Hagymát a pörköltben sem akar látni

Hol lehet a bejárat? - tanakodom a kerítés fölé magasodó, csípős szagot árasztó hagymabarikád láttán. Szerencsére egy asszony bújik elő a zsákok mögül. Láthatóan ideges, megviselt.
- Mennyi hagyma állhat itt a ház előtt? - kérdezem tőle.
- Legalább háromszáz mázsányi. Ilyen rettenetes évünk még sohasem volt - mondja elkeseredve Gál Lászlóné. - Máskor a földről elvitték a termést a kereskedők. Felháborító, hogy most mindössze húsz forintot kínálnak kilójáért. A piacon meg hetven-kilencven forintért árulják. Mindig a kereskedő jár jól, nem a vevő és nem a termelő. Aki nem csinálta, nem tudja, mennyit szenved, izzad, csúszik-mászik a földön a termelő, mire zsákba kerül a hagyma.
- Nincs hová betárolni?
- Sajnos terménytárolásra nem vagyunk berendezkedve. Sokan kérdezik, mi lesz, ha itt, az út mellett éri a hó a hagymát. Hát akkor behavazza! Tőlem kisbalták is potyoghatnak az égből, nem adom oda a megalázó húszforintos árért. Inkább jöjjön a teljes csőd, a gazdálkodásunk felszámolása.
Időközben előkerül a férj is, két nő kíséretében járja körül a hatalmas hagymakupacot, eléggé ideges hangulatban. A kötelező közterület-foglalási engedélyről folyik a vita a polgármesteri hivatal két munkatársával.
- Engem most történetesen nem érdekel a közterület-foglalás! - jegyzi meg Gál László. - Megmondtam nekik, hogy majd ha el tudom adni a hagymát, akkor elszámolunk. Most a családi gazdaságom léte forog kockán. Őszintén megmondom, nagyon féltem a csatlakozástól, és sajnos beigazolódott a félelmem. Évek óta elárasztják a piacot külföldi áruval, hagymát például Lengyelországból hoznak be rendszeresen. Most a változatosság kedvéért Egyiptomból "nyomták meg" a piacot. A kiváló minőségű, magas sikértartalmú búzámat is kénytelen voltam odaadni 18 forintért annak a cégnek, amelyiktől a vetőmagot vettük, hitelbe, merthogy akkor sem volt pénzünk. De visszatérve a hagymára: csak a fölszedés, a bezsákolás és a zsák ára elviszi a húsz forintot! És akkor hol a mag, a talaj-előkészítés, az öntözés, a vegyszerezés? A saját kétkezi munkánkat még nem is számoltam.
{p}
- Mit tudnak csinálni ezzel a temérdek hagymával?
- Inkább kihordom a szemétbe mind a háromszáz mázsát, de nem adom oda ennyiért. Ne röhögjön rajtam a kereskedő! - fakad ki dühösen a gazda. - A csarnokban nyolcvan forint a hagyma, a termelőktől húszért vinnék el. Hol sikkad el az a hatvan forint?
- Nem tudnák fölvinni a piacra?
- Ugyan! Traktorral vagy utánfutóval hordjam föl? Már a kilencvenes években megmondtam, mit kellene csinálnunk: tanulni szövetkezni, összefogni. De itt Újfaluban csupán hatan foglalkozunk termeléssel, és bizalmatlanok, irigyek az emberek. Néha úgy érzem, ennek a generációnak ki kell halnia. Vagy végleg padlóra kell kerülniük ahhoz a gazdáknak, hogy belássák, ez az egyetlen lehetőség a túlélésre.
- Elkeserítő, hogy az emberek ma mindenkiben azt látják, átvágni, kihasználni akarják őket - kapcsolódik a beszélgetésbe ismét az asszony. - Igaz, ilyen képet mutat az egész társadalmi környezet az átláthatatlan, kusza, korrupcióval terhes érdekviszonyokkal. Pedig a kiváló magyar föld mindenkor megteremné a magyar embernek mindazt, amire szüksége van. Csak tisztességes, becsületes, a magyar érdekeket védő irányításra és értékesítésre lenne szüksége a magyar agráriumnak.
- Mihez kezdenek a földdel jövőre?
- Majd kultúrművelést folytatunk - mondja kissé cinikusan Gál László -, hiszen arra is jár az uniós támogatás. Kétszer megtárcsázom, és pihentetem a földet. A krumplitermesztést is visszafogom, egyedül a fűszerpaprikáról nem mondok le; igaz, sok munka van vele, de még rossz termés esetén is ki tudjuk hozni nullára. De a hagymából olyannyira elegem lett - teszi hozzá befejezésül, kezével indulatosan a hagymahegy felé csapva -, hogy többé még a pörtköltben sem tűröm meg.