Kaszákkal a tankok ellen

Az utcán jövő-menő emberek megállnak, figyelnek, a Himnusz után pedig beállnak a diákok mögé. Egyre nő a tömeg. Hamarosan megérkeznek a Szerelő és Gépjavító KTSZ dolgozói. Az üzleteket, házakat bezárják, mindenki a főtérre tart. Megérkeznek a gépállomás munkásai. A helyőrség katonasága a nép mellé áll; később ezt teszi a rendőrség is. A termelőszövetkezetek dolgozói teherautókkal érkeznek a tüntetésre. Határtalan a lelkesedés. Memorandumot szerkesztenek, melynek első pontját harsogja a tömeg, azt, amelyik az oroszok kivonulását követeli. Óriási a tömeg: ezen a napon eggyé vált Karcag.  
Miközben a román rádió fasiszta ellenforradalmi csőcseléknek nevezi hőseinket, a nagykunsági város adományokat, nem romlandó élelmiszereket gyűjt a "szabadságunkért harcoló budapesti népnek". A karcagi rizshántoló negyven mázsa rizst, a Karcag és Vidéke Kiskereskedelmi Vállalat egy teherautónyi élelmet ajánlott fel (a rizst például pergőtűzben juttatják el rendeltetési helyére). Kenyeret már többször szállítottak a kun központból a fővárosiaknak, itthon pedig minden lehetséges fórumon az őszi mezőgazdasági munkák elvégzésére szólítják fel az embereket, a jövő évi kenyér érdekében.
Karcag már az 1848-49-es forradalom és szabadságharcnak is a megbízható hátországa volt. Adott honvédeket, de itt nem voltak nevezetes csaták. A város lakossága segített áttelelni a fagyoskodó honvédsereget és lovait, szállást és élelmet biztosított. Ez történt 1956-ban is. A tejbegyűjtő vállalat például október 23-a után mindennap tejszállítmányt küldött Budapestre. Naponta átlag két teherautónyi élelmiszert is küldtek adományokból a karcagiak. 
- November 4-én a távbeszélősöket már értesítették, hogy Záhonynál özönlenek be Magyarországra az orosz tankok - emlékezik az egykori postai dolgozó. - Ide is értek, Karcagra, elég hamar. Igen ám, de rendes magyar fiatalok elforgatták a Budapest felé mutató táblát Bucsa felé, úgyhogy a nagy szovjet hadsereg tett egy jó kitérőt.
A Békés megye északi részén megbúvó, szegény kubikosemberek lakta kis faluban szervezték az ellenállást, tüzelték a népet, azt tervezték, hogy a Karcag felől felbukkanó tankokat benzinespalackokkal fogadják.   
- Szerencsére akadt olyan ember, aki lecsendesítette őket, így az oroszok nem is vettek észre az egészből semmit - mondja egy férfi. - Még elképzelni is rossz, az a száz tank hogy tette volna a földdel egyenlővé a falut.
Kunhegyesen a forradalom lázában egy Hoffer traktorral ledöntötték a tanácsháza előtt álló szovjet emlékművet, ám - biztos, ami biztos - szalmát tettek mögéje, hogy össze ne törjön. November 4-e után flóbertpuskákkal meg egyszerű vadászfegyverekkel várták az oroszokat Kunmadaras felől, eltökélve, hogy majd megállítják őket, ám belátták, nincs esélyük, így a lövések nem dördültek el. 
Emlegetnek egy falut a környéken, ahol a parasztok kaszákkal álltak ki az orosz tankok elé. Ha igaz a szóbeszéd, az egykori orosz katonák még ma is röhögőgörcsöt kaphatnak, ha eszükbe jut Dózsa György bátor, ám naiv népe. De a példa akkor is gyönyörű.
A megtorlás elől kevesen menekültek meg 1957 tavaszán. Karcagon az egyik férfi a feleségének köszönheti, hogy épségben kikerült a rendőrségi fogdából három nap után. Ahogy az asszony megtudta, hogy bevitték a férjét, azonnal a rendőrségre sietett, s ott találkozott egy fiatalemberrel, akinek korábban segített elvégezni a munkáját. A nevét sem tudta, csak azt, hogy a megyei tanácstól járt ott. Csakhogy most szovjet tiszti egyenruhát viselt, s kiderült, hogy egy nagyobb régió főnöke. Az asszony határozottsága és a tiszt segítsége megtette a hatását. Igen sok embert azonban nyomorékra vertek, s olyan is akadt, aki belehalt az ütlegelésbe.