Dögkútból vett húsból lett a kolbász

A dögkutak dolgában óriási a fegyelmezetlenség: az önkormányzatok java része a mai napig nem küldte vissza a zöldtárca által igényelt felmérő íveket. Nem csoda, hiszen egy zárt láncú, a kor színvonalán álló állatifehérje-megsemmisítő tíz- vagy akár százmillió forintos beruházás.
Becslések szerint jelenleg hét-nyolcszáz dögkút működik az országban. Igaz, hogy számuk folyamatosan csökken (Borsodban például tíz éve engedélyt sem adtak ki új építésére), csakhogy a meglévő, önkormányzati fenntartású állatihulla-tárolókkal általában szinte senki nem törődik. Többségük őrizetlen és betonozatlan, a javarészt a Monarchia idején ásott kutakba bedobált bomló állati tetemek szennyezik a talajt és a környező vízfolyásokat. Van, ahol még kútról sem beszélhetünk, csak egy tátongó gödörről, melynek bűzös peremét körbedongják a legyek. Fedelüket, kerítésüket (már ahol egyáltalán van ilyen) rendre ellopják, tartalmukat a szegényebb térségekben kibányásszák és megeszik, sőt - ami ennél is rosszabb - alkalmanként feldolgozzák és töltelékáruként értékesítik. Annak idején a budaörsi rendőrkapitányság egy "kolbászgyártó kommandót" csípett fülön, amely a Csongrád és Békés megyei dögkutakat fosztogatva olcsó kolbásszal látta el az áru eredetét nem firtató hentesüzleteket.
Uniós csatlakozásunkkal a helyzet megérett a változtatásra. Ennek induló lépéseként a környezetvédelmi tárca felkérésére a felügyelőségek a közelmúltban régiós, azon belül megyei adatok begyűjtésével próbáltak "tényfeltáró állapotfelmérést" végezni. Nem volt könynyű dolguk. A településekhez kiküldött kérdőívek egy része vissza sem érkezett, más részük hiányos adatokat tartalmazott, mert a polgármestereknek - szemben a dögkutakat nagyon is ismerő, suttyomban használó gazdákkal, állattartó cégekkel - fogalmuk sem volt, létezik-e még egyáltalán a környékükön ilyesmi. A "betonábécék" szakhatósági felügyeletét ellátó megyei állat-egészségügyi és élelmiszer-ellenőrzési állomások nyilvántartása alapján végül azért összeállt egy olyan, amilyen kép, és megszületett az állásfoglalás: a szigeteletlen dögkutak felszámolása mellett a 0jövőben kizárólag az uniós irányelveknek megfelelő technológiák telepítését szorgalmazzák.
{p}
Az unió szerint még a korszerűnek tartott hulladéklerakókban is csökkenteni kell a szerves anyagok arányát, távlati cél, hogy a tagországokban már most sem létező dögtereket nálunk is ki kell vonni a forgalomból, s helyettük a begyűjtés, égetés, komposztálás, biogáz-hasznosítás módszereit, illetve a fehérjefeldolgozók hőkezeléses eljárásait kell alkalmazni.  De vajon kik és milyen pénzből a fehérjefeldolgozók szolgáltatási díjainak nagyarányú drágulása miatt vidéken a köznép számára ismét felértékelődtek a régen jól bevált dögkutak? Amelyeket a szakhatósági felügyelet tapasztalatai szerint sok helyütt az önkormányzatok nemhogy megszüntetnének, lakossági nyomásra inkább újak építésével próbálkoznak. Próbálkozni persze lehet. Csakhogy az előírások szigorodtak, az újmódi tárolók legkevesebb tízmillió forintba kerülnek. Önkormányzat legyen a talpán, amelyik ezt a pénzt önerőből kipengeti! Nem véletlen, hogy Pest megyében például utoljára 1995-ben, Százhalombattán engedélyezték a "hullaemésztő verem" megépítését, talán a legmodernebbét az országban. Zárt technológiával, szellőző berendezéssel, vízzáró talajréteggel, a bekerített telepen huszonnégy órás kapuügyelettel, mert üzemelése óta a mai napig az ország minden tájáról folyamatosan zarándokolnak ide éjszakánként teherautók, hogy megszabaduljanak rakományaiktól.
Valamilyen megoldásra azonban szükség van, hiszen évente háromszázezer tonna állati eredetű, veszélyesnek nyilvánított hulladék termelődik az országban. Hogy mi történik vele? Nagy részét az állami kézben lévő fehérjefeldolgozó ATEV-üzemekben ártalmatlanítják, kisebb részét, legálisan vagy illegálisan, siralmas állapotú dögkutakba dobják. Arról pedig még becslések sincsenek, mennyit ásnak el az emberek. Ötven kilón felüli jószágtetem elföldelése különben az állat-egészségügyi szabályzat szerint tilos! Vagyis néhány baromfi, macska vagy kutya még belefér a képbe, pontosabban a földbe, de egy szarvasmarha vagy ló szabályszerű megsemmisítése költséges dolog a gazdának. Ha vét a törvény ellen és feljelentik, szabálysértési bírságot fizet. Alkalmanként jóval kisebb összeget, mint az elszállíttatás és feldolgozás ára. Nos, ezek a "spórolós" gazdák szoktak különböző "lerakóhelyeket" keresgélni, és a legálisan működő, netán őrzött tárolóknál némi csúszópénz lefizetésével általában meg is találják...
Országosan összehangolt tervre, az új szabályozásnak megfelelő helyi rendeletekre lenne szükség az állati tetemek ártalmatlanításához. Kistérségi gyűjtőtelepekre, tárolókra, feldolgozókra, amelyeknek az építési költségeit az állami és uniós támogatás mellett az állattartók és az önkormányzatok közösen viselnék. Az állami szerepvállalásnak része lehetne az a hulladékgazdálkodási fejlesztést szolgáló keret is, amely pályázati támogatással segít felszámolni a környezetvédelmi lemaradásokat a kétezernél kisebb lélekszámú településeken. Egy másik lehetőség, hogy nyugati mintára az ártalmatlanítás költségeit csökkentő állami alapot hozzanak létre. Ausztriában az adóhatóság bizonyos összeget visszatérít a feldolgozóknak, amiért ők az állati tetemek ártalmatlanítását ingyenes szolgáltatásként végzik a lakosságnak. Néhány fertőző betegségre a "visszatérítés" már nálunk is működik, ám éppen a pár évvel ezelőtti BSE-kór kapcsán éleződtek ki ennek az egyébként tökéletes körforgást megvalósító feldolgozási folyamatnak az ellentmondásai. Mert egyfelől a magas hőfokon kezelt húslisztet ma sem komposztálni, sem elföldelni nem lehet, nehogy elszennyezze a talajt, másfelől az állati tetemeket még ma is engedélyezetten dobhatják a dögkutakba Magyarországon.