Anyanyelvi őrjárat

A levél írója - dicséretes gondossággal - egy újságkivágatot küldött el a Blikk című lap egyik nemrégen megjelent számából, s a kivágott cikkben aláhúzta a benne kétszer is megtalálható hasztalan szót. Az egyik ebben a szövegkörnyezetben fordul elő: "...pénzzé tehető a megunt, hasztalan holmi." A másik pedig ebben: "a legtöbb üzletben a hasztalan karácsonyi ajándékot visszaváltják".
Levélírónk a két példát így értékeli: "A kétszer is olvasható hasztalan kifejezés szerintem itt nem helyénvaló. Én ezt a szót csak 'hiába' jelentésben érzem jónak, például ebben a mondatban: Hasztalan beszélek, nincs foganatja. Az újságcikkbe a hasztalan helyett inkább a hasznavehetetlen illene. Mi erről Tanár úr véleménye?"
Hogy mi a véleményem? Az, hogy levélírónk kitűnően ráérzett arra a jelentéselkülönülési folyamatra, amely a két változat között két-három évszázada megindult. A mai nyelvhasználatban a haszontalan főbb jelentései: 'hasznavehetetlen' (például limlom), 'hasznot nem hajtó' (üzlet, vállalkozás), 'értéktelen, hitvány' (fecsegés), valamint 'hiábavaló' (erőlködés, fáradság), a hasztalan-é pedig egyrészt szintén 'meddő, fölösleges, hiábavaló' (igyekezet, próbálkozás), továbbá határozószóként: 'hasztalanul, eredménytelenül, hiába'. Cikkem terjedelmi korlátai miatt csupán Madách Imrének Az ember tragédiája című örökbecsű művéből idézek mindkét szóváltozatra egy-egy példát. A haszontalan-ra azt, amelyben Ádám mint a császári udvarban tudását aprópénzre váltó Kepler így kesereg tőle örökösen pénzt követelő nejének: "Elárulom tudásomat miattad, ... midőn haszontalan / Időjóslást, horoszkópot csinálok." (A szó itt 'értéktelen, silány'-féle jelentésben áll.) A hasztalan-ra pedig az egyiptomi színből Évától ezt: "Ah fáraó, tán már untatlak is / E hasztalan, e balga fecsegéssel?" (A hasztalan értelme itt körülbelül ez: 'fölösleges, értéktelen'.)
Most következzék egy kis nyelvtörténeti áttekintés! A két vizsgált alak közül a haszontalan bukkant fel előbb, már a 15. század közepén. Ez már akkor alkalmas volt mindazoknak a jelentéseknek kifejezésére, amelyeket cikkemben a haszontalan meg a hasztalan jelentéseiként felsoroltam. Mintegy három évszázaddal később, a 18. század közepén azonban megjelent a hasztalan forma, amely voltaképpen a haszontalan összevont változata. Eleinte nemegyszer még hiányjel is utalt az összevonás tényére ebben az írásformában: hasz'talan. A két alakváltozat között - ahogy ez szinte törvényszerű - lassan valamiféle jelentéskülönbség fejlődött ki. A legfőbb eltérés az, hogy a határozószói, 'fölöslegesen, hiába, eredménytelenül, hasztalanul' jelentés mindinkább a rövidebb, hasztalan formához társult, olyannyira, hogy napjainkban ez a fő jelentése. Olvasónk is jelezte, hogy számára ezt jelenti a hasztalan. Ide illő példaként utalhatunk József Attila egyik versének címére is: "A költő hasztalan vonít". A haszontalan-nak ilyen, határozószói használatára napjainkban már nincs is példa. A jelentéselkülönülés azonban nem vált teljessé, mivel a 'fölösleges, hiábavaló'-féle melléknévi jelentés, amely pedig tagadhatatlanul közel áll a levélírónk által említett 'hasznavehetetlen' értelemhez, ma már bármennyire is elsősorban a haszontalan szó jelentéstartományába tartozik ugyan, azért - legalábbis egyelőre még - a hasztalan szótól sem idegen. Ezt történetesen a Madách művéből vett két példa is bizonyítja, de ugyanígy 20. századi írókat, költőket is idézhetnék rá.
Összegezésül azt mondhatom: levélírónk finom érzékkel vett észre egy érdekes és tanulságos jelentéselkülönülési folyamatot, ám arra már nem figyelt, nem is igen figyelhetett fel, hogy ez a folyamat még nem fejeződött be. A fejlődés iránya azonban szerintem is az, amelyre ráérzett.