Gyula bácsi bement a fináncokhoz

A miskolci panellakás egyik szobájában, a kanapén száradó zellerlevek mögötti üvegkorsókban több mint nyolcvan liter pálinka vár arra tavaly ősz óta, hogy a csapba, netán csatornába öntsék, mert a Jámbor házaspár szerint ihatatlan.

EgyébKeresztény Gabriella2004. 09. 17. péntek2004. 09. 17.
Gyula bácsi bement a fináncokhoz


Gyula bácsi és felesége pirulákkal alszik. Mindennek oka: a pálinka. Pontosabban egy zavaros körülmények között főzött pálinka.
- Újcsanáloson van egy szilvásunk - kezd bele zaklatottan az ezerszer elmondottakba Jámbor Gyula. - Tavaly ez a kert olyan termést hozott, mint talán még soha! Szemenként szedtem fel a szilvát, csak a szépet és érettet, cipeltem a vedreket fel a hegyre. A zsigereimben éreztem, talán ez lesz utolsó pálinkafőzésem. Hiszen ki tudja, meddig bírom még a hajlongást? Ezer liter tiszta cefrém lett, mindenki megcsodálta. Azt mondták: "Nem is cefre ez, Gyula bá', hanem bor! Akár élete végéig orvosságként ihatja, ami ebből kifő!" Tíz éve ugyanahhoz a szeszfőzdéshez járok. Értek is hozzá, mert az apósom, nyugodjon, szeszfőzdés volt, eltanultam tőle ezt-azt. Helyet, nevet most én nem mondok, mert utólag bizonyítani már semmit nem tudok, és az csak újabb pereskedést szülne. Ahhoz meg nekem már nincsen erőm. Én becsületes vagyok, csak azt nem tudtam, hogy ha valaki igaza tudatában bemegy a hatósághoz, még majd az ő fejét verik be.
Szóval, akkor is ezt a szeszfőzdést hívtam fel telefonon, hogy van ezer liter kitűnő minőségű cefrém, mikor vihetem kifőzetni. November 3-án, válaszolta, aztán október 22-én hajnalban mégis felhívott: még aznap vigyem a cefrét, mert a megbeszélt időpontban áramszünet lesz a faluban, utána már csak decemberben jutok sorra. Elvittem, de nem öntötte fel. Azt mondta, majd értesít, hagyjam itt a hordókat. Elkövettem az első hibát: otthagytam, mert nem volt kedvem visszacígölni a cefrét.
Október 27-én pénteken, hajnalban újból telefonált, hogy azonnal menjek főzni. Kocsiba ültem, bekészítettem száz literre üveget, mert úgy számoltam, ha tíz liter szilvacefréből egy liter ötvenfokos pálinkát lehet főzni, akkor nekem száz literem lesz. Mire kiértem, üres volt minden hordóm. Azt mondta, kifőzött mindent, készen vagyunk. Nélkülem? Hát ez nagyon nem tetszett! Az sem, hogy 127 liter pálinka lett belőle, az pedig végképp nem, hogy csak 87 literről állította ki a főzési díjat, az eredetvizsgálatot igazoló származási papírt. Negyven literről, hiába erősködtem, egyszerűen nem volt hajlandó. Végül egy kockás papírra felfirkálta, "az asszony megnyugtatása végett", annak az árát is, a 29 456 forintot az 50 176 forint mellé. Itt a papír, tessék megnézni!
Sajnos a bíróságon később nem fogadták el bizonyítéknak, azt mondták, a számokkal egy írásszakértő nem tud mit kezdeni. Ketten voltunk a főzdében, tanú nincs rá, hogy csúnyán összevesztünk. Arra sincs, hogy később telefonon érdeklődtem, és a szeszfőzdés által jelzett időpontban, de még később sem volt áramszünet a faluban. Egyszerűen becsapott, mert kellett neki a csodálatos cefrém!
Én aztán belefáradtam a vitába, és elkövettem a második hibát: elhoztam tőle a számla nélküli negyven liter pálinkát is. Pedig, utólag okos az ember, az egész mindenséget ott kellett volna hagynom a nyakán! De akkor, mivel kocsival voltam, nem kóstolgattam, fogalmam se volt, hogy az összes pálinka méregerős és ihatatlan, 51,7 fokos, köszönőviszonyban sincs az én finom cefrémmel.
Gyula bácsi ma már azt is tudja, hogy hazafelé menet követte el a harmadik hibát. Becsületes ember lévén nem hagyta nyugodni a dolog, és péntek délután bement a miskolci Vám- és Pénzügyőrségre tanácsot kérni: mit kezdjen most az igazolás nélküli negyven liter pálinkával? Ott azt mondták, menjen szépen haza, és jöjjön vissza hétfőn reggel, majd felveszik a jegyzőkönyvet. Hétvégén persze megkóstolták a pálinkát, és a feleségével megállapították, a "nedű" olyan pocsék, hogy emberi fogyasztásra alkalmatlan. Hétfőn ezt is közölte a pénzügyőrségen, de hogy bekerült-e jegyzőkönyvbe, egyáltalán mi szerepelt benne, arról fogalma sem volt, a szemüvegét ugyanis otthon felejtette. Haza akart menni érte, de megnyugtatták, ne fáradjon feleslegesen, nincs itt semmi vész, a bácsinak igaza van, írja csak alá a jegyzőkönyvet; egyébként másodpéldányt sem kapott róla.
