Ki árulta el Anna Frankot?

A nácik a második világháború alatt 107 000 zsidót deportáltak koncentrációs és megsemmisítő táborokba Hollandiából. Egész Nyugat-Európából a holland zsidóknak volt a legrosszabb túlélési esélyük. A Frank családot Auschwitzba vitték, itt halt meg Edith Frank. Annát és nővérét, Margot-ot átszállították Bergen Belsenbe, ahol halálukat lelték, végül csak Otto Frank élte túl a háborút. 1947-ben ő szerkesztette kiadásra kész állapotba kisebbik lányának háborús visszaemlékezéseit. Anna Frank naplója megrendítő módon teszi mindenki számára érthetővé a holokauszt borzalmait.
Anna halálakor 15 éves volt.Carol Ann Lee Otto Frankról írt életrajza 2002-ben jelent meg. Lee kutatása Frankék 1933-as Hollandiába érkezésével kezdődik. Hitler ekkor került hatalomra, és megkezdte az intézményesített antiszemitizmus kiépítését. Ebben az évben Otto Frank lányaival és feleségével Amszterdamba költözött, ahol Otto egy kis boltot nyitott, amelyben a lekvárkészítéshez használt pektint árusította. A család kényelmes életet élt a vibrálóan izgalmas holland városban akkor, amikor a zsidók helyzete egyre szörnyűbbé vált Németországban és Kelet-Európában. Németország 1941. május 10-én támadta meg Hollandiát. Amikor a németek megszállták az országot és lezárták a határokat, az élet még folytatódott. Otto akkoriban költöztette át a cégét egy nagyobb épületbe, ami egyszerre lett a raktára és az irodája. Mivel egyelőre nem léptek fel ellenük, a holland zsidók abban kezdtek reménykedni, hogy a hódítók békén hagyják őket. De az év végére ezek a remények semmivé foszlottak. Kezdetben mindenüket regisztrálniuk kellett, így a nácik hamarosan  tisztában lettek minden zsidó vagyonával. Ezután be kellett szolgáltatniuk mindenüket: aranyat, ezüstöt, szőnyegeket, festményeket.A zsidók nem szállhattak villamosra, nem biciklizhettek, ki voltak tiltva a színházakból és a mozikból, és még friss gyümölcsöt sem vehettek. 1942 májusától minden 6 évesnél idősebb zsidónak sárga Dávid-csillagot kellett viselnie. A náci törvények lépésről lépésre szigetelték el és alacsonyították le őket. Anna Frank ezzel kapcsolatos tapasztalatait jegyezte fel 1942. június 24-én: "Ez az idő nagyon izzasztó, mindenki csak liheg és szuszog. És ebben a forróságban nekem kell mennem mindenhová. Csak most vettem észre, hogy milyen kellemes is egy autó! De nekünk zsidóknak többé tilos ilyen luxustárgyakat használnunk, a saját két lábunk megfelelő közlekedési eszköz nekünk."
{p}
Otto Frank 1941 tavaszán eldöntötte, hogy rejtekhelyet fog készíteni. Ennek oka, hogy 1941. április 18-án egy rémisztő találkozásban volt része: a holland náci párt egyik tagja meglátogatta őt. Az illető az NSD, a Holland Nemzetiszocialista Párt futára volt. Ő mutatott neki egy levelet, amelyet egyik volt alkalmazottjának férje írt. Ebben feljelentette Ottót azért, mert megkérdőjelezte, hogy a németek fogják megnyerni a háborút. Otto megrémült, hogy le fogják tartóztatni, de meglepetésére a férfi kezet fogott vele és elment. Otto Frank rádöbbent, hogy el kell rejtőzniük. Hónapokig folytak az előkészületek, bútorokat és élelmiszert vitt át abba a kis házba, amelyik cége épületének háta mögött volt. Becslések szerint 25 000 holland zsidó rejtőzött el a náci megszállás idején. Ez volt messze a legjobb megoldás - 64 százalékuk menekült meg így a leleplezéstől és élte túl a háborút. 1942 júliusa és 1943 szeptembere között gyakorlatilag minden olyan holland zsidót deportáltak, aki nem rejtőzött el, és kevesebb mint 5 százalékuk érte meg a koncentrációs táborok felszabadítását.Otto megtévesztő nyomokat hagyott maga után, hogy az emberek azt gondolják, családjával Svájcba szökött. A családhoz csatlakozott üzlettársuk, Herman Van Pelz, illetve felesége és 16 éves fia, Peter. Négy hónappal később egy újabb társuk akadt: Fritz Pfeffer.
Olyan börtönben éltek, amelyben belül voltak a zárak. Olyan óvatosaknak kellett lenniük, amennyire csak lehetett, hogy senki se fedezze fel őket. Lefüggönyzött ablakok mögött, félig sötétben éltek, és nem léphettek ki az ajtón. Anna Frank titkos épületszárnynak hívta rejtekhelyüket, amely mindössze 50 négyzetméteres volt.
