A pokol legmélyebb bugyra

Szeptember első napja szép napsütéssel köszöntött ránk. Amikor reggel befelé jöttem a szerkesztőségbe, ünneplőbe öltözött gyerekeket láttam az utcán. Eszembe jutott a  régi nap: fehér blúzos kislányom, copfjában piros masnival, izgatottan kapaszkodik kezembe, amint megyünk az évnyitóra. Meghatottan nézzük apjával, hogyan sorakozik párjával rögtön a tanító néni mögött. Kell-e ennél kedvesebb, békésebb pillanat?
Ugyanilyen szépen, ünnepélyesen indult a nap a kaukázusi kisvárosban, Beszlanban, a település központi iskolájában. S aztán lidércnyomássá változott. Rémálommá a helybeliek számára, akik semmit sem tudtak a túszejtők fogságába esett gyerekeikről, unokáikról; a hatóságok számára, amelyek képtelenek voltak uralni a helyzetet; s a világ tévénézői számára, akik összeszorult torokkal figyelték a fejleményeket, és nem tudtak nem arra gondolni: úristen, ha az én gyerekem lenne ott... S most már nincs a világon senki, aki kijelenthetné: ez nálunk, ez velünk nem történhet meg.
Mert mindnyájunk ellen támad a terrorizmus, az emberiség első számú ellensége. Éppen most három éve a világ legerősebb országának legfontosabb városában, New Yorkban, fél esztendeje Madrid főpályaudvarán, tavalyelőtt egy moszkvai színházban - hihetetlen helyszínek, korábban elképzelhetetlen drámák, és mégis megtörténtek mind.
De ez, ami most Oroszországban az elmúlt napokban zajlott, meghalad minden képzeletet.
Korábban tudtuk azért, hogy a csecsen függetlenségi küzdelem nem csupán jók és rosszak harca, hogy az orosz központi hatalom durván és kegyetlenül tiporta el - évszázadok óta - az érdekszférájába tartozó minden kis nép szabadságharcát. Azt is láttuk, hogy az iskolai túszdráma rettenetes végkifejletéhez hozzájárult a hatóság tehetetlensége és amatőrizmusa. Például az, hogy megengedték a civil polgárőröknek, hogy be-belődözzenek az ablakon; hogy a lakosság ott üvöltözhetett a bejáratnál; hogy nem tárgyaltak a fegyveresekkel; hogy nem volt semmi ötletük... Arról már nem is beszélve, hogy a régi reflexek most is működtek: félretájékoztatás, bagatellizálás, ködösítés jellemezte az ügy kezelését. A csecsenek meg - az ártatlanok is - elvesztették a szabad világ maradék együttérzését is. Szélsőségeseik meggyalázták ügyüket. Ami történt, arra nincs bocsánat.