Kócsújfalun jártak a kitelepítettek

Zsákai Piroskát és szüleit Hatvanból hurcolták el. Az energikus aszszony azt magyarázza a többi kitelepítettnek, ha hagyják, hogy a tábort elfeledjék azok, akik nagyon el szeretnék felejteni, akkor mesévé válik az ő történetük.
Az Államvédelmi Hatóság tizenkét kényszermunkatábort hozott létre a Hortobágyon, ahova 1950. június 23-a és 1953 júliusa között 2524 családot, összesen 7282 embert hurcoltak el. A Tiszafüredhez tartozó Kócsújfalun tavaly rendezték meg első ízben a jó ötven évvel ezelőtti gulágok lakóinak találkozóját, s az idei programoknak is az a célja, hogy elősegítse egy ökumenikus kápolna felépítését, amely az emlékezést szolgálná.
De van olyan egykori telepes, aki nem akar emlékezni, elküldi a kutatót is. Ám olyan is akad, aki mindazt a sikertelenséget, ami 1953 után érte, egyedül és kizárólag a kitelepített voltára vezeti vissza. Azt is, amiben gyenge, ambíció nélküli volt. De nem lehet mindent a történelemre hárítani, érvel a társadalomtudós.
Saád József szociológus a kormópusztai tábor gyerek-kitelepítettje volt, ötéves korától nyolc és fél éves koráig élt a hortobágyi kényszerlakhelyen. Most a kitelepítettek történetét kutatja. Két éves munkával mostanság készült el, jelent meg a Telepessors című könyv. A hortobágyi és nagykunsági zárt táborrendszerről szól, tulajdonképpen ennek a történelmi feltárása, dokumentálása, bemutatása. Azzal a céllal készült, hogy ez a témakör beemelődjék a jelenkor közelmúltról folyó diskurzusába. Sok olyan munkatársa is van a könyvnek, akik itt élnek a környéken, és még emlékeznek erre a táborrendszerre, a kitelepítettekre, akiket itt telepeseknek hívtak. A kitelepítettek azt mondják, hogy ők nem telepesek, ez a kifejezés a rendőrségi jelentésekben fordult elő.
{p}
- Elég sokat jártam a környéken az itt élő emberek között, akik az én nagyszüleimet, szüleimet, s a többieket szeretettel fogadták, már amennyire egy kevés érintkezési lehetőséget tudtak teremteni velük - mondja Saád József. - Nagyon sok emberi gesztusban volt részünk. Ők is telepeseknek hívtak minket, s pozitív emlékeket őriznek rólunk. Nekünk öröm ilyen jóakaratú emberek közé jönni, tehát miért ne vállalhatnánk a telepes kifejezést? Ennek itt jó hangzása van.
Akikről a szociológus beszél, azokat nevezték a telepesek (a táborból nézve) szabadoknak. Pedig ha végiggondoljuk azt az időszakot, aligha voltak szabadok, ők is keményen megszenvedték azt a kort.
- A táborélet tele volt rémhírekkel, a telepesek ezzel táplálták magukban a reményt - meséli a szociológus. - Könyvet lehetne írni abból a sok pletykából, rémhírből, amit a nyilvánosságtól elzárt emberek terjesztettek maguk között. A táborélet sajátossága ez, egészen vad felszabadulási gondolatok, külpolitikai koncepciók születtek ezekben a táborokban.
A szenvedés, a megalázás mértéke, ami az embert sújtja, semmivel sem mérhető össze. Az egyedül az övé. De ez nem jelenti azt, hogy a táborrendszerre kitelepítettek egész csoportjáról úgy beszéljen, hogy ekkora szenvedés, ilyen igazságtalanság még embert nem ért, inti az egykori kitelepítetteket a társadalomtudós. Ha ezt teszi, az a történelmi sérelem, ami érte a telepeseket, hiteltelen siránkozássá válik. Egy ellenszer van, jelenti ki Saád József: a tényleges történetet minél pontosabban, tárgyszerűbben és másokkal való összehasonlításban kell föltárni. Ez a Telepesek Társadalmi Múzeum Alapítvány célja.
A legtöbb tábornak ma már nyoma sem látszik, mert a vályogot könnyen földdé lehet tenni. Már az akkori felnőttek sem találják meg a táborok helyét, téblábolnak, bizonytalankodnak. Landauer Attilának, a Telepessors című könyv térkép- és képszerkesztőjének sikerült az ötvenes évek elején repülőgépekről készült rossz légi felvételek alapján pontosan azonosítani öt hortobágyi tábort. Egy rég letűnt világ nyomait próbálják rögzíteni az emberi emlékezet és a térképek alapján.
Azt tervezik, hogy egy telepes múzeum létrehozásában együttműködik az alapítvány Tiszafüred önkormányzatával.
- Nyáron értesültünk a Telepesek Társadalmi Múzeum Alapítvány döntéséről, mely szerint Kócsújfalut választják az emlékmúzeum helyszínéül - említi Pintér Erika, Tiszafüred polgármestere. - Egy olyan élő múzeumot létesítenénk, ahol a történész vagy a szociológushallgatók, a kutatók megismerhetnék a kitelepítések korának a tényeit, s különféle tárgyi emlékek kiállítására is lehetőség nyílna. Olyan adatbázist hoznánk létre, amely helytörténeti kutatásokhoz is jól felhasználható. Ennek a korszaknak az emléke Kócsújfalun még élénken él, s a tiszafüredi önkormányzat komoly segítséget tud adni e tervek megvalósításához.