Kettős présben a tőke

Igen, a hazai bortermelés egyszerre több arcot is mutat: miközben kistermelők panaszaitól hangos a sajtó, az úgynevezett gazdasági és politikai elit egyre-másra vásárolja fel a szőlőbirtokokat; ráadásul az ország piacából, miként Nyugat-Európában, egyre nagyobb szeletet hasít ki magának a külföldi - elsősorban a chilei, a spanyol és a francia - bor.
Az első számú dilemma természetesen az, hogy valójában mennyibe is kerül egy liter valódi, hazai, szőlőből készült nedű. Pillanatnyilag jó közepes mennyiséget hozó szüretre készülnek a gazdák. A fehérszőlő felvásárlási árai országos átlagban alig haladják meg a kilónkénti ötven forintot, nyolcvanat a jobb minőségű vörösért adnak. Aztán amikor a honpolgár bemegy a boltba, azt látja, hogy literenként háromszáz forint alatt nem vásárolhat ebből a szőlőből bort.
De a szőlő mégis nagy üzlet manapság - másként aligha törte volna magát az elmúlt években bankár, építési vállalkozó, politikus, művész, "médiaszemélyiség", hogy hazánk valamelyik történelmi borvidékén területet szerezhessen. Nem véletlenül. A szőlő divat lett, de egyáltalán nem csak azért, mert "sikk" a családi birtokról jobb társaságban szót ejteni.
Nézzük a tényeket! Egy hektár letermett szőlőültetvényt a szerencsés vevő a kilencvenes évek végén hétszázezer-egymillió forint körüli áron vehetett meg. Ennek korszerűsítéséhez hatvan százalékos vissza nem térítendő ültetvénytelepítési támogatást lehetett igényelni, ami, ha ügyes volt az illető, akár a vételárat és a telepítést is fedezhette - az esetek kilencven százalékában csak számlázás kérdése volt az egész.
Ráadásul az ilyen szőlő tulajdonosa kiterjedt kapcsolatai révén az értékesítéskor is kiemelt figyelemre számíthat, vagyis az ő borát biztosan megveszi valamelyik üzletlánc, vagy - ha egy, az illető céget főállásában döntéseivel finanszírozó bankárról van szó - akár a konkurens feldolgozó is. És egy ilyen gazdaságot kapcsolataival együtt az eredeti vételárnál már jóval drágábban lehet eladni.
Ám most, a szüret kezdetén mégsem ez a legnagyobb feszültség az ágazatban. Sokkal inkább az, hogy a hazai borkínálat többsége változatlanul mindenféle ellenőrzés nélkül jut el a fogyasztóhoz. Ma egy budapesti borozóban átlagosan 50-60 forintért lehet kapni egy deci bornak nevezett italt, amelynek azonban az esetek többségében - szigorítások ide vagy oda - a valódi venyigéhez vajmi kevés köze van. A tisztességes kistermelők abban reménykedhetnek, hogy az igazságtalan versenyhelyzet éveken belül megszűnik, ám addig kettős présben kénytelenek gazdálkodni: a "nagyok", a tőkeerős konkurencia kapcsolatai révén felülről, a szürkegazdaságban utazó borhamisítók pedig alulról, az illegális piac irányából szorongatják őket. A szakma megtisztulására sok idő már nincs. A nagy nemzetközi felvásárló cégek már most is szigorú eredetellenőrzés után veszik át az árut - elég egyszer megbukni, utána esély sem marad a további üzletelésre.
Ha a magyar borágazat nem lesz képes önmagát megtisztítani a tilosban járó ügyeskedőktől, akkor az egyre keményebb nemzetközi versenyben esélye sem marad a túlélésre. Akad olyan nagy hazai cég, amely már évek óta szinte kizárólag a külföldi értékesítésben "utazik", nehogy neve bármilyen módon összekeveredjen egynémely vegyes hírű itthoni versenytársáéval. Ez is egyfajta védekezés. De a túlélés igazi esélye a "szép szőlőből finom bort" alapelvének alkalmazása lehet. A hamisítókat pedig egyszerűen fel kell jelenteni.