Légi parádé debreceni pergővel

A történet kezdődhetne úgy is, hogy a verőfényes tavaszi délutánon egy kelet felől érkező galamb pár könnyed szárnymozgása felkeltette az éhes ragadozómadár érdeklődését. Nyomban utánuk repült, de támadása sikertelen volt. Nem ismerhette ugyanis a jövevények csodálatos bukfencezőképességét, mellyel a támadó orra előtt hátrafelé többször átfordulva jelentős magasságvesztéssel teszik menekülésüket kiszámíthatatlanná. Az üldözöttek a debreceni Gasparetz Géza postafelügyelő házának udvarára menekültek, ahol a jóságos gazda tiszta búzával jól tartotta őket. A galambok a házigazda gondoskodását számos színes tollú, különös testtartású és a szülők röpképességét vérükben hordozó utód létrehozásával hálálták meg... Fájdalom, de a debreceni pergő galambfajta mégsem így született.
Amikor 1882-ben Kis-Ázsiából importált pergő galambok először érkeztek Debrecenbe, még nem sejthették az akkori galambászok, hogy a Kárpát-medence számos települése közül igazi otthonra a cívisvárosban találnak. Növekvő népszerűségük ismételt importot eredményezett. A szárnyasállat-tenyésztők hatodik világkongresszusa alkalmából 1936-ban, Lipcsében a debreceni Szabados Árpád állományából bemutatott pergők külleme már oly mértékben különbözött keleti őseiétől, hogy az ottani szakemberek, bár elismerték, nem tudták a magukéval azonos mércével mérni egységességüket.
Ez a megítélés a magyarokat arra sarkallta, hogy az ország különböző pontjain tenyésztőket egybefogva, galambjaik küllemét ebbe az irányba formálják. A fajta nemesítése és egységesítése 1961 óta korábban nem látott lendületet vett. Ma a debreceni pergő közepes méretű galamb, meglehetősen széles mellel, széles és emelten hordott, ívelt farokkal. A test mellett lazán lógó szárnyak, melyek azonban mégis simán és egyúttal feszesen záródóan tollazottak, a valóságosnál nagyobb méretűnek tűnnek. Ehhez közepesnél rövidebb láb, telt mell tartozik, melyet kissé ejtve hord. Arányosan kis fej, keskeny, enyhén ívelt homlok és fejtető jellemzik. A csőr, valamint a karmok a tollazat színétől függetlenül minden színváltozatban világosak. A vékony nyak függőleges tartású, a fej felé erősen elvékonyodó. Háta rövid, a széles vállközből induló rövid hát enyhén lejt. A szárnyvégek a farok alatt hegyben találkoznak, végük a talajt érinti. A szárnybúbok jól kirajzolódnak, bár felső harmaduk a mell tollai által kissé fedett. A tollak szélesek, nagy zászlójúak. A faroktollak cserépszerűen és enyhén ívelten fedik egymást. A debreceni pergőt csapatokban röptetik. A két-három órás szállás során a falka tagjai rövid időre eltűnhetnek a szabad szemmel figyelők elöl, de a magasból visszaereszkedve jól látható módon rövid, középhosszú hátraszaltót forognak. Az elvesztett magasságot pótlandó, gyorsan visszakapaszkodnak társaikhoz. A levegőben egyszerre forgó csapattagok a tűzijátékokból jól ismert képet idézik szemünk elé.