Vállalkozónak nem jár haladék

- Annak én nagyon örülök, hogy végre csatornázzák az utcát. Azt is megértem, hogy a költségekhez hozzá kell járulnom. Az ellen viszont már tiltakozom, hogy többet kelljen fizetnem, mint másnak.
Mezőberény, Nyárfa utca. Harmati József vállalkozó indulatát hallgatom. A ház emeletén ülünk a nappaliban, alant a kocsma és vegyesbolt. A férfi vállalkozása. Előttem pedig a szerkesztőségünkbe küldött levele, ebből tudom, hogy a  mezőberényieknek 135 ezer forintot kell fizetniük háztartásonként, a vállalkozóknak viszont 185 ezret és az áruforgalmi adót. Igaz, ez utóbbit visszaigényelhetik.
- Nem is erre gondolok - folytatja a férfi, amikor idézem neki a számokat. - A társulat pályázaton nyert pénzt, ami által ötvenezer forinttal csökkenthette a hozzájárulás mértékét, s ebből mi, vállalkozók nem részesülhetünk. Rendben. Illetve... Na, mindegy, bánja a fene. De hogy nekünk két-három hozzájárulásnyi összeget is be kelljen fizetni, na ez az, ami már sok.
A férfiból ömlik a történet, kérdeznem sem kell. Jó esztendeje csatornázási társulat alakult, amely november 11-én levélben értesítette Harmatiékat, hogy fizessék meg a hozzájárulásukat. Az első részt az év végéig, a másodikat 2004 májusáig.
- Azt csak úgy megjegyzem, hogy más 62 havi részletfizetési lehetőséget kapott - legyint a férfi -, a vállalkozók meg ezt sem. De ezt még mindig elviselném, ha nem kaptam volna áprilisban egy újabb levelet - teszi elém az iratot.
A levél rövid, mindössze néhány soros. Az adategyeztetés során kiderült, hogy Harmati Józsefnek még egy vállalkozása van, ez után még egy hozzájárulást kell fizetnie.
- Erre már felment a pumpa, nem fizettem többet egy vasat sem.
- Még az első hozzájárulás második felét sem?
- Azt sem, bár azt fizettem volna, ha van pénzem. Mert mindenki azt gondolja, hogy ha vállalkozó, akkor a bőre alatt is van neki, csupán le kell nyúzni róla. Mintha nekem nem volna elég kiadásom - mutat egy kisfiúra, aki a fotelből figyel bennünket. - Ő a négy közül a legkisebb, tudja, mibe kerülnek? Végül részletfizetési kedvezményt kaptam, havi tízezret fizetek.
- És a második hozzájárulás?
- Ezt kérdezte Turbuczné is, az adócsoport vezetője, amikor megegyeztünk. Mondom neki, avval inkább megvárom a per kimenetelét. Néhány vállalkozótársam ugyanis úgy felháborodott a társulat viselkedésén, hogy bíróságra adta az ügyet.
- De hát önnek valóban két vállalkozása van - nézek a bolt és a kocsma irányába.
{p}
Egy csonk, egy vízóra
- Bocsánat - emeli fel az ujját a férfi. - Egy vállalkozásom van, s annak két része. Egy adóbevallást is kell készítenem. De ami a lényeg, egy csonk érkezik be az ingatlanra, egy vízórám van, miért kell akkor kétszeres hozzájárulást fizetnem?
Engem meggyőzött, nem is tartom fel tovább. A kocsmából élénk vita hangja szűrődik ki, hallom, amikor kikísér.
- Ebből azért van némi bevétel... - jegyzem meg.
- Ilyenkor, hó elején igen. Pénzhez jutott a kisebbség - bólint a város széle felé -, három napig tart a dáridó. Utána még egy hétig járogatnak, aztán két-három hétig csönd. De a boltnak ilyenkor is siralmas a forgalma.
A horgászboltban sem döntik fel egymást a vásárlók, nem is értem, mire alapozta Sági Györgyné a vállalkozását.
- Közel a Körös - magyarázza a korosodó asszony. - Nem is ezzel van nekem bajom.
Az üzlet az utcáról nyílik, kicsiny helyiség, korábban a lakás része volt, abból választották le. A bejárattal szemben másik ajtó, a lakásba vezet, az összekötő folyosón mindössze egy mosdókagyló lefüggönyözve.
- Megmosom naponta háromszor a kezem, felmosom kétszer a helyiséget. Ennyi vizet fogyasztok. Aztán fizessek még egy hozzájárulást. Hát nem, inkább a bíróság. Hiába érveltem a hivatalban, éppen csak azt nem kérdezték: Maga vállalkozó? Akkor megbüntetem.
Nála már talán csak Szikoráék paprikázódnak fel jobban, amikor az esetről kérdezem őket. Az asszony kocsmát és pecsenyesütőt tart fenn egy udvarban, s novemberben csaknem félmilliós fizetésre szólította fel a társulat. Vízórája, bejövő csonkja neki is csak egy van. Ügyvédhez fordult, aki azonban néhány hónap múlva visszaadta az ügyet, mondván, ezt nem lehet megnyerni.