Pár nap múlva a pénzügyőrség emberei a lakásából "hivatalosan is elkobozták" a származási papír nélküli negyven litert. Akkor már hátrahagytak egy jegyzőkönyvet, hogy mindez "illegális tétel", de Gyula bácsi, abban a hiszemben, hogy ez így van rendjén, közben majd kivizsgálják a szeszfőzdés üzelmeit is, és szépen mindenre fény derül, nem bánta. Fény helyett sötétség borította el az agyát, majdnem infarktust kapott, amikor pár hét múlva hivatalos levélben 198 000 forintos büntetést rótt ki rá a miskolci Vám- és Pénzügyőrség, amiért nem tudta igazolni a negyven liter pálinka eredetét. Berohant a hivatalba, ahol sajnálkozva mondták: neki aztán tudnia kellett, mit írt alá, a jogszabály szigorú, és ha a bácsi ragaszkodott hozzá, hogy feljelentse önmagát, bizony fizetnie kell. Időközben vizsgálatot tartottak a bejelentett szeszfőzdésnél, ahol az adminisztrációt teljesen rendben találták, a szóban elmondottakra semmilyen bizonyíték nincs, legfeljebb polgári pert indíthat a főzdés ellen.
{p}
Gyula bácsi ügyvédet fogadott, és fellebbezett a pénzügyőrségi határozat ellen. Az első tárgyalásra el sem hívták, a másodikon az idén nyáron (az igazság malmai lassan őrölnek) született meg a jogerős végzés, s a pert elveszítette. A kára, ha mindent belevesz - főzetési és perköltséget, illetményt, büntetést, az ihatatlan pálinka elméleti árát, hiszen a jóféle szilváért elkérnek literenként négyezer forintot is - több százezer forintra rúg. De a legnagyobb baj az, hogy az igazságba vetett hite teljesen odalett. Függetlenül attól, hogy a miskolci pénzügyőrségtől kért méltányosságot megkapta: szerény nyugdíját látva a büntetés felét elengedték, másik felét havi ötezer forintonként húsz hónapig törlesztheti. Verheti a fejét a falba, hiszen onnantól kezdve, hogy a pálinkát a főzdéből elhozta, állíthat ő bármit, nincs rá bizonyítéka. Mert a kézzel írott papírfecni, a büdös, ihatatlan kotyvalék nem számít, azt ő is betölthette magának a korsókba. A bevizsgálási laborköltség is irdatlan összeg, több mint százhúszezer forint lenne.
Erdélyi János alezredes, a Miskolci Vám- és Pénzügyőrség parancsnoka szerint ilyen szerencsétlen esetük, amikor valaki tulajdonképpen önmagát jelenti fel azzal, hogy bejelentést tesz, még sohasem volt.
- Tudomásom szerint a kollégáim szóban felhívták a bácsi figyelmét az esetleges következményekre, ám ő ragaszkodott az "igazához" - mondta lapunknak a parancsnok. - Közérdekű bejelentését a szeszfőzde ellen kivizsgáltuk, ott semmi szabálytalanságot nem találtunk a főzés bérfizetésének adminisztrációjában. Azt pedig mi utólag nem "rekonstruálhatjuk" a bácsi elmondása alapján, hogy ott és akkor mi zajlott le két ember között.
A jövedéki szabályok viszont tények. És igencsak szigorúak! Minden egyes decilitert, minden menynyiséget származási bizonyítvánnyal kell igazolni, és negyven literről Jámbor Gyula sajnos nem rendelkezett. Idén májustól a megszigorodott szabályok szerint még elajándékozni sem lehet a főzetett pálinkát. A hivatal egyébként sajnálta Jámbor Gyulát, és a jóhiszeműségét figyelembe véve kapta meg a fizetési könnyítést.
Lapunk szerette volna megszólaltatni a szeszfőzdést is, ám ő durva hangnemben feljelentéssel fenyegetve kétszer is lecsapta a telefont. Véleményét az ügyről csak a Kossuth rádió Magyarországról jövök műsorából, B. Tóth Erika riportja alapján idézhetjük. "Az állítás, hogy nem adtam számlát negyven literről, ez nem igaz. Itt szigorú jövedéki törvények uralkodnak. A cefrét, ha átveszi az ember, arról nyilvántartást kell vezetni. Amikor kifőztük a pálinkát, addig a főzőből nem vihetik el, míg a számlát ki nem állítjuk. Ennek van egy törvénye, és nincs olyan, hogy innen egy fél deci pálinkát is elvisz valaki anélkül, hogy számlát ne kapjon. Jámbor Gyula állíthat akármit, ha nincs igaza!"