Hölgyek és urak

Egyikükről volt szó. A rádiós (ő volt az egyik úr) a rendőrség szakemberét kérdezte (ő volt a másik úr) arról, hogy mi is történt, mi az, ami az ügyről tudható. A lényeg: egy striciként egyébként a rendőrség által is ismert alvilági bűnöző pár százezer forintért megvásárolt egy lányt a saját nővérétől. Magyarán: a nővérke áruba bocsátotta a húgát. A vásár létrejöttét követően azonnal meg is erőszakolta ezt a szerencsétlen sorsú fiatalt, majd pedig a 6-os számú főút beérkező szakasza mellé állította ki, hogy az erre kapható férfinépnek szolgáltatást nyújtson. A leány ezt meg is tette, azaz fél éven keresztül szolgáltatott, változó sikerrel, de ami biztos: a belefektetett összeg busásan megtérült, a stricit tehát kár nem érte. Ha most bárki is azt gondolná, hogy a féléves kurzus azért ért véget, mert az erőszakkal "üzletszerű kéjelgésre" kényszerített nőszemély megelégelte a dolgot, és bejelentést tett a rendőrségen, az téved. Egy igazoltatás alkalmával bukott le ő is, a strici is.
Szokványosnak is mondható történet, valószínűleg nem csak kettejük története alakult így az elmúlt évek során. Higgyük el azt is, hogy a strici megfélemlíthette az ifjú nőt, ezért ragadt ott az út szélén, sorsába törődve. Témánk szempontjából részletkérdés. Egy biztos: fél éven át tette a dolgát; zokszóval vagy a nélkül, teljesen mindegy.
Aki látott már út szélén szolgáló lányokat, az pontosan tudja, nem a Miss Hungary döntőjéből kimaradt csajok toporognak a parkolókban vagy az utat szegélyező zöldövezetben. Nincs ebben semmi meglepő: a szebbje az ötcsillagos szállodák vendégeinek szolgáltat. Azt azonban leszögezhetjük: akik stricivel vagy önállóan árulják magukat, egyrészt törvénytelenül teszik, másrészt akkor is "kurvák", ha a szó egyéb szinonimáival próbáljuk helyettesíteni. (A "kurvák" ez esetben nem "lekurvázást" jelent, hanem egy ősinek nevezett foglalkozást, tehát azt, aki pénzért árulja a testét, ráadásul kis hazánkban törvény nélkül. A "kurva" szót tehát eszemben sincs megalázóan vetni az eladósorba került nő szemére, csupán nem tehetek mást, ezzel a szóval tudom egyértelművé tenni, hogy egy nőről beszélek, aki a testét bocsátotta áruba.)
Élő stricit is láttunk már. Nos, ők sem a "nagy Ő"-t juttatják eszünkbe, s az is gyanítható, hogy sem csokorban, sem szálanként nem osztogatnak virágot szívük választottjainak, és azt sem hiszem, hogy minden vágyam az lenne, hogy úrnak, úriembernek nevezzem őket.
Mindezt csak és kizárólag amiatt mondtam el, mert a fentebb említett rádiós beszélgetés folyamán mind a rádiós, mind a rendőr, hölgynek és úrnak nevezte az útszéli kurvát és az őt futtató csibészt. És nálam ekkor telt be a pohár. A rendszerváltás óta figyelem a hölgyezést és az urazást, és egyre inkább meggyőződésemmé vált, hogy átestünk (én ugyan nem!) a ló másik oldalára.
Hogy mi lett volna helyes vagy elfogadható a letartóztatott emberkereskedő és strici megnevezésére? Talán a "gyanúsított", vagy az "előzetesben lévő személy", esetleg maga a "strici", tehát mindaz, ami egyrészt jellemzi ezt a pacákot, másrészt az, ami miatt letartóztatták. A rádiós interjúban mindenképpen. Aztán ha a rendőrségen kikérdezik, vagy ha a rádióban megszólaltatják, akkor X. úr, de akkor sem azért, mert "úr", "úriember", hanem, mert a beszélgetésben mégiscsak meg kell szólítani, és az "úr" ekkor már dukál.
És minek nevezhették volna a "hölgy" helyett az erőszak után kurvává formálódott nőt? Így, ahogy az imént neveztem: nőnek! Egyszerűen annak, ami: nőnek. Már csak azért is, hogy a "hölgy" szavunk maradjon meg megszólításra, azaz olyan alkalmakra, amikor mi választhatjuk meg, hogy az illető nőt, akit megszólítunk, asszonyomnak, kisasszonynak vagy hölgynek nevezzük. Azok után, hogy az útszéli kurvát hölgynek mondják egy, a letartóztatása után készített interjúban, hogyan szólíthatnám hölgynek mondjuk az egyik üzletfelem vagy kollégám feleségét vagy lányát?
Az olimpiai közvetítések során sem volt szerencsés a "hölgyek kajak négyeséről" beszélni; igaz, más okból. A "nők" versenyeztek ott, akiket a hazatértük után rendezett fogadáson már jó szívvel lehet hölgyként megszólítani. A férfiak versenyszámában egyszer sem hangzott el, hogy "az urak kajak négyese", mert ott férfiak versenyeztek. Aztán a fogadáson majd ők is "leurazhatók".
Miért ódzkodunk a nő és a férfi szótól, megnevezéstől? A NŐ önmagában is egy gyönyörű, rövidke kis szavunk, és ezerszer is mindent elmond róluk, a szeretett és imádott "gyengébbik nem"-ről! Tessék meggondolni: arra, aki csinos, kedves, formás és szép, mondhatjuk azt, hogy "hölgyies"? Ezt a szót soha nem hallottam még, és csak remélni merem, nem is fogom. Ellenben azt, hogy "nőies", időtlen idők óta használjuk, épp azokra a nőkre mondva, akik csinosak, kedvesek, formásak és szépek.
A FÉRFI szó is jól kifejezi mindazt, amit az "erősebbik nemről" elmondhatunk. Ezért mondják a közülünk való jó megjelenésű fickóra, hogy "férfias". És egyszer sem azt, hogy "uras" vagy "úrias". Az uraskodó és az urizáló is teljesen mást jelent. Ez esetben használhatatlan. Ezért jó szó a férfi, s ezért kell használni továbbra is, a nő szóval együtt.
Továbbra is kérem, amit esetenként szoktam: hölgyeim és uraim, válogassuk meg a szavainkat!