Húsfeldolgozás uniós szigorral

- Éppen idén szeptemberben lesz tíz éve, hogy megnyitottuk tóalmási  hentesüzletünket - emlékezik vissza a kezdetekre Kurunczi János, a Húscsarnok Kft. egyik tulajdonosa. - Korábban a Bosnyák téri piacon béreltünk egy boltot. A családi vállalkozást sógorommal közösen hoztuk létre, ő húsipari végzettségű szakember, jómagam pedig rokon szakmában, a vendéglátóiparban végeztem tanulmányaimat. Mindig az volt az elképzelésünk, hogy igazi magyaros, házias termékeket, hurkát, kolbászt, sülteket áruljunk, de ilyen jó minőségű árut nehéz volt beszerezni a húsiparban. Ezért itt, Tóalmáson építtettünk egy kisméretű húsüzemet, és termékeinket  hamarosan megkedvelték. Ám 2000-től, az uniós csatlakozás előszeleként, mi is megkaptuk a szigorú előírásokat.
- Mi mindent kellett megváltoztatni, kicserélni, korszerűsíteni, és milyen támogatással sikerült?
- Legelőször a nyílászárókat cseréltük ki, a régi üzemben ugyanis még fából készültek a hűtőkamraajtók. Következett az eszközök megújítása, a húsiparban ugyanis egyetlen olyan anyag van, amit a só és a zsír nem tesz tönkre, mégpedig a rozsdamentes acél. Most, a beruházás vége felé pedig a technológiai folyamatok menetét, az áru-, illetve a személy- és anyagmozgatás korszerű útvonalát alakítottuk ki, hogy az előírások értelmében a tiszta áru soha ne "találkozhasson" a nyers áruval vagy a hulladékkal. Vagyis az alapanyag-átvételtől a készárukiadásig mindennek meg van a maga külön kiépített vonala. Nem fordulhat elő tehát, hogy ugyanazon a folyosón viszik el a kész sütőkolbászt, amelyiken a pácoláshoz szükséges cukros-, sószsákokat. Ugyancsak új építésű részben kapott helyet az uniós előírásoknak megfelelő beléptető rendszer, a korszerű öltözők, mosdók, szociális helyiségek. Szerencsére jók az üzem adottságai, voltak szabad területek a bővítésre. Anyagi támogatást is sikerült elnyernünk: tavalyelőtt hazai területfejlesztési pályázatot, tavaly negyvenszázalékos SAPARD-támogatást. Emellett a nyereséget is rendszeresen visszaforgatjuk az üzletbe, a feltételek korszerűsítésére, merthogy az első egy-két veszteséges évet leszámítva többnyire milliós nagyságrendű eredményt produkálunk.
- Úgy hírlik, sok kisebb húsüzem kihullott a rostán...
- Sok olyan kollégát ismerek, akik két-három fős létszámmal alig egy-két tonnás mennyiséget állítottak elő, és nem voltak tőkeerősek, nem tudtak időben lépni, fejleszteni. Amíg ők kisebb költséggel, olcsóbban adták az árujukat, mi magasabb árréssel próbáltunk megfelelni a követelményeknek. Így lassanként termékeinkre növekszik a kereslet, a kicsik pedig nem győzik a versenyt. A budapesti Vásárcsarnokban felsorakozó hatalmas húsoskocsik mellett mindig akadt néhány kis maszek, illegális árus, akik nem fizettek adót, tb-t, így természetesen sokkal olcsóbban árulták a parasztkolbászt, mint mi. A szigorú uniós elvárásoknak köszönhetően azonban fokozatosan eltűnnek a kis, illegálisan dolgozó beszállítók.
- Az elmúlt években néha olyan alacsony volt a felvásárlási ár, hogy sokan abbahagyták a hízlalást. Ugyanakkor hűtőkamrákban tárolt, gyakran lejárt szavatosságú, rossz minőségű húsokat hoztak be külföldről...
- Sajnos a magyar állattenyésztés a politikai küzdelmek, sőt immár a globalizációs érdekharcok egyik áldozatává vált, és a következmény sem maradt el: máris ezerforintos húsárak vannak a kiskereskedelemben, és ha tovább nőnek, az komoly társadalmi, gazdasági feszültséghez vezethet. Alaposan lecsökkent a magyar sertéshús aránya a piacon, és sokszor mi is kénytelenek vagyunk import alapanyagból dolgozni. De bízom benne, hogy a magyar gazdák újra beállítják a kocákat, és ellátják a hazai húsfeldolgozókat jó minőségű, ízletes áruval. A magyar paraszt arról híres, hogy soha nem adja fel, szeret dolgozni, és bármikor fölveszi a versenyt a dán vagy a német termelőkkel. Csak a fél évszázados lemaradásunkat nehéz behozni... De ha a nyugati vevő megízleli a kitűnő alapanyagú, házias magyar hústermékeket, akkor előbb-utóbb bezárhatnak az import húsutánzatokra, nyesedékekre, művirslikre "szakosodott" multiüzletek...