- Az rendben van, hogy ha több vizet fogyasztok, többet fizessek a tisztításáért. De hogy egy csonkért háromszoros díjat, mert, ugye, itt is lakunk, s azután is fizetni kell, az már mégiscsak disznóság. Olyan ez, mintha a boltban is kétszer annyit kellene fizetnem a kifliért, mert én vállalkozó vagyok.
{p}
Ha nem iszom, nem pisilek
Többszörös díjat vetettek ki Plesovszki Jánosra is. Ő a boltja és a kocsmája mellett gázcseretelepet is fenntart.
- Oda még a víz sincs bevezetve - mérgelődik -, mert minek. Bocsásson meg a világ, de ha nem iszom, akkor nem is pisilek, nem így van?
Hozzá még a beruházás előző szakaszában vezették be a csatornát, két éve.
- Karácsony előtt kaptam meg a levelet, mérgemben össze is téptem azon nyomban.
- Ha annyira igazságtalannak tartják a mezőberényi vállalkozók a többszörös hozzájárulási díjat, miért nem fognak össze? Csak a legutóbbi beruházás területén nyolcvan vállalkozó él, ahogy hallottam.
- Ugyan már... Egyből kitekernék a nyakam. Mit ugrál nekünk ez a rossz parasztgyerek, velünk, a hivatallal szemben? Hatéves voltam, amikor jöttek agitálni a téesz mellett. Nagyapám nyakas ember volt, elétettek egy kötelet meg egy tollat. Nem ijedt meg, áthúzta a papírt. Erre kivitték, körbelövöldözték. Így ment ez, kérem, akkoriban.
Csillapítom, azért most nem erről van szó, de ő egyre jobban belelovalja magát.
- Összefogni a hivatallal szemben? A polgármester korábban az adóhivatalban dolgozott, beszól a volt kollégáinak, aztán nekünk annyi.
Emlegette az adóhivatalt Szikoráné is, ám harciasan kijelentette, hogy nem fél tőlük, jöjjenek ellenőrizni nyugodtan.
- Ezt én nem vitatom - hallgatja a férfi, amikor vállalkozótársát idézem. - Csak azt mondom, a hozzánk hasonló vállalkozót akkor teszik tönkre, amikor akarják. Mert aki mindig minden szabályt betart, az akár ki se nyisson.
- Szóval nem fizet?
- Havi húszezret, ilyen részletet adtak.
A polgármester, Cservenák Pál Miklós készséges. Idézem neki a panaszáradatot, hallgatja is türelemmel, majd hosszan beszél Mezőberényről, mennyi minden történt, amióta a városka élén áll, utak épültek, közművek, minden rendben működik, ami meg nem, azt is megoldják. Kanyargatja a szót erre-arra, már egy órája ülök nála, amikor észreveszem, még nem kellett elővennem a jegyzetfüzetemet.
- A vállalkozók panasza...
- A vállalkozók? Hát igaz, hogy többet szed tőlük a társulat, de ezt a törvény lehetővé teszi. Meg aztán, meg is tudják fizetni. Itt van ez a Harmati is. Ennek is több háza van, egy itt a belvárosban, s ha elővenném az adóbevallását, milyen kevés bevételről ad számot, hát csak csodálkozna.
{p}
Semmi esélyük...
Mezőberényi Csatornamű Társulás, olvasom a zárt ajtón. Félfogadás délelőttönként. Alatta telefonszám. Tíz perc múlva már Mórocz Dénes társulati elnökkel szemben ülök.
- Természetesen ismerem a vállalkozók panaszát. Semmi esélyük. Első fokon már vesztettek, a táblabíróság meg novemberben tárgyalja másodfokon Szegeden. Ők tudják...
Nyugodtan beszél, mint aki nagyon biztos a dolgában.
- Pereltek bennünket az orvosok is. Vesztettek.
Idézem a vállalkozókat, mindenre azonnal megfelel. Nem kapnak a vállalkozók hozzájárulási kedvezményt? A törvény nem engedi. Két részletben ki kell fizetniük a teljes összeget? A vállalkozóknak a beruházás befejezéséig ki kell fizetniük a részleteket. Miért kell több hozzájárulást is fizetniük a vállalkozóknak? Itt nagyobb lélegzetet vesz.
- Nézze, a következőről van szó: ez egy egymilliárdos beruházás. Ebből a lakosságnak 170 milliót kell kifizetnie, a többi pályázatok, hozzájárulások révén folyt be. A 170 millióra hitelt vettünk fel, a visszafizetést az önkormányzat garantálja. A kérdés az, hogy miképpen osszuk szét a 170 milliót. Úgy döntöttünk, hogy a nagy fogyasztók és a vállalkozók is többet fizessenek. Ön hogyan döntött volna?
Kérdése meglep.
- Nem is tudom... Talán aszerint, hogy egy-egy ingatlan előtt milyen hosszúságú a csatorna. Akárhogy, de az bizonyos, hogy így nem igazságos.
- Igazságos? - legyint a férfi. - Ugyan már, igazságot a bíróság sem szokott szolgáltatni, legfeljebb jogot. De még azt sem mindig...