejezem a csocsómeccset - válaszolja a kolléga tíz perccel kezdés előtt. Nikosz hozzám fordul, és magyarázólag hozzáteszi: - Látod, vannak itt prioritások.
{p}
Nikosz azért használja hidegvérrel a prioritás szót, mert civilben a jogtudományok doktora. A statiszták kemény magja év közben a színházban telel, ahová magától értetődően nem elsősorban a pénzért járnak. Ahogy Tamás mondja: ez egy másik világ. A jó statiszta elsősorban megbízható és rutinos, viszont előadás után szégyenben hagyja a kefekötőt, mert nekik ez az egész hajcihő: szórakozás. Tamás épp most csókol gálánsan kezet Vajda Júlia opera-énekesnőnek, aki évődve hárítja a bőven szórt bókokat: minden férfi egyforma.
- Elkezdtük az előadást - hirdeti a hangszóró. A büfében a Nagy durranás című filmet élvező katonák is felhörpintik az ital maradékát, és a Dóm mellett műanyag székekben szétterülő kellékesekhez igyekeznek, lándzsáért. Készülődik a paci is, amely a statisztákkal azonos feladatot lát el, vagyis ácsorog a színpadon.
- Jól nevelt paci ez - véli Nikosz -, bár nem értem, miért kell minden nagyobb produkcióba valami állat. Ez az istenes lovak közé tartozik, még csak be se pisil.
A nagy opera-előadásokon fellelhető színpadi szereplők között a statiszta valahol a jól nevelt lóval van egy rangban. Ugyan jól nevelt ló kevés van, statiszta pedig sok - viszont neki nagyobb a gázsija, és több mindenre be lehet idomítani. A kórus tud énekelni, bár eközben leginkább ácsorogni szeret, és ha ugráltatja a rendező, panaszkodik. Az operaénekesek furcsa lények: minél elismertebbek, annál közvetlenebbek a statisztákkal, vagy úgy általában mindenkivel. Sokak szerint a rossz operaénekest onnan lehet felismerni, hogy ügyelőt hív, ha a mellette álló statkóval közölni szeretne valamit. Akiknek rendben van a szénájuk, szívesen időznek a jókedvű fiatalokkal, és ezt a statiszták hatványozott színpadi lelkesedéssel hálálják meg. Okos ember azért sincs rosszban velük, mert tudja, hogy ők szerelemből dolgoznak színházban, civilben egyetemisták, orvosok, jogászok - nem elveszett emberek tehát, itt csak kikapcsolódnak.
{p}
Kiürül a büfé, ki burnuszban, ki narancsszín ruhában üget a színpad felé. Az első felvonás végéig keményen dolgoznak a srácok, míg nagy pirotechnikai bemutató közepette össze nem dől a jeruzsálemi templom. Tamásék szuszogva sietnek lefelé, hátul Nikosz érkezik egy haverjával, indul kisfröccsért.
- Egész jól ment, csak a végén nem akart a templom ledőlni - summázzák a helyzetet.
- Eddig nem mertünk inni, mert négy emelet magasan kellett a mellvéden átmászni és megfenyíteni a zsidókat - így Nikosz, a burnuszos, aki az újabb felvonás előtt beveszi magát a gigantikus, perspektivikusan torzított díszletlépcső alá. Van itt egy szivacs, azon fekve hallgatjuk a zenét, illetve a színházigazgatót, aki bocsánatot kér, mert az olasz vendégénekes hangja épp "elfelé megy", de már kapott injekciót, folytatják a műsort. Az első néhány taktust húzza a zenekar, amikor elered az eső, nyitva hagyva a kérdést, vajon az olaszból importált sztár bírná-e szuflával a maradék három felvonást. A technikusok már mentik a reflektorokat, képtelen magasságokban állványokon ugrálva.
- Egyszer le fog esni ez a fiú, az hétszentség - böki ki az egyik statiszta, aki a Dóm kapuja alól sandít a magasba egy félmeztelen srácra -, ha nincs benne négy sör, akkor egy se.
- Ismertem egy tetőfedőt - így Nikosz -, aki sehova sem mert felmászni, amíg be nem nyomott két felest. Vannak furcsa dolgok a világon.
Végül a jónép jelentős része betömörül a büfébe, az eső meg zuhog, mintha sosem akarna elállni. A régi motorosok nagy örömére előkerül Börcsök Pista, aki hosszú éveken át volt statisztavezető a Szabadtérin, a jelenlegi kemény mag mind az ő keze alól került ki. Már húsz éve az Operaházban dolgozik, de három évvel ezelőttig minden nyáron itt gyűrte az ipart. Nem könnyű a statisztavezető dolga: egyszerre kell tudnia együtt duhajkodni a fiatalokkal és fegyelmet tartani, amikor muszáj. Olykor el kell magyarázni, hogy bizony fontos és felelősségteljes feladat kiállni a díszletbe két, egymásra húzott jelmezben - hogy gyorsan lehessen váltani -, és ott fáklyát markolászva izzadni, mint a ló.
- Ez a művészet - mondja erre mindig Börcsök Pista. És tulajdonképpen igaza van.