Angyalokkal ég és föld között

- Mit érez, ha végignéz együtt látható alkotásain?
- Érdekes a visszatekintés, ismerkedem a saját életrajzommal. Azt látom, olyan, mintha egy mondatot szőttem volna egész életemben. Mindig valami összeköttetést kerestem égi és földi közt. Régebben a földi kapaszkodók erősebbek voltak, és jobban hatottak rám, mára ez megfordult.
- Éppen ez ragadja meg a nézőt a Kitekintés a hihetőből vagy ami láthatatlan című képen.
- Mindannyian keresünk. Ki földi javakat gyűjtöget, ki a saját életének értelmét próbálja megtalálni. Én a magam módján keresem a választ a nagy kérdésekre. Budapesten születtem, és sokáig ott éltem, de a vidéki élet megfogott, rájöttem, ez az igazi közegem. Mindenütt a falu szépségét és természetességét keresem. Az Őrségben régente sokszor megfordultam, és életre szóló barátságokat szereztem. Az élményeimből a hajdani, barnára kopott fotográfiákhoz hasonló képeket szőttem.
- A táj szépsége, a természet szeretete beépül falikárpitjaiba.
- Nem nehéz, hiszen már harminc éve a Dunakanyar egyik falujában élek. Az otthonunkat barlanglakásnak hívom. Olyan barlangra gondolok, amely békés és biztonságos szikla a világ ellenében, mert itt melegség van, tűz ég. A kertben, virágokban, gyógyfüvekben örömömet lelem. Ez maga a földi paradicsom, a szó szoros értelmében, mert biokertész vagyok, és a konyhakertemben sok paradicsom terem.
- Tökéletességre sarkallja, hogy a gobelin nemes műfaj, az alkotás évszázadokig megmarad?
- Ha elkezdek egy új képet, arra gondolok, lehet, hogy egy évig szövöm. Ezért nagyon meg kell fontolni, mi az, amit a szövőszékre álmodom. Felelősséget jelent. Ha ilyen témát találok, akkor látok neki szőni.
- Mennyi idő alatt érlel meg magában egy új művet?
- Jövök-megyek mindenfelé, látok jót és rosszat, szépet és csúfat, sok minden elraktározódik. Mintha sok kis fiókom lenne: ha egy-egy rekesz megtelik, megtalálom a bennem érlelődő téma értelmét. Az alkotásvágy egyszer csak annyira ösztökél, hogy teljesen kihoz a sodromból. Ilyenkor készítek egy tenyérnyi fekete-fehér vázlatot, mert a színek a fejemben vannak, és nekilátok.
- A kárpitszövés szinte szerzetesi életmódot kíván. Komoly szellemi és fizikai teljesítmény egy több négyzetméteres gobelint megteremteni.
- Számomra boldogító koncentráció a munka, nem gyötrődés. Két hónapja már, hogy nem szőttem, és elvonási tüneteim vannak. Egyre jobban vágyakozom a szövőszékem után.
{p}
- Az elkészült kép hogyan kerül le a szövőszékről?
- Amikor dolgozom, a kép egésze és a színek bennem élnek, olyan erősen, hogy csak meg kell valósítani. Ám előttem csak huszonöt centiméternyi szövés látható. Ha ez kész, letekerem, és nem lehet visszanézni. Folytatom, de közben eltelik fél év, egy év. Mire a végére érek, alig várom, hogy láthassam. A kárpitlevágás ünnep, azt jelenti, befejeztem a munkát. Amikor elkészültem, odahívom a barátaimat, és mindenki egy ollónyit vághat. Kiszögeljük a ház falára. Nagy pillanat, amikor végre egyben látom a képet.
- Egyik visszatérő témája a korcsolyázás. Összetartozó emberpár siklik együtt Szent Iván éjjelén vagy angyali segédlettel több képén. Én inkább páros szárnyalásnak látom, nő és férfi együtt lépésének. Ilyen a kapcsolata a férjével, Tolcsvay László zeneszerzővel?
- Igen, bár nem magunkat szövöm a képbe, de a közös életünk ilyen röptető. Időnként felbukkan ez a téma bennem, ez a jutalomjátékom saját magamnak, annyira szeretem szőni a korcsolyázókat. Biztosan tükrözi a személyes boldogságomat, mert nagyon jó egy ilyen tehetséges emberrel együtt élni, mint László. Sosem szólunk bele egymás munkájába, de megadatott az, hogy gyönyörködhetünk benne. Tudni kell örülni a jó pillanatoknak, mert nincs belőle sok. Aki arra gondol, hogy majd milyen rossz lesz, az nem tud "korcsolyázni" az élet ösvényein.
- Mindig békében élt önmagával és a világgal?
- Dehogy, de törekszem a harmóniára. Depressziós a világ, gyilkos a közélet, rettenetesen nehéz megélni az embereknek. Időnként mint egy orvos próbálom a világgal közölni a betegségeit. Így készült a Tájkép, XX. század vége című alkotásom több mint tíz évvel ezelőtt.
- Nem sajnálta gobelinbe szőni a civilizáció rengeteg szemetét: összepréselt műanyag palackot, sörösdobozt, orvosi fecskendőt, tisztítószeres flakont, ócska játékot?
- Az volt a célom, hogy megdöbbenést keltsek. Középen emberhez illő, dombos táj, felhők. Ha most szőném, ez a sáv tán csak néhány centiméter lenne. A szellemi és a valóságos szemét annyira eláraszt bennünket, hogy alig tudjuk életben tartani a természetet és saját magunkat.
- Az angyalok, mint magasabb rendű lények, hangsúlyos szerepet játszanak alkotásaiban. Az egyik egyensúlyt teremt a fent és a lent között, a másik a felhőből kinyúló kezével megérint egy templomtornyot. A Szegény angyal mintha keresztre lenne feszítve, zuhan lefelé tartott szárnyaival. Az értékvesztett világ, a lakhatatlan város miatt szegény?
- Azért, mert közénk keveredett, és átvette a gondjainkat. Ő a mi angyalunk: azoké, akik az aluljárókban alszanak, akik nem tudják eladni az almájukat falun. A lehetetlenné tett helyzetű emberek angyala. Ugyanakkor van benne némi politika, mert a ruháját a volt szocialista országok értékvesztett pénzérméi borítják.
- Mit nem kapott meg az élettől, mire vágyik?
- Vigyázunk, hogy ne vágyjunk többre, mint amennyit úgy meg tudunk szerezni, hogy ne kelljen feladnunk az életmódunkat, és tisztán tarthassuk az erkölcsünket. Boldog ember vagyok, mert azt teszem, amit a világon a legjobban szeretek, és még a gyerekes hóbortjaimnak is élhetek.