Otto Frank felkérte négy megbízható alkalmazottját, hogy gondoskodjon róluk. Anna segítőkként említi őket naplójában: Bep Voskal és Mip Guis szerezték az ételt, Johanas Kleiman és Victor Kugler pedig az épületszárnyat őrizték. A segítők rendszeresen tanácskoztak Ottóval, és működtették a vállalkozást. Ők váltak a rejtőzködők köldökzsinórjává, ami a való élethez kötötte őket. Majd mindennap meglátogatták őket, élelmet, híreket hoztak. Vajon a segítők egyike árulta el Frankékat? Minden rendelkezésre álló bizonyíték szerint ők négyen maradéktalanul hűségesek voltak.
{p}
Carol Ann Lee szerint az árulót máshol kell keresni. A dokumentumok többsége, amelyek felfedhették volna az áruló titkát, megsemmisült a szövetségesek bombázásakor. A háború után a holland nyomozók is sikertelenül próbálkoztak az áruló személyazonosságának megállapítására. Anna naplója szerencsére megmaradt, és talán ebben rejtőzik az igazi bizonyíték. 1943. szeptember 16-án írja: "A másik dolog, aminek nem örülök, az, hogy Van Maren úr, aki a raktárban dolgozik, gyanút fogott az épületszárnnyal kapcsolatban. Nem tudjuk, hogy mit  gondol, csak azt tudjuk, hogy ő közismerten megbízhatatlan és kíváncsi. Nem az az ember, aki elfogad egy átlátszó magyarázatot."
William van Marent 1943 tavaszán vették fel raktárvezetői állásba. Két emelettel az alatt dolgozott, ahol a Frank család rejtekhelye volt. De vajon tényleg ő árulta el a Frank családot? Ki lehetett az áruló, aki már figyelte a családot? A titkos épületszárny ablakai egy olyan udvarra néztek, amelyet 20-30 ház vett körül. Habár sok holland igyekezett megmenteni a zsidókat, olyan is akadt, aki ellenük dolgozott. A németek egyheti keresetnek megfelelő jutalmat ajánlottak fel mindenkinek, aki felfedi egy zsidó rejtekhelyét.
Lee első számú gyanúsítottja William van Maren, a raktárvezető volt. A második Lena Haartog, van Maren asszisztensének felesége, az iroda takarítónője. Lena állítólag a férjétől értesült arról, hogy zsidók rejtőzködnek az épületben. Ő elmesélte gyanúját egy nőnek, akinek a házában szintén takarított. Otto Frank később azt mondta, hogy egy nő hívta fel végül a Gestapót, de hogy ezt honnan vette, azt nem tudni. Haartog attól félhetett, hogy a férje veszélybe kerül amiatt, hogy zsidók rejtőzködnek a munkahelyén. Van Marenhez hasonlóan Lena Haartogot is meggyanúsították a háború után, de őt is felmentették.
{p}
Az alkalmi árulóknál sokkal nagyobb veszélyt jelentettek Frankékra a hivatásos zsidóvadászok. Ők, akik nem voltak németek, Amszterdam utcáin cserkészték be zsákmányukat, akik után fejpénzt kaptak. A legrosszabb közöttük Martin Kuiper volt, egy korábbi rendőr, aki 1942-ben csatlakozott a Gestapóhoz. Kuiper állítólag olyan kegyetlenül kínozta és gyilkolta meg áldozatait, mint egy középkori hóhér. Ő volt a rejtőzködő zsidók egyik legeredményesebb elárulója, és letartóztatásuk okozója. Martin Kuiper jelen volt a Frank család letartóztatásánál is. Ő lett volna az áruló? De ki látta el az ehhez szükséges információval? Kutatásai során Carol Ann Lee egy korábban publikálatlan levelet fedezett fel, amiben Otto Frank egy emberről írt, bizonyos Anton Ahlersről - más néven Tony Ahlersről -, aki megmentette az életét. Lee utánajárt Ahlersnek, és kiderítette, hogy a Gestapónak dolgozott, és zsarolások és árulások tucatjaiban volt benne a keze. A háború utáni visszaemlékezések Ahlerset veszélyes emberként jellemezték. Vajon Otto miért nyilatkozott ilyen pozitív módon egy olyan emberről, akinek ilyen szörnyű volt a megítélése? Kuiper és Ahlers bárkinek gondot tudott okozni, akár zsidó volt, akár nem.
Tehát a harmadik gyanúsított Anton Ahlers, aki sok titkot tudott a Frank családról. Ottót egyszerűen csak a zsidó Franknak hívta, egyértelmű hát, hogy nem volt a barátja. Carol Ann Lee-t a nyomozás közben felhívta Ahlers fia - apja ekkor már halott volt - , akit szintén Antonnak hívtak. Ő azt állította, hogy apja árulta el a Frank családot. Lee felfedezése nagy vitát kavart. A Holland Háborús Dokumentumok Intézete újra megvizsgálta, hogy vajon Ahlers volt-e az áruló, de arra jutottak, hogy ez nem állítható teljes bizonyossággal. Carol Ann Lee mégis biztos abban, hogy Tony Ahlers áll a család elárulása mögött. Pénzre volt szüksége, mivel saját üzlete tönkrement, és Otto többé nem tudott a hasznára lenni. Ráadásul egyébként is utálta a zsidókat, ezért feljelentette őket. Ám a Holland Háborús Dokumentumok Intézete nem veszi figyelembe ifjabb Anton Ahlers vallomását, mivel azt puszta kérkedésnek tartja.
Carol Ann Lee hat évtizeddel az eset után mégis úgy érzi, közelebb került a megoldáshoz, mint bárki más.